Vannak időszakok az ember életében, amikor a legvegyesebb zenéket hallgatja, és a legelborultabb dolgokban is meglátja a szépséget. Valami hasonló korszakomat élem most. A Puddle Of Mudd-tól, Slashen át, az IHM-en keresztül egészen a death metálig mindent hallgattok. Azért ez tényleg eléggé széles paletta. Most viszont nem is ez a lényeg, illetve mégis. A death metal vonalat képviseli most a Várpalotai, Visoned Frailty zenekar, akik nem régen jelentkeztek az Embryo névre hallgató három számos EP-jükkel.
Szokásos módon indult minden. Dolgozom éppen gőzerővel, amikor rezeg a telefonom, hogy jött egy mail. „Szia Tomi, bevállalod?” Gyorsan megnyitom a linket, első dalba bele hallgatok, és jön a nagy döntés, ami eddig az esetek 100%-ban egy határozott IGEN volt.
Néha túlzottan nagy lelkesedéssel indulok neki, és pofára esek az első szám után, hogy valami marha sablonos, de ez a ritkább eset. Kicsiny hazánkban azért kegyetlen sok jó zenész van, ezt támasztja alá ez a kiadvány is. Márton Péter gitáros/dalszerző által verbuvált csapat eléggé ütős anyagot vágott a képembe. Ma már legalább hatodszorra állok neki a hallgatásnak. A Big-Beat King stúdióban készült felvételek igen jól szólnak. Imádom, amikor hallom a tamokat a dobnál nem pedig csak azt, hogy ott van valami másik dobtest is a pergőn kívül. Emellett pedig még a cinek is frankón megszólalnak. Bujdosó Jánostól nem egy halál matek-metal dobolást kapunk, de szerintem jobb is ez így. (Itthon bőven elég a WMD olyan zenekarnak, plusz nekik ott van az a szint, amit itthon kevesen tudnak). Persze, itt vannak még a gitárok, meg az ének, de szerinted, ha ennyire dicsértem a dobot lenne bármi bajom a többi hangszerrel? Ugyan…
A három dalocska: Frappánsan Embryo az első dal. A dal egy marha fura gitár témával indul, de aztán jönnek az igazi zúzások, és a durva hörgések/ordítások, melyek itt még a régi énekes Palotás Péter torkából törnek elő. Sokkal többet nem is tudok írni erről a dalról, egyszerűen jó. Aztán jön a lassabb Horrorparadox, ahol olyan mély gyomorból jövő hörgés veszi kezdetét, hogy irigykedem. Sok mostani „Über Hárdkór” csapat szeretne csak fele ennyire jól hörögni a trendi dalaikban. (Bocs, ha megsértek valakit, de hát ez van, ezért van a kritika, nem?) Végezetül pedig itt a Dark Christ, ami kicsit már tempósabb, mint az előző dal, ellenben itt sem kell kétszázhúsz BPM-et várni.
Azért tetszik igazából az Embryo, mert nem akarják újra feltalálni a metalt, még is marha jó húzása van az anyagnak. Tudom, hogy ez marha általános. Mármint, hogy „húzós”, de egyszerűen így van. Aki nem kezdi el erre rázni a fejét, vagy csak kellemesen bólogatni, az nagyon nem érzi a tempót. Kíváncsian várom, hogy lesz-e valamikor a közel jövőben Budapesti koncert, mert arra lenéznék nagyon szívesen. Nem fenék nyalás ez, csak egyszerűen vannak tényleg még olyan bandák, akikre érdemes oda figyelni, mert a trendek ellenére is képesek értékelhető, király zenéket készíteni. Aztán tessék őket követni a Facebook-on is! Nők, béke, szeretet.
