Hogyan is telhetne egy szombat este, ha nem úgy, hogy nyolckor találkozunk a pultnál? A hosszú és forró nap után jól esik az embernek lazítani egyet, leülni elkortyolgatni egy bambit és megnézni pár koncertet. Végig melóztuk a napot, után pedig nyakunkba vettük a Dürer Kertet ahol az immáron ötödik alkalommal megrendezett Tattoo The Sun fesztiválra látogattunk el.

Már itt az elején adnánk egy jó tanácsot mindenkinek! Ittasan ne tetováltassatok! Mondjuk vicces, de ne tetováltassatok! Nem volt egyszerű dolgunk az este folyamán ugyanis mindenhol volt valami ínyünkre való muzsika. Rengetegszer hallom, hogy mi van, ha nem lesznek a nagy öregek, Ossian, Tankcsapda, Pokolgép, kik fognak akkor nekünk értékelhető zenét adni, kik lesznek azok, akikért érdemes elmenni egy koncertre. Szerencsére az este folyamán rátaláltam a válaszra. Az Apey And The Pea soha nem volt kérdéses számomra. Itthon ők nálam az alfa és az omega, de mondjuk nemzetközi viszonylatban is a top öt zenekaromban vannak, de vannak itt még zenekarok! Igaz a Watch My Dying nem huszonéves suhancokból áll, azonban mégis meg tudják mozgatni az embereket. Igaz, a kert nem pont az ő terepük, de számomra akkor is egy hatalmas showt toltak Gáborék. A Szárazfelhőkkel kilóra megvettek már az elején, aztán természetesen a vad metalkodás közepette megjöttek a tüzes lánykák is, akiket mindig élvezet nézni. Nem vagyok olyan ember, akinek feltétlenül kell az ilyesfajta látvány, azonban mégis leköti az ember figyelmét, ha nem éppen teli torokból ordít vagy headbanggel.

Na, de menni kell tovább mivel a kistermet éppen a Vendetta Inc. vette kezelésbe. Slagikáék mindig csak annyit mondanak, hogy olyan zenét tolnak, mint a PanterA meg a Lamb Of God. Igazából ezt az állítást cáfolnom kell. Marhára felesleges őket hasonlítgatni bárkihez is, mert ez a mi hazai kemény, tökös, hörgős metal brigádunk, akiknek még majdnem ott a tojáshéj a seggükön mégis olyan energiával tudnak a színpadon lenni, játszani, hogy egy percig nem volt kétséges, hogy a jövőben meg kell nézni őket még jó párszor. Van bennük egy nagy adag tehetség, rengeteg agresszió, és az a kis plusz, amitől a közönség vevő lesz rájuk. Ha odapakolnak a srácok akkor lehet ebből még sokkal komolyabb dolog is, csak ugye azok a fránya áldozatok kellenek. Bízom benne, hogy kinövik magukat ebből a kis underground körből és tíz éve múlva majd a pultnál azt mondják, hogy bejött az élet!

Némi szünetet kellett tartanunk, hogy a hallójárataink egy kicsit tisztuljanak, illetve gondoskodnunk is kellett a megfelelő folyadékbevitelről, így a Let The Cigar Die zenekar bulijából keveset tudtunk elcsípni. Emlékszem hasonló hangulatban pár éve a megboldogult Hegyalján láttam őket. Már akkor is azt mondtam, hogy végre egy olyan stoner cucc, amiből még lehet valami nagyobb is. Igazából, ha akarnék se tudnék rosszat írni Leviékről. A kis terem az ő bulijuk alatt azért rendesen tele volt, meg is voltam lepődve, hogy az embereknek ekkora hányada nem a Cadaveres-t nézi, de megérte, hogy ott töltöttük ezt a rövidke időt. Nem azt mondom, hogy ők sz@rták a spanyolviaszt, hallottuk már ezeket a ritmusokat, de ebben is, mint a Vendetta-ban van valami plusz, ami oda vonz előre, valami különös erő, ami arra késztet, hogy beállj a legelső sorba és úgy rázzad a fejedet, mintha az életed múlna rajta.

Imádom ezt az érzést, és végre megkaptam megint. De zúzás van, mert a színpadon már ott van a Cadaveres. Körmiék műsora a Sepultura előtt pár hete nagyon tetszett ezért mindenféleképpen bele akartam nézni, hogy itt most mit fognak alkotni. Itt valamivel oldottabb volt a hangulat, mint anno a trackben, így nem is kellett nagy szájkaratékat tolniuk a srácoknak, hogy hergeljék az embereket. Számomra, a Soul Of A New Breed az örök favorit, de ezzel a magyar nyelvű dallal is teljesen kivagyok békülve, és ahogy látni lehet a közönségnek sincs semmi baja ezzel a rádió barát dalocskával.

Kisebb csúszás, és egy törpös tetkó után jött az, ami miatt mi igazából érkeztünk. Nem sokkal éjfél előtt a nagyteremben Apeyék vették uralmuk alá a színpadot. Én itt vesztettem el a fonalat. A termet megtöltötték a stonerek, a smokerek és azok az arcok, akik ki vannak éhezve az igazi, nemzetközi színvonalú metalra. Igazából csak annyira emlékszem, hogy totál eufórikus állapotba kerültem, mert a basszer dörmögése tökéletes összhangban volt Makkos brutal Natal dobjával. Aztán persze Apey hangja, amitől egyszerűen dobsz egy hátast. Egyszerűen egy tehetség ez a  srác, bocs nem.... 

Az Omega Diatribe nem az én zeném! Elismerem Gergőék munkásságát, tudom, hogy mennyire nehéz ilyen zenét írni, de nekem ez csöppet sok. Vér profik, technikás zenészek, de ennyi matekot nem bír el a lelkem. Azért meghallgattunk pár számot tőlük is, hiszen ezért jöttünk. Ahogy én láttam itt a hölgyek urak már lassan kezdtek fáradni, de azért derekasan küzdöttek.

Szeretem az ilyen megmozdulásokat, amikor ennyire sok és ennyire jó zenekarokat összehoznak egy estére. Baráti jegyár, a Dürer még italárakban sem halálos, akár azt is mondhatjuk, hogy ilyen egy tökéletes szombat este! Sok ilyet mindenkinek!  Béke, Szeretet, Metal

FOTÓK: ERDŐS JÚLIA. További képek ITT.