A péntek az mindig egy különleges nap. Soha nem tudom, hogy haza érek-e másnap hajnalban egy darabban, vagy esetleg egy vonaton ébredek, ami a világ másik felére tart. Jó, ilyen még csak egyszer volt, és az is szombaton. De nem is ez a lényeg most, hanem a mostani péntek az tényleg olyan volt, amit rettentően vártam. Nehéz nem elfogultan írni az estéről, de igyekszem objektív maradni,és nem ömlengeni. Akkor most ugorjunk vissza a nem is olyan távoli múltba. Az időutazáshoz nyomd meg szépen a tovább gombocskát.
Időszámításunk szerint 2014 május 16-a van, és Budapesten járunk. Pontosabban a ShowBarlang nevű szórakozóhelyen ficamítjuk éppen ki a nyakunkat. A rossz időérzéknek köszönhetően a nyitó Vendetta Inc.-et sikerült lekésni, sajnálom. Ellenben a Nomad-ra már oda értem, és nem is kellett sok, hogy elkezdődjön a tombolás. Valahogy mindig furán néztem erre a zenekarra, de most totál megváltozott a kép. Ez a Marci gyerek egy rendkívül jó frontember, és nagyon fontos emellett, hogy közben a hangja is kegyetlen jó. Leviék meg olyan masszívan pakolják a súlyos alapokat, hogy nincs stoner-doom-sludge- bármilyen rocker arc, aki ne csettintene egyet elismerően, hogy ez tényleg jó.
Mindenképpen fogok még Nomad koncertre menni, ebben biztos vagyok. Aztán jött a lényeg, ami miatt a közönség nagyon nagy része jött. Tény Apey és az ő két kis borsója meghódította a hazai underground színteret. Az előző évben megszámolni se bírom, hogy mennyi díjat nyertek, és mennyire azt hallom mindenkitől, hogy ez tényleg jó. Na, de maradjunk objektívak, mert aztán majd jönnek megint a mailek, hogy a nyelvem mért van tövig más popsijában.
Kemény bulinak indult, ugyanis a The Rite-al nyitották meg az estét, amit ráadásul az egyik legjobb számuknak tartok. Marhára jó érzés látni, hogy a közönség az első perctől az utolsóig egyet lélegzik, él a zenekarral. Senkit sem kellett biztatni, hogy ugráljon vagy hevesen rázza a fejét. Hangzással semmi probléma nem volt, tökéletesen tépte le az emberek fejét Ape gitárja, Zolika basszusa utána szépen földbe döngölt, és a dobokról ne is beszéljünk. Imádom, amikor lehet hallani rendesen egy tamot, nem pedig az van, hogy "jaja itt jönne a felső " A Devil's Nectar és a Judasnál pedig még jobban éreztük ezt az erőt.
Furcsa, hogy itt egy ennyire pici közösség, és mennyire együtt van. Ami meg még furább, hogy itt van egy viszonylag underground műfaj, és vannak világklasszisai. Itt most nem csak a srácokra gondolok. Eszméletlen mennyire alul vannak értékelve itthon a zenekarok, és mennyire sok gyengébb cuccra mondják azt az emberek, hogy az zene. Mindegy, nem is megyek ebbe bele. Az este folyamán még helyett kapott egy új dal is, amit Andris úgy mutatott be, hogy Abraham. Az igazat megvallva, ha az új album olyan lesz, mint az a dal, akkor stílusilag tutira marad a mostani feeling, és egy percet sem kell aggódnunk, hogy gyenge dalok készülnek. Az estét pedig a Black Lamb zárta, ami megfelelő megkoronázása volt a bulinak.
Marha jól éreztem magam, és tényleg arra vágyom, hogy még rengeteg ilyen zenekar legyen itthon. Srácok, tartsatok össze! Sokkal többre lehet jutni. Legközelebb Apey-ékkal Budapesten június 16-án lehet majd találkozni, amikor a Nadir társaságában játszanak a Crowbar előtt az A38 Hajón.
FOTÓK: ERDŐS JÚLIA. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
