Az idő nehezen telik, miközben egy porlepte busz ablakából kábultan meredsz a tájra. Hosszú utad alatt, miközben kietlen puszták, és zsúfolt nagyvárosok útvesztőjében keringsz, van időd elgondolkozni a világ dolgain. Hiányzik a család, a barátok, a napi rutin, de nincs benned harag. Te választottad, hogy így éled az életed, és ezer meg ezer mérföldeket teszel meg önszántadból, hogy eljuss a világ városaiba, a zenédért rajongók tömegeihez, és adsz magadból egy darabot, a művészetedből. Az életedből, az örömödből, és a bánatodból. Ha így teszel, nem sokban különbözhetsz Chuck Ragantől, ettől az érdes hangú folk/country énekestől, aki a Hot Water Music poszt-hardcore zenekar élén vált igazán ismerté, majd szólóénekesként eltávolodva a punk/hardcore zenétől, megtalálva a saját, önálló hangját, lassan kultikus magasságokba emelkedik.

A 2005-ben életre hívott, majd 2008-ban élesben is debütált Revival Tour révén Chuck Ragan nem csak saját maga számára nyitott új kapukat, de egyben arról is gondoskodott, hogy pályatársai, barátai is hallathassák a nevüket. Ez a szellemiség átjárja, alapjaiban meghatározza mindazt, amit a lemezeken hallhatunk. A dalok hol bőségesen hangszereltek, ahol a barátok szabadjára engedhetik fantáziájukat, hogy ezzel még jobban erősítsék azokat a lélekből megszólaltatott hangokat, hol pedig csak egy szál akusztikus gitáron keresztül nyerhetünk betekintést Chuck lelkének bugyraiba.

Az én sorsom már a legelső, Feast Or Famine lemez hallgatásakor eldőlt. Elég csak a Boat című nótát meghallgatni ahhoz, hogy az embert foglyul ejtse Ragan érdes, whiskeyvel átitatott hangja. Amennyire nem voltam oda a Hot Water Music zenéjéért, és az abban nyújtott énekesi produkciójáért, annál nagyobb döbbenet volt, hogy szólókarrieristaként mennyivel több van benne. A Till Midnight a negyedik nagylemez a sorban, de megjelent számos kollaboráció a kortársak közreműködésével. Emellett számos élő bootleg, és hivatalos kiadvány is színesíti a palettát. Próbálok lépést tartani, de elég nehéz....

Az új lemez nem tartogat meglepetéseket, az ittas pajtatánc fílinget árasztó Something May Catch Fire nyitásnak kellően lendületes, de nekem igazán a lassabb dalai jönnek be, mint pl. a For All We Care vagy a Vagabond. Mondjuk az első nóta, amit muszáj volt újra és újra hallgatnom, az a Revved volt, de nincs a lemeznek gyenge pontja, minden tökéletesen illeszkedik, és logikus. A hangszerelés talán minden eddiginél gazdagabb, a hangzás pedig teltebb. Megjelent a hammond orgona is, ami újabb nagy löketet ad a hangulatnak. Hibátlan, tízpontos remekmű!

Kelet-európaiként hazugság lenne azt állítani, hogy tisztán érzem az inspirációját ennek a muzsikának, de az üzenete annál is világosabb, és talán ez az üzenet az, ami Chuck Ragant a nagy átlag fölé emeli. A szív, és a lélek üzenetét megérteni nem nagy kihívás, csak szív és lélek kell hozzá....

Ui: Mindazoknak, akik szívesen meglesnék Chuckot élőben, örömhír lehet, hogy ugyan Budapestre megint nem jut el (2009 óta...), de Bécsváros Arena komplexumában június 5-én megtekinthető lesz az új lemez turnéja. Kiindulva a legutóbbi Ragan élményből, alig várom az újabb találkozást!