A Rockpart zárónapja is legalább olyan combosra sikeredett, mint az előző kettő, aminek eredményeként bebizonyosodott: érdemes volt idén ellátogatni Balatonszemesre.

A víz közelsége és az előző nap fáradalmainak kipihenése iránti vágy megint lecsalt a vízpartra. Ahogy a fesztiválozók 90-át is. Hangolódásként a Tales of Evening és a Samas melegítette be a dobhártyákat. Relatív kevesen voltak rajtuk, de ezt csak a meleg indokolhatta, mert a zenével egyik fronton sem volt semmi gond.

A nagyszínpad frontját a Road kezdte el legyalulni. Az idei fesztivál szezonra is erős setlisttel készültek, de mivel már láttam őket is idén, félgőzzel figyeltem csak Mátéékat. Kezdésnek volt Nem kell más, előkerült még többek között a Felpörögve, a Megint nyár, a Részeg ének, 1000 lépés, Aki szabad... Volt mire rázni. Meg tolni a pálinkát.

Paddyék a Dillinger interjú miatt nagyrészt kimaradtak, majd máskor megnézem őket. Sorry. Mivel napközben elég markánsan megnőtt a fültágítók és a deathcore zenekaros pólók száma, sejthető volt, hogy lesz igény a Suicide Silencere. Egyszer láttam már őket élőben, még Mitch-el, de akkor sem hatott meg ez a szikár cséplés. Hörcsi-morcsi és blastbeat hegyek temették maguk alá a fanokat, dalokat annyira ne kérdezzetek. Mindenesetre szimpatikus volt, hogy Roadéknak mennyire megköszönték a bemelegítést.

Utánuk a másik nagyszínpadon a Turisas jött, akik jó látványos battle metal bulit csináltak, de én otthagytam őket, mielőtt késztetést éreztem volna egy félnomád nép indokolatlan lerohanására. Inkább belefüleltem a Bloody Rootsba kicsit. A hangzás tompa volt, de legalább a hangulat nagyon adta.

Ekkor lélekben már az epilepszia zenei megtestesítőire, a The Dillinger Escape Planre hangolódtam. A zene mellett a fények is rásegítettek erre a szép jelzőre, miközben a fesztivál legjobb buliját hozták össze. A nagy színpadi jövés-menés mellett olyan slágerparádét kaptunk ami mindenkinek elégedettségre adhatott okot. Prancer, Sunshine the werewolf, One of us..., Farewell Mona Lisa, Black bubblegum, stb. Jár az öt darab csillag, nem kérdés.

Zárásnak még a Blind Myselfet kaptam el. Végre a Négyszögölös dalok mellett jutott néhány nóta a (h)őskorból a Kain, a Circle of pain és a Horrified... képében. Megkaptuk még a végére az új dalt is, így a rossz hangosítás mellett azért egy remekbeszabott zárást kapott számomra a fesztivál. Most már bátran elmondhatom: találkozunk jövőre, Rockpart!

FOTÓK: ROCKPART FACEBOOK, További képek ITT.