A Tankcsapdát Magyarországon szinte senkinek nem kell bemutatni, aki nem szereti, az is tud legalább néhány nótát mondani tőlük. Fennállásának huszonegynéhány éve alatt szépen hazánk vezető rock zenekarává váltak, és talán ennek és a szokatlan értékesítési stratégiának köszönhetően a legújabb lemezük, a Rockmafia Debrecen a november 8-i bemutató után másfél nappal már aranylemez lett. Ugyanis – ahogy ezt orrba-szájba reklámozták – nem lemezboltokba került a cucc, hanem (egy bizonyos típusú) benzinkutakra. Ami viszont nagyon szimpatikus volt, hogy 990 Ft-os áron lehetett hozzájutni, mondjuk nekem nem is nagyon sikerült. A felettébb gagyi lemezcím hallatán, őszintén nem számítottam semmire, főleg a három évvel ezelőtti Minden jót album után. Az volt szerintem pályafutásuk legsivárabb lemeze, kimondottan utáltam.
És ugyanez a szar érzés jött az első két dal hallatán is, és tényleg el is ment a kedvem az egésztől. Az 1000 ördög refrénje azért rendben van, de a Nincsen semmi valóban jellegtelen, nulla dal. Kezdtem befordulni, de azért Pokol a Mennyből daltól kezdve azért megérkezik a korábbi lemezek (mondjuk pl. a Mindenki vár valamit) színvonala és vele az ötletes nóták, fasza szövegekkel és a nem túl bonyolult, de mégis sodrós és jellegzetes tankcsapdás témák. Apropó zene: én így elsőre nem vettem észre semmi különbséget, hogy most Sidi gitározik és nem Cseresznye, nagyjából ugyanazok az alapok. Szóval a Kirakatszív már egészen rendben van, fülbemászóan dallamos és könnyen emészthető. A Mi a F*sz van? volt, amit legkorábban kimásoltak kislemezre, ami érthető. Egyrészt mert az aktuális társadalomkritikai jellege miatt elég könnyen beveszi a rajongó gyomra, másrészről pedig mert jó. A szövege továbbá a legszebb ’csapdás időket juttatja eszembe („sokat buksz a BUX-on, üres a buksza, a kerületi zaciba meg bekerül a fuksza…” zseniális), ezért szeretjük a Lukácsékat.
A lírai dalt nagyjából féltávnál kapjuk, a Lejárt lemez hozza ezt. Tényleg tök jó, de nekem régebbi, betegebb szövegek jobban bejöttek, nyilván ez ízlés dolga. A lemez második fele – az Én meg a Rock n’ Roll kivételével – valóban erős. A Bíbor köd első hallásra lett a No.1 az albumon, ami nagyrészt a szokásostól eltérően picit több fűszert kapott zenének köszönhető. Többször kellene ilyesmivel kísérletezni, igazi felüdülés.
A Biorobot és a Hatalom nélküli rend ismét a kicsit filozofikus, kicsit politikus szövegekre épít, és úgy gondolom, ezek a nóták ideális koncertdalok lehetnek. Viszont a Számolj vissza egy picit túlzás, és valószínűleg nem tudom magam túltenni a videoklipen, amiben feltalálják a titkos kézfogást, nekem ez erőltetett. A dal is, bár az album végére talán elfér, de a videó hozzá biztosan az.
Ha jól számoltam hat-hét dalra csettintettem elégedetten, a többit kukáznám, ami nagyjából egy jó közepes körüli lenne, de azért ennél jobb az album. Főleg mert köröket ver Minden jót-ra. Őszintén én a következő TCS albumot várom, mert az látszik, hogy van egy újabb irány, de hogy ez lesz-e a Tankcsapda jövője, ez a jó kérdés.
