Van hazánkban egy pici underground közösség, a stoner-rockerek. Lehet sokan másképpen gondolják, hogy de hát attól, hogy "Én is imádom a DOWN-t, akkor stoner arc vagyok", nem lesz valaki elkötelezettje, vak követője ennek a műfajnak. Ez sokkal több. Imádom azt az érzést, amikor nyáron megyünk a korosodó kocsimmal, lehúzva az ablak, és amikor éppen működik a magnó akkor ordít a Twin Cobra, Crowbar, Haw, vagy valami hasonlóan finom csemege. Érted már? Ez az érzés az számomra, amitől annyira király ez a zenei irányzat. Amikor a haverokkal, csajoddal vagy és konkrétan semmi mással nem foglalkozol. Ennek a közösségnek szerves része a budapesti Burning Full Throttle, akik hosszú idő után csak most jöttek ki első lemezükkel a No Man's Land-del.
Imádom a magyar csemegéket. Most ez a nyolc számos album is terítékre kerül, aminek a hangzása korrekt. Mondjuk a basszusgitár nekem eléggé el van nyomva, de a gitár - dob sound az nagyon oda pakol.
Most éppen ezerrel süt a nap a szobámba, melegíti a tarkómat, és ez az tipikusan vezetős/autós stoner nagyon meghozta a kedvem a gitározáshoz. Ott van benne a gitárokkal a dög, Molnár Feriék nem totojáznak egy percet sem. A kedvenc dalom a The Flight a gitár témája miatt, mondjuk az elején egy kicsit fura az a dob téma, de hát mindenkinek más jön be. Igazából ez a dögös rockhangulat az egész albumra jellemző. A nyitó dalként kiválasztott The On To Blame egy nagyon lendületes, és a már említett autós hangulatot nagyon tudja hozni. A másik kiemelkedően kedvelt számom a No Sleep Till Mexico, marhára tetszik a refrén, tipikusan olyan dal, amit koncerten együtt lehet ordítani/énekelni.
Az egyetlen bajom az albummal, hogy nekem az énekes-basszeros Vincze András hangja kicsit fura. Ami nem feltétlenül baj, mert ettől függetlenül ma már negyedszerre hallgatom meg a közel félórás anyagot, de valahogy valamiért nem illik ide nekem, vagy nem is tudom. Fura dolog ez, mert nem tudom eldönteni, hogy most tetszik-e vagy sem. Az a tuti, hogy hallgatom még pár hétig aztán majd kiderül. Tényleg nem értem magam, mert a záró 336-ban például meg nagyon tökösnek, királynak érzem a hangját. Nagyon rá passzol erre a nótára.
Összességében ez egy rendesen összerakott album, amire nem hiába kellett annyit várni. Remélem a srácok nem lankadnak és minél több koncerten elcsíphetjük őket, sörözhetünk velük egyet. Apropó koncert! Most december tizenharmadikán fellépnek a srácok Apey-ékkal az R33-ban, ahol remélem, hogy minél többen ott lesztek! Az esemény linkjét ITT találod! És ha még ez sem lenne elég, az anyagot ITT meg is tudod hallgatni teljes egészében! Béke, Szeretet, Metal.
