Úton útfélen azt halljuk, hogy hazánk komoly zenei utánpótlás birtokában lehet(ne). Ezzel szemben a sorra alakuló bandák egy-két év rezignált csend, vagy közepes siker után kénytelenek szembenézni az üres koncerttermekkel és „Talán” gombokkal kísért semmivel. Persze senki sem támadja az online valóságot, de mi úgy gondoljuk, hogy a virtuális pacsikon kívül a legalább félig teltházas koncertek nagyobb örömöt szereznének minden zenésznek. Szerencsére van, aki annyira komolyan gondolja ezt, hogy alig egy év leforgása alatt komplett missziót hirdetett a kezdő zenekarok megsegítésére, és akciójához remélhetőleg egyre többen csatlakoznak majd. Az Ígéretes Titánok szellemi atyjával és egyszemélyes megalkotójával, Balogh Rolanddal beszélgettünk. (Fotó: Székelyhidi Balázs)

Ugyan mi nem először beszélgetünk, és a kezdő zenekarok előtt sem vagy ismeretlen, de azok kedvéért, akik még nem hallottak róla, mit mondanál az Ígéretes Titánokról?
A Titánokat alapvetően három szóval szoktam bemutatni: ez egy zenerovat, egy ügy, és terveim szerint egy közösség. A rovat egy éve indult azzal a koncepcióval, hogy a mainstream médiában nem, vagy alig ismert, feltörekvő és tehetséges zenekarokat eljutassuk a szélesebb közönséghez. Hisz lássuk be: méltatlanul alulreprezentáltak a magyar sajtóban. Alapból is újságíróként, szerkesztőként dolgozok, igaz, nem kulturális fronton, hanem a Magyar Nemzet napilap külpolitikai rovatában. Az MNO-s rovat koncepciója egy 12 órás külpolos szerkesztés után állt össze a fejemben egy késő este a népligeti metrómegállóban. Igaz, ez bő húsz év zenei közeg, tíz év napilapos, fesztiváltudósításos újságírás, és az újdonságok kreatív bemutatásának teljes hiányából fakadó tapasztalatok szomorú lenyomata. Színt akartam vinni az egyedi tartalomba, ami lassan nincs. Így lett a Titánok.

Az Ígéretes Titánok nemrég ünnepelte az egyéves évfordulóját. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt egy évre, mi az, amit másképp csinálnál, vagy máshogy fognál hozzá. Úgy is kérdezhetném, hogy sikerült-e megvalósítani a kitűzött egyéves tervet (ha volt ilyen terved)?
A kitűzött céljaimhoz viszonyítva sok minden megvalósult, sok minden meghaladta az elképzeléseimet, de akadt olyan is, amely nem érte el azt a szintet, ahová a legelején belőttem azt. Kezdjük a rossz hírrel. Ma a közönséget elképesztően nehéz megmozgatni. Egyre kevesebb a kísérletező hajlam, a szimpla emberi kíváncsiság arra, hogy bármilyen új, underground zenét kipróbáljanak. Olyat, amit nem tolnak az ember arcába naponta kismilliószor a közszolgálati, vagy épp a vezető kereskedelmi médiában. Ergo, nehéz közösséget építeni, mert – tudom talán nem túl kedves, de – az emberek belustultak, a zenefogyasztókat sajnos elkényelmesítette a net. Elképesztően nehéz akár online is bármiféle közönséget, közösséget kialakítani. Amire viszont büszke vagyok, hogy az Ígéretes Titánok közben saját indulót is kapott a Szabadtéri 4akkordos Performansz (Sz4P) jóvoltából. Ez ráadásul abszolút egyedi! Nem igen ismerek olyan zenerovatot, amelynek saját indulója van. Pozitív irányba mutat az is, hogy az egyik Titánom, a debreceni Urbán Bence fémjelezte egyszemélyes formáció, a Gidnim’Rém egyik dala, a Marci felkerült a tavalyi Budapest Fashion Week hivatalos dallistájára. Innen is nagy köszönet érte a rendezvény zenei felelősének, Dj Bootsie papának! Szerencsére a Magyar Nemzeten, illetve az MNO-n belül is támogatnak. Arra is büszke vagyok, hogy az Ígéretes titánok, mint „márka”, már egy éve, stabilan működik.

Egyszemélyben adsz hírt a zenekarokról, és általában egy hétig csak egy zenekarral foglalkozol. Őszintén. Jelen pillanatban mennyire vagy betáblázva?
Eddig több mint 350 banda írt nekem, mondhatjuk, hogy ennyi csapattal állok ilyen-olyan kommunikációs szinten. Gyakorlatilag május végéig totálisan be vagyok táblázva exkluzív dal, videoklip, EP, vagy épp nagylemez premierrel. Szájhagyomány útján terjed a dolog, jó a fogadtatás, és egy-két kivételtől eltekintve, jól tudok kommunikálni minden bandával.

Első kézből látod a hazai zeneipari tendenciákat. Hogyan értékeled a hazai zenekarok támogatottságát, lehetőségeit, hiányosságait?
A számomra etalon ’90-es évekhez képest, amiben tiniként jómagam is szocializálódtam, az elmúlt tíz esztendő feltörekvő szempontból korántsem rossz, sőt, elképesztően sok a tehetséges és jó csapat ma is. A történet azonban sokkal összetettebb. Értem és becsülöm a zenekarok lelkesedését, a meghalnék a rock and roll-ért érzésüket, amúgy nem is csinálnám mindezt, de – tetszik, avagy sem – ennél jóval többre van szükség a puszta életbe maradáshoz is. Sok kezdőnél rém gyenge a kommunikáció: olyan alapdolgok hiányoznak, mint a zenekari fotók, vagy bármi, ami egy kicsit is arra emlékeztetne, hogy helló, mi egy banda lennénk! Az elején, sőt a többségnek elképesztően sokáig saját erőből kell tolniuk az önmarketinget. Ez a szomorú valóság, ám nem a világvége. Viszont sokan még arra se veszik a fáradságot, hogy ránézzenek néhány ismertebb, akár középkategóriás magyar banda közösségi profiljára, miként is vezetnek elő, mondjuk egy új dalt, egy EP-t, egy premiert. Nem nagy dolog, és el lehet lesni egy-két trükköt. Sokszor megjelenés után küldik el a dalaikat, miközben egy jó premiert legalább egy 3-4 héttel megjelenés előtt le kellene beszélni az azt bemutató orgánummal. Úgy gondolom tehát, hogy nem árt komolyan venni a személyes promóciót. Én ugyan vajszívű vagyok, mindent meghallgatok, de a slendrián, figyelmetlen és hanyag hozzáállás miatt sokszor a jó zenéket is lesöprik a polcról. Ha pedig egy valamit tanácsolhatok: ha netán picit megindul a szekér, ne szálljatok el magatoktól, ne legyetek trehány, nagyképű és kivagyiságtól eltelt arcok, hanem továbbra is alázattal, pontosan, precízen és keményen dolgozzatok, mert egy apró siker nem jelent mennyországot, attól még egy pillanat alatt el tud tűnni egy ilyen banda a süllyesztőben. Ami a zenei újságírást illeti, az egy külön beszélgetést megérne, de dióhéjban, a legfájóbb, alig van kreatív, egyedi tartalom, tisztelet a kivételnek. Örülnék, ha lenne, erre bátorítok minden kollégát. Hajrá!

A végére tartogattam a legérdekesebb kérdést. Beszéltünk indulókról, lelkes támogatókról, de ahogy elindult a tavasz ti egyből két bombahírrel robbantottatok…
Márciusban startolt el a Titánok a Vittulában, ami gyakorlatilag egy közönségtalálkozó. Egy-egy feltörekvő zenekar a hónap utolsó csütörtök estéjén új EP-jét/albumát a Vittulában mutatja be elsőként. Nem élő koncertről van tehát szó, az előadó(k) ezt követően a saját kedvenc zenékből álló DJ szettel fűtik tovább a közönséget, másnap pedig egy cikk kíséretében is debütál a dal. Április 13-án viszont indul az eddigi legnagyobb kihívásunk, a Titánok az EFOTT-on elnevezésű, három plusz egy élő koncertekből álló sorozatunk. Ennek keretén belül április 13-án, május 4-én és május 25-én három-három zenekar lép majd fel a Közgardenként futó egykori Ráday klubban, ahol rendesen a lovak közé csapnak a srácok. Bónuszként a június 15-i záróbulin – ahová a közönség egy háromtagú zsűri közös döntése alapján a korábbi koncertek egy-egy fellépőjét visszahívjuk – egy banda megkapja a lehetőséget, hogy egy jó helyen és jó időben a Titánok mezében fellépjen a július 12 és 17 között Velencén megrendezendő EFOTT-on is. A koncertek ingyenesek, és nem túlzok, ha azt mondom: ezek lesznek a legjobb szerdák a városban!

Köszönjük a beszélgetést, mi ott leszünk… És ti is.. Gyertek el!
A holnapi koncert Facebook eseményét ITT találjátok, az Ígéretes Titánokat pedig ITT tudjátok követni.