Egy korábbi interjúban Halász Feri azt nyilatkozta, hogy ha kell, akkor három évet is várnak egy új albumra. Ha ennyi kell, hogy kiforrja magát az új anyag, akkor ennyi fognak várni. Látnoki képességei beigazolódni látszanak, hiszen a 2011-es Vízválasztó lemez után három évre jelent meg október 1-én az új lemez, A folyamat zajlik címmel. Albumcímeket is annyira jól választanak rendre, hogy szinte össze is foglalja pár szóban a lemez kritikáját is. Ahogy a Vízválasztó esetében, úgy a mostani kiadvány esetében is pontosan ez a helyzet, de erről részletesen a hajtás után.

A rendkívül barátságos terjesztési árnak (is) köszönhetően már a megjelenés napján aranylemezzé vált a lemez. Ugyanis a zenekartól 990 Ft-os áron lehetett előrendelni, ez nagyon is szimpatikus húzás a zenekartól – sőt aki így tett, még egy pólót is kapott ajándékba. Emellett a youtube-ra is feltöltötték a lemezt ingyé’. Kérem szépen – egy mai zenekarnak így kell igazodni a rajongók zenehallgatási szokásaihoz! Pacsi!

Jelen pillanatban még nem vagyok teljesen kibékülve az új lemezzel. Ez azért fura nekem, mert korábban a lemezek azonnal oldódó megoldásként ültek be az agyamba pár hallgatás után. Most egyelőre némi kettősség munkálkodik bennem, ahol a mérleg két nyelve folyamatosan billeg.

Ami nem változott és jó, hogy nem változott, az a zene. Vastagon, masszív alapokon dörren meg a lemez, természeten jól felismerhető Depi stílusban, de ami nagyon kellemes meglepetés a sound-ban, hogy a dobok mennyire életerősen szólnak, és mennyire jók a dobtémák is. A gitárjáték a Vízválasztón már megszokott magas színvonalon érkezik.

Ami nem változott és fura most nem nagyon akar működni (legalábbis nálam) az, ami eddig minden Depresszió album mozgatórugója volt. Ez pedig nem más, mint a dalok szövegei. Nem rosszak, ezt állítani dőreség volna, de valahogy kényelmetlenül kiszámítható és sablonos panelekből, szófordulatokból építkezik egynéhány dal. Ettől pedig olyan érzésem van, mintha már ezeket a dalokat már hallottam volna.

A másik furcsaság az első pár hallgatás után ütött le, hogy máris vége?! Igen, a lemez hossza mindössze 35 perc. Persze ebbe az időbe is belefértek azok a témák, amikről egy Depresszió lemez szólni szokott. Van lírai nóta (Kettőből egy), amit a szövege miatt nem tudok nem elkapcsolni sajnos, vannak aztán a filozofikusabb nóták. Ezek ahogyan korábban is, remekül működnek, ezek adják dal erejét (A legjobb ellenfél, Úgy szeretnék..., Emeld fel!).

Nagyon tetszik A víz alatt optimista dühöngése, nagyon jó húzása van a nótának, abszolút koncertre való darab, tuti a siker és a közös tánc. A Vízválasztón is voltak már elszállósabb témái a zenekarnak, például a Jön a reggel című dalban. Ezt sikerült ide is importálni, az Aki nem vagyok dal is jó lett.

A lemezt pedig egy olyan dal zárja, melyet nevezhetnék a Depresszió dalok prototípusának. A Védem az igazam az újkori Depi dalok minden olyan kliséjét (nem pejoratív értelemben) hordozza, amivel azonnal felismerhető a zenekar ezer méterről.

Vissza az album címére. Valóban úgy érzem, hogy valamilyen folyamat zajlik, de még nem ért véget ez a folyamat. Jó ez a lemez, tényleg az. De nem annyira szórakoztató és főleg nem annyira magától értetődő, mint a Vízválasztó. Persze változik minden, a zenekar is, a hatások is, a hallgatóság is és talán túl sok is az utalás az előző albumra, de jelenleg úgy érzem, hogy banda eddigi legjobb lemeze nem ez, hanem az eggyel korábbi korong. Nem sikerült azt a szintet átugrani - igaz, az ott nagyon magasan is van.

De ettől függetlenül sokszor hallgatom, sokszor kerül a playlist-re, mert hiszem, hogy ennek a lemeznek is kell időt hagyni.