RockStation

A hónap végén két új Mono lemez is érkezik, egy friss dal már itt is van!

2014. október 19. - dzsi.

monoband-1024x682.jpg

A japán post-rockos Mono október 27-én egyszerre két lemezt jelentet meg: az egyiken a zenéjük nyugisabb oldalát villantják meg (The Last Dawn), a másikon pedig a vehemensebbet (Rays Of Darkness) - mindkettő a The Oceanből ismert Robin Staps kiadójánál, a Pelagicnál jön ki. Hangulat szempontjából a reményt és reménytelenséget, a szeretetet és valami/valaki elvesztését, a határtalan örömet és a kimondhatatlan fájdalmat járják körül, s azért szedték két külön albumra az új szerzeményeket, mert ez a szélsőségesség szerintük nem fért volna össze megfelelően egyetlen lemezen. Előbbiről - tehát a nyugisabbról - már közzé is tették a Cyclone című nótát.

Tovább

Diablo Swing Orchestra énekesnőcsere, új dal

diablo_swing_orchestra.jpg

A svéd Diablo Swing Orchestra egy ideje nagyon csendben volt, aztán most két fontosabb hír is előkerült az oldalukon. Az egyik az, hogy a közelmúltban énekesnőcserére kényszerültek. A váltás oka pofonegyszerű: a kezdetek óta velük lévő Annlouice Loegdlund operaénekesi karrierje annyira beindult az utóbbi időben, hogy emiatt nem tudták megfelelően üzemeltetni magát a zenekart, így másik csaj után néztek. Az új hölgy Kristin Evegård, akinek a hangja elég komoly váltást jelent, mivel ő közel sem opera vonalon mozog - inkább egyfajta jazzes hátteret lehet mögötte sejteni. Ez mondjuk jó hír lehet azoknak, akiket eddig éppen Annlouice hangja taszított el a bandától, mert tény, hogy elég markáns énekstílust képviselt, amit nem akárkinek a gyomra vesz be. Ezzel egyidejűleg pedig Jigsaw Hustle címmel felvettek egy, már Kristin hangjával színesített új dalt, ami a '70-es évek eleji disco-korszak jegyében fogant. Ha esetleg nem ismerted volna eddig a zenekart, érdemes tudni, hogy fő ütőkártyájuk a legkülönbözőbb, azonnal felismerhető műfaji panelek parádés vegyítése és összeolvasztása, amivel tökéletesen idéznek meg egy-egy hangulatot vagy zenei korszakot. Alább az új nóta, illetve két korábbi szerzemény az előző albumokról - összehasonlításként. Új lemezről egyelőre nincs hír. 

Tovább

Rock minden mennyiségben - Itt van mind a 18 AC/DC-dal, melynek címében szerepel a rock szó

ACDC2014.jpg

Szokták mondani, hogy az AC/DC-nek csupán négy szövegtémája van: dugás, rock, pokol és golyók. Habár a legtöbb nótájuk ilyen vagy olyan módon valóban a szex témáját járja körül, jó néhány olyan daluk is van, amely a rock n’ roll muzsikáról, illetve a rockolásról szól. A csavar az egészben az, hogy maga a “rock n’roll” kifejezés is a nemi aktusnak egy eufemisztikus megfelelője, szóval ezek szerint mégiscsak a dugás körül forog minden. Na persze a pokol és a golyók mellett. A lényeg azonban nem ez. Lehet, hogy nem az AC/DC minden idők legnagyobb rock bandája, de minden bizonnyal a legtökösebb, ráadásul ők énekelnek a legtöbbet a rock n’rollról. Szinte minden lemezükön. A „rock” szó egyenesen három albumuk címében szerepel, ideértve a novemberben megjelenő új lemezt, a Rock Or Bust-ot is, amelyen további három nóta szól a rock(olás)ról. Eljött hát az idő, hogy rangsoroljuk azokat az AC/DC számokat, amelyek címében ott a „rock” szó – a legtökösebbektől a „nem annyira tökös, mint az előzőek, de azért bármi máshoz képest elég tökös” jellegűekig. Itt van mind a tizennyolc. Hadd szóljon!.. (via VH1)

Tovább

Holnap érkezik az idei év egyik leginkább várt rockzenei megjelenése, a Slipknot új albuma

slipknot2014.jpg

A Slipknot az elmúlt pár évben szépen a metál legnagyobb ágyúi közé avanzsálódott. Nyáron kezdték meg masszív visszatérésük előkészületeit, melynek legfontosabb állomása számunkra az új lemezük, a .5: The Gray Chapter megjelenése hétfőn; illetve az igen keménynek ígérkező őszi koncert-túrné az Államokban a Korn-nal, illetve egy téli európai körút, melynek keretében  2015. február 5-én a Budapest SportArénában lépnek fel. (Nem, a Korn nem jön velük, ők a brit és az ír helyszíneken nyitják a bulikat.) 

Tovább

Jövő szombaton a Helmet gyalul a Dürerben

Helmet Page.jpg

Az 1960-as születésű gitáros vokalista Page Hamilton köré szerveződő Helmet, noha működése során kereskedelmi értelemben mindössze mérsékelt sikereket ért el, ezt bőven kárpótolta zenéje letaglózó minőségével: a heavy metal fémkeménységét a 90-es évek alternatív rockjába fecskendező formáció ugyanis már több mint húsz esztendeje jelenteti meg földrengető erejű albumait - és bár az elmúlt négy évben nem érkezett sorlemez a zenekartól, 2014-ben nem lesz miért panaszkodnunk, hiszen a csapat egy exkluzív turné kertében teljes egészében előadja, idén éppen 20 éves Betty című lemezét.

Tovább

Rage Against The Washing Machine - Tovább folytatódik a zoknis lükeség

ratwm.png

Nemrégiben bemutattuk a humor-heroldot, aki ismert metal dalokat ír át (zenét és dalszöveget tekintve egyaránt), majd zoknibábos videót készít az újraértelmezésekhez. Kreativitása kifogyhatatlan: ezúttal a RATM - Killing In The Name című nagysikerűjét dolgozta át, és a mosáskor elkallódott zoknikról szól. Hatalmas igazmondás van a dalban, ilyesmibe legalább egyszer már mindenki belefutott életében - én mondjuk heti szinten. A mosógépszörny lecsap. Klikk.

Tovább

Svéd sortűz: Entombed A.D., Grave, Implode @ Dürer Kert, 2014.10.12.

entombed_durer_1.jpg

Hónapok óta vártam már ezt a napot, hiszen ha a svéd death metalnak ilyen kaliberű úttörői gurulnak át hozzánk, azt elég nehéz figyelmen kívül hagyni. Részemről már csak azért is, mert az Entombed 2009-es magyar bulija az egyik legkedvesebb koncertélményem a nem kevésből, amin volt szerencsém jelen lenni, szóval a duplázás egyértelmű volt – a Grave-nél jobban passzoló partnert meg aztán tényleg elég nehéz lett volna felhajtani a szcéna jelenleg is aktív bandái közül.

Tovább

(Szuper)seggből (ördög)szájba - JØN, JØN, JØN AZ ØRDØG!

ördög nyitólap.jpg

A Music For Animals után elbúcsúzott tőlünk a Superbutt, és azt ígérték (másfél, két éve már?), hogy ezzel az avantgárd metálsztorinak nincs ám vége, csak új bőrbe bújnak, és visszatérnek, mint a forradalmak. Megérte eddig várni. Ma jelent meg a setét utód, az Ørdøg első szöveges klipje, és a legjobb módokon lepődtünk meg.

Tovább

Hétfőn a Hajón játszik a Deathstars

Deathstars 2014.png

A közel másfél évtizede működő Deathstars a skandináv metál egyik legismertebb és legjellegzetesebb formációja, hatalmas rajongótáborral és összetéveszthetetlen stílussal. A Budapesten három éve a Rammstein előzenekaraként, tavalyelőtt pedig headlinerként fellépő zenekar monumentális riffekkel, a – művésznevét a jelenleg regnáló svéd királyi házról választó – énekes, „Bernadotte Korbácsnok” jellegzetes énekhangjával, intenzív színpadi akcióval, látványos díszletekkel és jelmezekkel operáló Deathstars az elmúlt hónapokban jelentős átalakuláson ment át.

Tovább

TOP10 jócsajos rockvideó

top10jocsajos_video.jpg

Anno, amikor elkezdtük összerakni a TOP10-es listáinkat, akkor volt egy TOP10 női frontember című összeállításunk. Mi is meglepődtünk aztán, hogy a cikk megjelenése után egy feminista blog megtalált minket, hogy mennyire alja senkiházi hímsoviniszta disznók vagyunk, hogy ilyen lealacsonyító módon nyilvánultunk meg a hölgyekről. Pedig akkor még a szándékaink teljesen tiszták voltak. Nem úgy, mint most. Nem tehetünk róla, imádjuk a csöcsös-csajos videókat, így összeszedtünk párat, mondjuk tízet, Ti meg hozzátok hozzá a saját kedvenceiteket, mert tudjuk, hogy Te, ott a monitor túlsó felén, Te is csipázod az ilyet!

Tovább

Novemberben új Behemoth EP, tavasszal budapesti koncert

new-behemoth-2013.jpg

Ahhoz képest, hogy a Behemoth frontember, Nergal a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs mi lesz a bandával, és talán új lemez sem lesz több, november 1-jén már meg is jelenik egy EP. Persze aki a lengyel Bravo Magazin címlapján virít, és az ottani Voice zsűrijében szerepel, az egész sokat tanul idő közben arról, hogy miként lehet egy-egy sejtelmesen megfogalmazott válasszal hatékonyan átbaszni a médiát és az embereket némi ingyenreklám fejében.

Tovább

A helyzet csúcsán: Tankcsapda - Urai vagyunk a helyzetnek (2014)

Tankcsapda Urai.jpg

Na, végre itt van az év harmadik magyar albuma, amit rettentően vártam. A Grizzly és az Apey And The Pea maximális pontot ért el nálam idén. Egyet biztosan tudok, azt, hogy az év végi top tízes listával nagyon fogok szenvedni, hogy kit hova rakjak. A Tankcsapda mindig különleges helyet foglalt el a szívemben. Már a szüleim is ezt nyomatták anno, így beleszülettem a csapdás létbe. Az elmúlt huszonkét évben mindig eljutottam valahogy egy Tankcsapda koncertre, és ezt a szokásomat tartani is fogom, ahogy érzem. Itt az új albumról meg mindent megtudhatsz a hajtás után.

Tovább

Nocturnal Conjuration of the Accursed - Új Goatwhore-videó

Goatwhore2014.jpg

Constricting Rage of the Merciless címmel nemrég jelent meg a Goatwhore új albuma, melynek már második dalára készül videó. A Nocturnal Conjuration of the Accursed-ra készült videó alább, ha valaki pedig még nem tudná, annak mondjuk, hogy a csapat a Dying Fetus társaságában december 5-én a Yuk vendége lesz.

Tovább

EP-vel jelentkezett a Dungaree

Dungaree.jpg

Megjelent a szegedi Dungaree zenekar Climb Out of The River című EP-je. A southern rock/grunge stílus keretein belül mozgó banda a László Gergely - Ének, Horváth Zoltán - Gitár, Balogh Attila - Basszusgitár, Dencs Dominik - dob felállásban zenél 2014 év eleje óta. A felvételek az Our Sound Recording Stúdióban készültek, Szegeden. Alább az EP 3 dala.

Tovább

MTV Ikon lett Ozzy Osbourne

0b02.jpg

Ozzy Osbourne lett 2014-ben az MTV EMA első díjazottja. A többszörös platinalemezes, a Rock & Roll Hall of Fame-be beválasztott, háromszoros Grammy-díjas énekes emberek millióira gyakorolt hatást az elmúlt évtizedekben és egy őrült családi valóságshow-ban is szerepelt. Bon Jovi, a Queen, Whitney Houston és Eminem után most ő veheti át november 9-én a csatorna Globális Ikonjának járó díját. (fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Something From Nothing - Új Foo Fighters-dal

Foo Fighters2014.jpg

Az elmúlt hetekben sokat beszéltünk a Foo Fighters november 10-én érkező Sonic Highways című albumáról és az HBO-n ma induló ugyanilyen című dokumentumfilm-sorozatról. Eddig csak dalrészleteket tudtunk mutatni, alább azonban ott az első teljes dal Something From Nothing címmel. Van egy olyan érzésünk, hogy az év egyik legfontosabb albuma lesz az új Foo Fighters lemez

Tovább

20 magyar banda az Állatmentő Liga megsegítéséért

Animals Over.jpg

20 magyar underground metal, punk, hardcore, doom és rock zenekar állt össze, hogy zenéjükkel egy nemes célt támogassanak. A Bandcampen található válogatás célja pofonegyszerű és nem szolgál külön magyarázatra – az album teljes bevétele az Állatmentő Liga részére érkezik, hiszen minden megvásárolt példány ára közvetlenül a Liga PayPal számlájára érkezik meg. A válogatást 1 EUR (300 Ft) áron lehet megvenni, de vásárláskor beállítható magasabb összeg is.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum