Új dekád, új album, szinte új felállás. 20 éves lett a Negura Bunget névre hallgató temesvári folk/black/prog zenekar, így ahogy illik, ki is adtak egy albumot ennek örömére.
A Tău az első része a Transilvanian Trilogy nevezetű albumsorozatuknak, melyben Erdély természeti elemeit, értékeit próbálják bemutatni a nagyérdeműnek. Ha jól sejtem, nem mindenki tudója az ékes román nyelvnek, sőt, meg merem kockáztatni, hogy Románián kívül meglehetősen kevesen beszélik azt, ennek köszönhetően a zenére hárul a megtisztelő feladat, hogy megragadja a hallgatóság figyelmét. Azt pedig tudnak csinálni!
Az előző album óta valamennyit finomodott a zene, több a nyugis, folkos, elszállós rész, mint a Vîrstele Pamîntului-n. Ezzel semmi gond, mert akár egy új kezdetnek is lehet nevezni ezt az albumot, mivel 2013-ban Negru kivételével a komplett kompánia elhagyta a hajót. Ennek köszönhetően új felállás vette kézbe a hangszereket, másabb lett az elő kiállás is. Ezt a nagy csereberét a következőképpen indokolta Negru:
„A zenekar magja az a néhány zenész, akik a zenekar minden projektjében részt fognak venni. Emellé jött még néhány hangszeres, akik csak speciális események alkalmával, illetve a stúdióban fognak csatlakozni hozzánk. Ennek a rugalmas hozzáállásnak köszönhetően több hagyományos hangszert tudunk alkalmazni, új zenei elemeket hozzáadni, illetve új területeket tudunk felfedezni élőben és a stúdióban is.”
Szerintem ez kimondottan nem indokolja a teljes vérfrissítést, de ha már ezzel megállítható a banda kvázi átjáróház jellege, mindenképp eredményesnek nevezhető. Ami tény, hogy sok és sokféle különböző hangszer jelenik meg az album dalaiban, a hagyományosabb sípok, illetve egyéb népi hangszerek mellett a trombita és a Hammond orgona is kiemelt szerepet kapnak néhány helyen.
Amit ki kell emelni: a zene, a produkció minőségi! Végig érezni az igényességet, érezni, hogy nem sorozatban adják ki a közepesebb albumokat, inkább kivárnak, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű témákat tudjanak felhalmozni. Ha a négyévenkénti lemezkiadás ennek az ára (ezt 2013-ban éppenséggel megtörték egy kétszámos kislemezzel), én akkor is támogatni tudom.
Ahogy már említettem, sokkal több lett a nem színtiszta black metal elem az albumon, erre rögtön a nyitódal, a Nametenie kitűnő példa. Nem mondhatnánk, hogy nem dobtak be rögtön a mély vízbe a fiúk ezzel, hiszen egyrészt a legújítóbb, másrészt a leghosszabb szerzemény is az egész korongon. A tízperces monstrum felvonultat mindent, amire számíthatunk az 50 perc alatt.
Akadnak még hagyományosabb mogorvább témák is a lemezen, de összességében úgy van felépítve a korong, illetve annak dalai, hogy mindig találni rajta valamit, amire felkapja a fejét az ember fia. Vannak olyan dalok, amelyek inkább a hagyományosabb blacker közönségnek fognak kedvezni (Izcubul Galbenei, Tarim Vilhovnicesc, Picur Viu Foc, vagy a záró Schimniceste), de az újítóbb szelleműek is igazi csemegékre akadhatnak (La Hotaru Cu Cinci Culmi, Curgerea Muntelui, Impodobeala Timpului)
Aki ismeri őket, azért, aki nem, azért hallgassa meg ezt az albumot. Egyetlen baja van, amibe sajnos a műfaj művelői gyakran beleesnek: egy-két dalt lespórolhattak volna, az 50 percet itt is soknak találom. Ezt leszámítva viszont kiemelkedő teljesítmény!
Az albumot egy masszívabb, 100 állomásos európai és amerikai/kanadai körrel is megtámogatják, aki kíváncsi rájuk, április elsején a Dürer Kertben lecsekkolhatja a zenekart a The Moon and the Nightspirit, a Grimegod és a Northern Plague társaságában.
