RockStation

Internal Aeon - Megjelent a Smotherchaos

2013. november 17. - scorn

Internal+Aeon+++Smotherchaos+20.jpgMegjelent az Internal Aeon első albuma a Smotherchaos. Az industrial death metal-ban utazó banda zenéjében rengeteg stílus vegyül, Worros kemény, néhol thrash-es riffjei, feszes dobmunkája és Haploos őrült szinti témái, beteg vokálja különleges egyveleget alkotnak, ahol remekül megférnek egymás mellett szélsebes zúzások, ambient kiállások, EBM átvezetők.

Az anyag tetszőles formátumban ingyen letölthető a banda bandcamp oldalán. Hajtás után egy kis ízelítő!

Tovább

Így kell jól nem visszavonulni - Janurban új Scorpions akusztikus-lemez érkezik

ScorpionsMTVUnpluggedCover.jpg

Még 2010-ben jelentette be a Scorpions, hogy itt a vége fuss el véle, befejezik és kész. Ehhez képest azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal turnéznak, sőt feldolgozás lemezt adtak ki, most pedig új akusztikus CD-vel jelentkeznek. Január 20-án jelenik meg ugyanis MTV Unplugged címmel az a CD/DVD kiadvány, melyet idén szeptemberben rögzítettek az az athéni Lycabettus Theatre-ben. Az album a jól ismert Scorpions dalok mellett öt teljesen új dalt is tartalmaz majd. A csapat emellett már a következő kiadványon is dolgozik, melyen a ’80-as évekből megmaradt dalok kapnak majd helyet. Hajtás után az akusztikus korong előzetesét és dallistáját nézhetitek meg.

Tovább

Paranoid - Előzetes a hamarosan érkező Black Sabbath DVD-hez

blacksabbathgathereddvdcover.jpg

Ahogy azt már korábban is jeleztük, a legendás Black Sabbath új lemezének a 13-nak ausztrál koncertkörútjáról koncertfilm készült Black Sabbath: Live...Gathered in Their Masses címmel. A kiadvány többféle formátumban lesz elérhető november 25-től. A felvételeket az április 29-ei és május 1-ei Melbourne-ben felvett anyagok adják. Hajtás után egy rövid előzetes a legkultikusabb Black Sabbath nótából.

Tovább

Venom: Hát ez cumi!

venom cumi.jpgManapság, a letöltések világában a zenekarok inkább a turnézásból és a merchandise termékek eladásával próbálnak valamennyi bevételt hozni a konyhára. Folyamatosan jönnek az újabbnál újabb sörök (Kvelertak, Iron Maiden stb.), szexuális kiegészítők ( Rammstein, Ghost ) és a többi (van még Slayer óvszer is). De a kultikus black metal banda, a Venom gondolt a gyerekekre is! Nemrégiben napvilágot látott ugyanis a zenekari logóval ellátott cumi! Fekete lelkű szülők, irány a Heavymetalonline oldal és katt a rendelésre, csupán 5 font az ára :-)

Tovább

Azok a bizonyos körök: Russian Circles @ Dürer Kert, 2013-11-14

0russiancircles2013_04.jpg

November tizennégy nem volt a legkönnyebb napok közt számon tartva a naptáramban. Konkrétan reggel kilenctől a kamera mögött kellett állnom, és egy eszeveszettül izgalmas eseményről közvetítenem. De nem is ez a lényeg, a lényeg itt az esti buli volt, ami egész nap tartotta bennem a lelket. Az a gondolat, hogy este pár utcával arrébb láthatom az instrumentális rock/metal egyik koronázatlan királyát a Russian Circles-t. Fáradtság ide vagy oda, nem számít, menni kell és megmutatni, hogy igenis kíváncsiak vagyunk rájuk. Milyen volt? Hajtás után kiderül.

Tovább

Deathwish - Új Pro-Pain-videó

propaindeathwishvideo.jpg

November 25-én érkezik a Pro-Pain új albuma The Final Revolution címmel, melyről hamarosan kritikát is olvashattok nálunk. Addig azonban egy új videót tudunk mutatni a bandától, amely a Deathwish című dalra készült. Egy biztos, kemény, mint a mixer-beton. Jó hír a hazai rajongóknak, hogy a csapat december 1-jén a Dürer Kertben játszik.

Tovább

Most már a Mastodonnak is van saját söre

mastodon.jpg

Az amerikai progresszív metalos alakulat részt vett az angliai Signature Brew cég Black Tongue nevű sörének kifejlesztésében. A 8.3%-os fekete sör név a banda egyik daláról kapta a nevét. A cég közleményében a következő reklámduma áll: "A füstösen megdörrenő jegyek azok, melyek megkülönböztetik eme elixírt a többi ütős sörtől. Mosaic és Magnum komló, Carafa Special 3 malátával keverve, mindez világos sör alapokon. Ez az eddigi legerősebb alkotásunk. A Mastodon szeretett volna egy igazi 'deszkaszaggató' italt, amit feltétlenül ki kellett szolgálunk. A sört lassan élvezd, engedd, hogy az intenzív íz felrobbanjon a nyelveden, minden egyes kortynál! " A hajtás után a promo videót láthatjátok és a sör logóját.

Tovább

One Dead Moon - bónuszdal a Monster Magnet-től

monstermagnet2012bandnew.jpg

A stoner/space rock alapvetés idei lemezét, a Last Patrol-t eléggé megszerettük, de a zenekar tovább kedveskedett a rajongóknak. A lemez tartalmaz két bónusz dalt, amiből az egyiket most a banda közzétette az interneten. A One Dead Moon annyira nem is lógott ki a lemezről, teljesen beleillett a képbe, mégis valamiért csak extraként fért fel. De most már mindenkié.

Maynard James Keenan: Hosszú folyamat lesz

maynardjameskeenan2.jpg

Hét éve várunk új Tool lemezre, és most már igazán itt lehetne az ideje, hogy a 10 000 Days után új kiadványt pörgessünk a lejátszónkban. A Rolling Stone magazinnak új hírekkel tudott szolgálni a zenekar frontembere a készülő lemezzel kapcsolatban: "Én nem írok zenét, a többiek írják. Arra várok, hogy hozzák nekem a zenét.  Hajlamosak arra, hogy újra és újra nekifussanak a dolgoknak ezért ez nagyon hosszú folyamat. Egy olyan típusú embernek, amilyen én is vagyok, ez nagyon fárasztó." A társak munkájáról Keenan így nyilatkozott: "Bizonyos szempontból ők a legnagyobb maximalisták, de nem kell minden dolognak 700-szor nekimenni, hinni kellene az első gondolatban. De ez az ő dolguk, hagyni kell, hogy így csinálják." Arra a kérdésre, hogy halad-e ez a folyamat, azt válaszolta: "Ezt nem tudom megmondani".

Enforcer - Első ízben Magyarországon

Enforcer.jpg

Február 18-án első ízben lép fel Magyarországon a svéd Enforcer, akik tökéletesen idézik fel a '80-as évek elejének heavy/speed metalját. A korai Iron Maiden intenzitását és gitárharmóniáit a klasszikus Riot dallamérzékenységével keverő fiatal srácok idén (2013) adták ki a harmadik albumukat Death By Fire címmel, a lemezhez készült videóklipet itt lehet megtekinteni:

Tovább

Itt van Miley Cyrus Wrecking Ball-ja metalcore stílusban

Brian-Storm.jpg

Mindig vallottuk, hogy feldolgozásokat úgy érdemes készíteni, hogy a végeredmény új megvilágításba helyezi az eredeti dalt. Nos, a For Salvation énekese Brian Storm és a Galactic Pegazus gitárosa Andrew Baena új köntöst szabott Miley Cyrus világslágerének a Wrecking Ball-nak, hiszen a dalt egy kis djenttel megbolondított metalcore stílusba helyezték át. Íme!

Tovább

Teltházas koncerten ünneplik Mátyás Attila 50. születésnapját

unnamed.jpgTeljesülni látszik Mátyás Attila legfőbb születésnapi kívánsága: az már ugyanis biztosnak tűnik, hogy a november 15-én tartandó születésnapi buliján nagyon sok ember érzi jól magát az ünnepelttel. Minden jegy elfogyott elővételben az A38 Hajón tartandó estére, amelyen Matyi pályafutásának minden zenekara, így az F.O. System és a Sex Action is játszik. A kerek évforduló kapcsán Attila egy videóinterjúban mesélt karrierjéről és a zenéhez fűződő viszonyáról.

Számos koncertfelvétellel és klipbejátszással tarkított interjúvideót tett közé a Youtube-on az idén 50 éves Mátyás Attila. A beszélgetés során szó esik pályafutásának minden állomásáról, az F.O. Systemtől kezdve a Sex Actionön át egészen a Mátyás Attila Bandig. Attila őszintén beszél életének nagy fordulópontjairól, külön kitérve azokra a momentumokra, amelyek időről időre arra sarkallták, hogy tovább lépjen, és új zenekarokban próbálja ki magát. Attila őszintén beszél a rendszerváltás előtti idők komor, a bezártság érzésével terhelt éveiről, majd a Sex Action-ös időszakra jellemző, hedonista életformájáról is, melyek elvezettek a későbbi rock projektekhez. Itt láthatjuk az interjút:

Tovább

Így kell gyerekként Slipknot-ot nyomatni!

slipknotcover.PNG

A kissrác 12 éves és senkit ne tévesszen meg a háttérben látható babaház, semmi kislányoskodásról nincsen szó! A Slipknot klasszikusának a The Blister Exists-nek a gitárszólóját tolja a kisgyerek, nem kevés tehetséggel és átéléssel. Minden a helyén van: James Root maszkja az arcon, SOAD póló, ahogy illik. Így kell ezt csinálni!

Tovább

Nyerj páros belépőt a The Ocean A38 Hajós koncertjére!

Flyer TheOcean.jpgNovember 21-én újra az A38 Hajó vendége lesz a német The Ocean, ráadásul két nagyon tehetséges zenekart hoznak magukkal a Tides From Nebula és az Abraham képében. Most egy szerencsés egy páros belépőt nyerhet erre az izgalmasnak ígérkező koncertre. Ahhoz, hogy tied legyen a páros belépő mindössze a következő lépéseket kell tenned:

1. Először is (ha még nem tetted meg) lájkold be az A38 Hajó Facebook oldalát.

2. Másodszor (ha még ezt sem tetted meg) lájkold be a RockStation Facebook oldalát (ne a posztot).

3. Ott a fényképek között a Játék albumban megtaláljátok az itt is látható képet, ezt osszátok meg az üzenőfalatokon (nem lájkolni, megosztani) és írjátok be kommentben, hogy megosztva.

Szóval világos? Két lájk, egy képmegosztás és egy komment. A játék november 15-én 18.00 óráig tart. Sorsolás a random.org segítségével. Eredményhirdetés a RockStation Facebook oldalán.

Provision - Új August Burns Red-videó

August Burns Red 2013.jpg

Rescue & Restore címmel még június végén jelentkezett új lemezzel az August Burns Red. Erről az albumról a Provision című tétel kapott most videót, melyet hajtás után nézhettek meg. Az együttes december 3-án Foreign & Familiar címmel jelenteti meg új DVD-jét, ami egy turnés dokumentumfilm lesz, melyet a 2011-ben megjelent negyedik lemezük, a Leveler világkörüli turnéján forgattak.

Tovább

Új U2 album érkezik jövőre

1112329-u2-show-bbma-2011-617-409.jpg

A tervek szerint 2014. áprilisában jelenhet meg Írország első számú rockbandája, az ikonikus U2 legújabb albuma. Nem sokat tudunk még a részletekről, csak annyit, hogy a lemez producere Danger Mouse (polgári nevén: Brian Burton) lesz és a felvételek New York-ban lesznek. A 2009-es No Line on the Horizon volt a banda utolsó nagylemeze, így alaposan kiéheztették a rajongókat. A hajtás után egy új dalrészletünk van az Ordinary Love című dalból, ami a november 29-én mozikba kerülő Nelson Mandela életét feldolgozó film, a Mandela: Long Walk to Freedom egyik betétdala.

Tovább

Clutch - Koncertfelvétel Hollywoodból

clutchlive2013houseofblues.jpg

November 9-én lépett fel a Clutch a hollywoodi House Of Bluesban. Hajtás után megnézhetitek ennek a koncertnek egy rövid részletét, két dallal. A csapat egyébiránt a hónap végén jelentkezik Earth Rocker Live címmel egy dupla vinyl kiadással, melynek egyik korongján az idén megjelent Earth Rocker lemez, míg a másikon azok élő verziói találhatóak majd.

Tovább

Hallgassatok vocoder-metált! - Itt a Sun And Sail Club bemutatkozó lemeze

Sun And Sail Club.jpg

A volt Kyuss/Obsessed basszusgitáros Scott Thomas Reeder és a Fu Manchu jelenlegi tagjai Bob Balch és Scott Reeder hozta össze az a különleges formációt, amely Sun And Sail Club névre hallgat. A különlegesség abban rejlik, hogy az énektémák vocoderen keresztül hallhatóak. Emiatt aztán a Sun And Sail Club debütáló albumát, a Mannequin-t jól el is nevezték robot-rocknak, meg vocoder-metalnak, de még a CP3O jelzőt is megkapták. Ezek után már csak érdekes lehet az a bemutatkozó lemez, amely hajtás után teljes egészében meg is hallgatható.

Tovább

Lengyel-magyar death metal-barátság a Showbarlangban

Oblivion.png

November 16-án ismét nagyszerű death metal buli lesz a Showbarlangban. Két kitűnő lengyel banda lesz a központban, az Oblivion és a Disorder. A 2006-ban alakult Oblivion igazi klasszikus lengyel death metal muzsikát játszik amiben egy gyönyörű szép hölgy tépi le az arcokat az iszonyat blastbeat hegyekkel. A szintén lengyel Disorder nemes egyszerűséggel elpusztít akármit és akárkit zenéjükkel.Természetesen ők sem viszik túlzásba, ők is a death metalra esküdnek csak ők talán belecsempésznek némi black metal hatást a muzsikájukba.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum