Bírom, amikor a rock-nagyvilág történetei kicsiben leképeződnek nálunk. A Queensryche, vagy sokkal inkább a Stratovarius szakítás-története tükröződik a Lord együttes és Vida Ferenc basszus-gitáros ellentétjében. Persze, köpködés-késelés nem volt, a mi fiaink szerencsére kulturáltabban intézik a dolgokat, mint a „nagyok”. A történet csupán olyan szempontból helytálló, hogy adva van egy (állítólag) nehéz természetű vezéregyéniség, akit a közakarat kiparancsol a saját maga által alapított zenekarból.
Vida Ferenc számára pillanatra sem állt meg az élet; az Orfeus zenekarral fuzionálva megalkotta a saját vezetéknevével fémjelzett rock bandjét. Az első cd nótái a történtek feldolgozását tükrözték vissza, a közelmúlt felé sandítva. Jó példája mindennek az Acélglória címet viselő szerzemény.
Most, a második megjelenésekor viszont nagyobb volt a tét. Globálisan nézve: vajon úgy jár-e a Lord mint mondjuk a P. Mobil, azaz hogy valamikori tagság ürügyén több zenekar is meglovagolja farvizét? Létezik Sipőcz Band is, amit az ős-csapat énekese alapított.
A kérdés nem volt kisebb, minthogy a Gyáva angyal elég bátor anyag lesz-e ahhoz, hogy ne valamiféle pót-Lordként tekintsünk a továbbiakban a Vida-csapatra? Ne csigázzuk tovább az ártatlan olvasót: lett!
Olyannyira, hogy időnként kényszert érezhetünk hallgatás közbeni ellenőrzésre: biztos, hogy Vidáékat pörgetjük a játszóban (mármint a lemezüket)? Csóka Csaba dobos és Kovács Ferenc gityós konkrétan heavy metalt játszik, duplázó hegyek övezik a dalok egy részét, miközben a billentyűs Borbás István szorgosan pakolja alájuk a harmóniákat. Néhol mintha csak az új Helloween lemezt hallanám, valóságos speed metál epizódok tarkítják az anyagot. Tradicionális lordosoknak sem kell azért megijedni: Vida „csupán” kitágítja a klasszikus hard rock határait, ahogy mondjuk az Auróra teszi azt a punk zenével.
A korong balladája, az Égi szerelem példának okáért a Kormorán együttes zenei világa felé kalauzol minket. Kissé fura szerzemény, de többedik hallgatás után bárkinél kedvenccé avanzsálhat! Ha valaki szubjektív véleményemre kíváncsi – ilyen ember nem sok van, de csak azért is leírom – nos, nekem a Száguldás a száguldó favoritom. Sőt, tovább megyek: top 10-be kívánkozó magyar hard rock szerzemény! A Szenvedélyben – lehet, hogy a cím is hozzájárul – Ossianos ízeket vélek felfedezni. És így tovább…
Meglepő, hogy – legalábbis az írott információk szerint – maga Vida Ferenc mennyire nem vesz részt a dalszerzésben! Ahogy látom, Kovács Feri dallamérzéke az, ami szerethetővé teszi ezt a Gyáva angyalt. A fáma arról szólt, 32 dal közül választották ki a lemezre rögzített tízet, talán ennek a szorgalomnak is köszönhető, hogy a cucc majdnem tökéletes, a keverés is megfelelően dögös.
Oszter Dés Tamás éneke kissé „Pohl Misis”, de ez még belefér. A lényeg, hogy bátran tovább a Gyáva angyal által kijelölt útón, akár még merészebben!
Hogy valami negatívumot is említsünk, nos, a dalszövegek kicsit „béna kacsák”. Amolyan „asztal rímel az ajtófélfára”-jellegűek, sokszor kínosan közhelyesek. Ez annyiból nagy baj, hogy a sokkalta mostohább körülmények között működő hazai csapatok fontos fegyverének számít(ana) a megfelelő, direktben ható dalszöveg a Nagy Testvérekkel folytatott harcban, mely a közönség meghódításáért zajlik. Emiatt „csak”:
