RockStation

Prong: áprilisban koncert a Dürer Kertben

2016. március 17. - rockstation

prong-noabsolutes-3.jpg

Végre ismét Budapesten játszik az a zenekar, amelyre többek között a Korn, a Slipknot és a Nine Inch Nails is meghatározó példaképkén hivatkozik: a 30 éve alakult Prong idén megjelent, X - No Absolutes című tizedik nagylemezét mutatja be április 2-án a Dürer Kertben.

Néhány év visszavonultság után 2012-ben, Carved Into Stone című lemezével robbant be ismét a zenei köztudatba a Prong. A Tommy Victor által 1986-ban alapított együttes a nem várt új lemezen sikerrel forrasztotta egybe a zenekar évtizedes történetének minden karakteres zenei elemét: thrash, hardcore és industrial metal jegyek egyaránt felfedezhetők a dalokban.

A banda 2014-ben is folytatta a menetelést a Ruining Lives lemez kiadásával, melyről több nóta egyből slágerré vált: a címadó mellett ilyen a Turnover vagy a The Barriers, melyek beépültek a csapat turnéműsorába is. 

Ezt követően 2015 elején jelent meg a Songs From The Black Hole lemez, melyen a banda feldolgozásokat ad elő, többek között a Hüsker Dü, a The Bad Brains, a Black Flag, a Sisters Of Mercy és Neil Young egy-egy szerzeményét átdolgozva. Az ezt követő újabb turné után Tommy-ék visszatértek a stúdióba egy új lemez rögzítésére, amelyről Ultimate Authority címen jelent meg az első maxi, miközben a banda már újra úton volt, ezúttal a Danzigot és a SuperJoint Ritualt elkísérve Észak-Amerikában.

A tizedik nagylemez végül X – No Absolutes címen került kiadásra idén februárban. A feszes, direkt nótákon jól érezhető az az elsöprő erejű lendület és vitalitás, amely a zenekart jellemezte az elmúlt pár évben. A lemezen Tommy Victor producerként is dolgozott, Chris Colliert bízva meg a társproduceri és hangmérnöki feladatokkal. Tommy véleménye szerint az új lemez megtartja az elmúlt évek lendületét, és a közelmúlt kiadványainál is erősebbre sikerült. „A Prong nem veszített agressziójából, miközben képes volt igazi klasszikusokat alkotni a múltban. A No Absolutes albummal úgy érzem, hogy sikerült ismét egy lépéssel előbbre jutni. A gyújtó hangulatú slágerekben is feltűnik a profi technikai kivitelezés, de odafigyeltünk arra is, hogy a hallgatót a dalszövegek és a hangzás is megfogják. A dalok témaválasztása is gondolatébresztő célokat szolgál: az önmegismerés és a személyes kihívások fontosságának hangsúlyozása mellett kegyetlenül rámutatunk olyan dolgokra is, amelyek szerintünk hamisak vagy helytelenek.”

Az együttes meghatározó munkásságát jól jelzi, hogy olyan előadók említik őket hatásaik között, mint a Korn, a Slipknot vagy a Nine Inch Nails. Az 1986-ban alakult zenekar 1989-ben került az Epic Recordshoz, de ekkor már komoly hírnévvel bírt a New Yorki post metal szcénában. A máig tag gitáros énekes, Tommy Victor mellett a Swans egykori dobosa, Ted Parsons, valamint a CBGB klub egykori biztonsági embere, Mike Kirkland voltak az alapítók – eredetileg amúgy Tommy is a CBGB-ben dolgozott hangtechnikusként. A trió két első lemeze, a Primitive Origins EP és a Force Feed független kiadásban jelent meg.

prong-noabsolutes-2.jpg

A nagy kiadós szerződést egy, a Cro-Mags-szal és a német Destruction-nel közös koncert hozta meg a Prongnak, és ez Tommy elmondása szerint kulcsfontosságú volt a csapat fennmaradása szempontjából, hiszen a tagoknak magukat kellett eltartaniuk. Az 1990-es Beg To Differ szinte azonnal a műfaj klasszikusává vált, és a címadó vagy a Lost and Found a Prong védjegyszerű underground slágerévé avanzsált. Tommy elmondása szerint a zenekarra sosem úgy tekintettek, mint ami „csak egy zenekar”. Bár a riffek, a szövegek és az ötletek is afféle minimalista stílusban születtek, de mindig közvetítették a tagság érzéseit és reflektáltak azokra az eseményekre, amelyek körülöttük történtek a '80-as évek New Yorkjában.

A nagykiadós években jelent meg a Prove You Wrong (1991), a Cleansing (1994) és a Rude Awakening (1996), az első kettő között pedig a Whose Fist Is This Anyway EP, amely Prove You Wrong albumról tartalmazott öt remixet, előkészítve azt a súlyosabb, elektronikusabb hangszerelésű megszólalást, amely a Cleansinget, vagyis a zenekar eddig legismertebb és legjobb eladásokat produkáló lemezét jellemezte. A Snap Your Fingers Snap Your Neck riffje bekerült a 100 legjobb közé a Kerrang! listáján, a banda pedig a White Zombie-val és a Panterával indulhatott turnéra.

A Rude Awakening volt a folytatás, mely post-punk jellemvonásai mellett tovább mozdította Prongot az industrial irányába. Ez volt egyben a zenekar utolsó közös munkája az Epic Records-szal. Az ezt követő évek kihagyásokkal, tagcserékkel teltek, Tommy pedig a Danzigban folytatta gitárosként. A Prong időről időre visszatért egy-egy album vagy turné erejéig, az igazi feltámadást azonban a 2012-es év hozta meg, amikor Jason Christopher basszusgitáros és Art Cruz dobos csatlakozásával indult el a Prong máig tartó menetelése. Április 2-án végre Budapestre is visszatérnek, ahol a Dürer Kertben játszanak majd – jegyek korlátozott számban még kaphatók! További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr378488688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum