Tegnap egy hat éve tartó álom vált valóra. Bizony... hat éve várok arra, hogy láthassam a Black Tusk-ot élőben játszani. Tudom, hogy voltak itt már párszor, de soha nem úgy jött ki a lépés. Sőt, még most is kétséges volt, hogy sikerül-e a nagy küldetés. Hónapok óta nem volt semmi bajom, ellenben ma annyira kikészült a gyomrom, hogy egész nap csak feküdni bírtam (na meg oda-vissza rohangálni) Azért egy kis gyomor baci nem térített el! Hajtás után olvassátok, hogy milyen is egy igazi stoner-sludge-hardcorepank este.

A Kontra klubról semmit nem tudtam. A kapunyitás előtt kb. egy órával tudtuk meg azt is, hogy hova kell konkrétan mennünk. Viszont nagyon csábító volt a hely, ugyanis potom egy ezresért nézhettünk meg két magyar és egy Amerikai bandát. Hozzá kell tenni, hogy mind a három bandát kár lett volna kihagyni. A klub egy roppant pici koncerthelyiségből áll, ami kb. akkora, mint a Dürer kis terme, ellenben nem tudom miért, de ahogy beléptem az egésznek volt egy totál otthonos hangulata. Mintha csak a saját próbatermünkbe mennénk be, ahol most pár havernak fogunk játszani.

Az estét a budapesti Oaken nyitotta, akikről semmit sem tudtam mindezidáig. Már az első perctől kezdve olyan bitang hangosan szóltak, annyira tele voltak agresszióval, ami sütött belőlük, hogy az egyből magával ragadta az embert. Az énekesük egy remek frontember, úgy vizslatja a közönséget, mint egy elmebeteg sorozatgyilkos, aki éppen azt lesi, hogy ma este kit kap el a sötétben. Be kell vallanom volt egy pillanat, amikor kicsit beszartam tőle. Ha pedig nem téged néz a bénító szemeivel, akkor örült mód ordít, csépli a plusz tamot, ami elé van rakva, vagy egy csörgővel rohangál körbe-körbe a teremben. Eszméletlen, hogy milyen hangulatot bírtak varázsolni, engem megvettek kilóra. Elmebeteg torz, gyakran sípoló gitár sound, de tényleg olyan, hogy az ember transzba esik tőle. Akik bírják a kicsit agyasabb, elmebetegebb zenét, azok mindenképpen keressenek rájuk.

Rövid átszerelés után a HAW zenekar következett, akiket ezer meg egy éve nem láttam már élőben, ráadásul az új albumuk marhára bejön, így nagyon vártam a bulit!!! Makó úr hívására a közönség sem szarozott sokat, és egyből közvetlenül a srácok mellett álltunk, aztán onnantól kezdve nem is volt megállás. Felcsendültek a klasszikusok is, a The Free Ride Of Workhorse még mindig a kedvenc dalom tőlük. Annyira erős húzás van ebben a dalban, annyira megtalálták azt az igazi igásló feelinget. Imádom! A One More Man Gone című dalt pedig egy emberként ordította mindenki. Póbácsi úgy tépi azokat a basszus húrokat, hogy az embert is feldönti közben majdnem, Marci pedig az új hangoló által (ami tényleg marha gagyi, senki ne vegyen ilyet) mondhatni tökéletes hangolásban tolja a gyilkos riffeket. Az én hibám, de az új album dalait címről nem ismerem, így csak annyit tudok mondani, hogy Makó és Binder úr mind a ketten tökéletesen végzik a dolgukat. Előbbi leordítja a fejed, ahogy azt el is várja tőle az ember, utóbbi pedig olyan keményen üti a bőrt, hogy azt sok itthoni dobos megirigyelhetné.

Még rövidebb átszerelés, ellenben sokkal hosszabb intro után a mini színpadot elfoglalta a Black Tusk. Ha a többiekből sütött az erő, meg az agresszió, akkor nem is tudom, hogy az amerikai brigádra mit mondjak. Eszméletlenek ezek az arcok, úgy dobálják a gitárt felfelé, közben pedig játszanak rajta, hogy csak lestem, hogy most ezt hogy? Sajnos rájuk járt a rúd a koncert elején rendesen, a második számnál Andrew erősítője gondolta úgy, hogy most egy kicsit inkább csendben maradna, később pedig Jamie lábgépe adta be az unalmast. Természetesen a közönség nem haragudott, sőt tapsával biztatta a srácokat, hogy na akkor tessék folytatni. Ekkorra már azért a terem rendesen megtelt és elkezdett mindenkiről csorogni a víz is.

Szám címekkel itt sem akarok dobálózni, mert feleslegesnek érzem. Ezen a buli tipikusan olyan arcok voltak többségben, akik oda vannak a hasonló zenékért. Sok ismerőssel találkoztunk, akikkel egy emberként ordítottuk például azt, hogy "six six six". Együtt mozogtunk, ráztuk a fejünket, és ordítottunk minden dal végén. Látszott a zenekaron is, hogy marhára élvezik az estét. Cserébe nem is egy, hanem két ráadás dalt is kaptunk! Hatalmas örjöngés volt, koncert után pedig ment a közös fényképezgetés, dumálás a srácokkal. Eszméletlen jó látni, hogy vannak még olyan zenekarok, akik nem zárkóznak el a közönségtől (Red Fang, Kylesa, Russian Circles, Black Tusk többek között). Imádom egyszerűen, mikor tényleg közel mehetsz hozzájuk, és nem csak a koncert után. Az egész estét úgy lehetne leírni, mintha egy hatalmas házibuli lett volna egy havernál. Mindenki a zenészek mellett állt itt is közvetlenül, és ordított, ahogy a torkán kifért. Imádtam ezt az estét! Imádom, hogy vannak itthon olyan emberek, akik be mernek vállalni ilyen bulikat, imádom, hogy vannak itthon ilyen bulik, imádom, hogy vannak itthon remek underground zenekarok, imádok itt élni! Béke, Szeretet, Metal!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.