RockStation

Bolygóközi térben: Anathema Acoustic @ Budapest, Planetárium 2013.04.25.

2013. május 04. - magnetic star

0anathema2013_01.jpg

Magyarország szereti az Anathemat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a liverpooliak (amúgy igen gyakori) hazai koncertjeinek látogatottsága. Az évek során a zenekarban szintén egészen biztosan kialakult egyfajta kötődés Magyarországhoz, amiben közrejátszanak az olyan különleges fellépések is, mint amilyen Danny Cavanagh és Anneke van Giersbergen közös estje – és amilyen a mostani alkalom is volt.

Anathema koncertnek annyiban lehetett nevezni az eseményt, hogy Danny (gitár, billentyű, ének) és Vincent Cavanagh (gitár, ének), valamint Lee Douglas énekesnő jelent meg a színpadon és loopok segítségével megszólaltatott alapokra muzsikálva adtak elő Anathema számokat, na meg néhány feldolgozást is. Tették mindezt a lehető legváltozatosabb összetételben: hol hármasban, hol a két testvér együtt, hol egyikük Lee-vel, hol meg Danny egyedül. Utóbbi szitu bizonyult a legveszélyesebbnek – ahogy azt maga Danny jegyezte meg (ön)ironikusan –, mert bizony van az úgy, hogy a legátszellemültebb művészlélekből is kitör a laza humor, ha magára hagyják, és emberünk ilyenkor nem az n-edik elszállós, merengős témába kezd bele, hanem elbohóckodik az akusztikus gitárján a Breaking The Law-val. Persze mi is vettük a lapot, elvégre nem holmi karót nyelt nyárspolgárok gyűltek össze búsongani...

0anathema2013_19.jpg
Ami a fentieken túl igazán speciálissá tette az estét, az a helyszín volt. Efféle borús hangulatú  zenét kényelmes bőrülésbe süppedve, a háromszáz férőhelyes Planetárium sztenderd égbolt-vetítését nézve hallgatni tényleg semmihez nem fogható élményt ad. A képek arzenálja mondjuk nem kiapadhatatlan, de az ismétlődések ellenére is jól működött. Az ily módon teljessé vált audiovizuális élmény valóban megérintette és fel is emelte a hallgatóságot. Ami azt illeti, némileg ki is szakította a hagyományos bulik dimenziójából, hiszen a Cavanagh tesók által vezényelt közös éneklés azért elég bátortalanul indult. A Pink Floyd Another Brick In The Wall-jára már egészen feloldódtunk...

A kiváló Weather Systems albumot tavaly már bemutatta nálunk az Anathema. Most a „naprendszerben kalandozva” szintén kiemelt helyet kaptak a legutóbbi lemez dalai a két óra körüli programban (a két tételből álló Untouchable ezúttal is a műsor elején hangzott el), amely – jóllehet messze még az év vége – vitán felül 2013 egyik legkülönlegesebb koncertjeként tartandó számon.

0anathema2013_09.jpg

FOTÓK: RÉTI ZSOLT, TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr165280099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum