1973-ban, negyven évvel ezelőtt alakult meg az a rockzenekar, amelyik Ausztráliából indulva volt képes meghódítani egy webkettő nélküli világot már pusztán a hírével, nemhogy a dalaival, amelyek időtlenségét egész generációk felnövése igazolta. Azt azonban senki sem gondolhatta volna, hogy harminc évvel később, ugyanabból az országból egy olyan zenekar lesz képes egyként meghódítani a közönséget és a szaksajtót is, miközben ugyanazzal a váltóárammal működik – márpedig az Airbourne nem véletlenül lett napjaink egyik legmeghatározóbb hard rock bandája.
Az idén fennállásának tizedik évét ünneplő banda pedig egyenesen büszke saját gyökereire, és épp ez adja saját koncertjeinek feelingjét is: az O’Keeffe-testvérek által alapított zenekar úgy járhatta körbe a világ stadionjait, fesztiváljait és klubjait, hogy az arcukról levakarhatatlan mosoly árulkodik leginkább arról a tényről, hogy mindig jól érzik magukat. Mást pedig nem is lehetne várni egy ízig-vérig rockzenekartól, amely épp annyiban idézi meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának zenei önfeledtségét fogós és nyers dalain keresztül, amennyiben képes volt ahhoz hozzátenni némi modernséget is. Ezt szemlélteti az is, hogy mennyi konzoljáték nyúlt előszeretettel az Airbourne dalaihoz – előtérbe helyezve természetesen a sportszimulátorokat, hiszen az érzés adva van –, és az a tény, hogy a Roadrunner szárnyai alatt világhírűvé vált rockbanda nemcsak a nagy öregekkel találja meg a közös hangot, hanem a friss reménységekkel is. A zenekar májusban megjelenő friss nagylemezével, a két éve készülő Black Dog Barkinggal érkezik majd meg június 12-én az A38 fedélzetére, ám az új dalok mellett biztosra vehetjük, hogy a már az olyan jól bevált slágerek sem maradhatnak ki a felhozatalból, mint a No Way But The Hard Way, a Stand Up For Rock ’n’ Roll, vagy a Runnin’ Wild. A nyár legfülledtebb klubkoncertje pedig nem csupán attól az örömteli ténytől válhat exkluzívvá, hogy a banda ismét Budapestre látogat, hanem az sem egy utolsó szempont, hogy a koncertre a fesztiválturnéjuk részeként kerülhet sor, ami önmagában is egyedülállóvá teszi az idei év egyik, ha nem a leghangosabb rockkoncertjét. A koncert előzenekara a Wisdom lesz. További információk ITT.