Ha ránézek ennek az éppen aktuális, Terminal Redux című lemeznek a borítójára, vagy a banda korábbi két másik albumával megteszem ugyanezt, akkor szerintem simán feltehetem magamnak a kérdést, hogy végül is mi is a Vektor valójában? Természetes túl azon, hogy alapvetően egy irányított szakasz. Egy amolyan Voivod anyaggal dúsított tápfolyadékban úszkáló kísérleti klón? A nukleáris pusztulás utáni világ halhatatlan kanadai urainak, hű és ifjú tanítványa? Hát nem teljesen. Vagyis csak majdnem. Ami nekem, akinek a szintén a Voivod hatásai által átsugárzott Renewal a kedvenc Kreator lemeze, egyáltalán nem esik rosszul. De úgy tűnik, hogy magának a Voivod zenekarnak sem probléma, ha más is mer rajtuk kívül progresszív thrash témákból az űr felé építkezni, hisz az év elején épp velük turnézott a Vektor. Aztán, hogy mitől sajátos mégis ez a harmadik lemezük?

Hát több minden mellett attól, hogy igen bátran egy óra tizenöt percen keresztül extrapolál egy olyan világban, ahol a vibráló online nagyvárosok sűrűségben, a vitamin kombinációkkal feltuningolt szénhidrát oldatoktól, a lassan buszon szájba nyomható fogrémtubusba csomagolt gyors kajától és a mindenhol ott hadaró képi villanásoktól az élet szinte megállíthatatlan, és ennyi ideig egy dologra figyelni kizárólagosan, az már nagyjából bárkinek személyes világrekord. Ez a valószerű vízió pedig a Vektor előtt sem ismeretlen, hiszen a számok többségében maga is túlgépesedést és futurisztikus túlkapásokat prognosztizál. Meg szimulál. Tervező asztalon kitekert technikai megoldásokkal, követhetetlenül szélsebes szakrajz gitárokkal, nem ritkán hét, nyolc és kilenc perces jövőből mandinerrel visszatért szerzeményekkel.

Amikről nekem sok más egyéb banda is eszembe jutott a Voivod nevén túl. Mert milyen szemellenzős dolog lenne csupán ennek az egy névnek betudni a progresszív thrash teljes egészét, mikor például ott volt még a metál géniusz Mekong Delta. Akiknek a neve nekem az első Charging The Void című tíz perces dal esetében előbb felsejlett, mint a már többször emlegetett kanadaiaké. A váltásokban gazdag feszültség generátor gitárok ugyanis szerintem pont annyira elszálltak, mint amennyire feszesek, és ez engem tényleg a német Mekong Delta The Principle Of Doubt albumának hangulatára és megoldásaira emlékeztetett. Kivéve egy dologban, ami az ének. David Disanto, a Vektor hangja és alapító tagja ugyanis fényévekben mérhetően jobb éneket hoz, mint az említett zseniális német thrash brigád bármely frontembere. Amire a Cygnus Terminal című dal csak ráerősít. Körülbelül ugyanaz a nyers orgánum ez, mint a korai Coroner lemezeken, csak talán egy - két hanggal feljebb horzsolgat. Ezt követi a harmadik LCD (Liquid Crystal Disease) című dal, ami egy hagyományosabb témát követ. Egyedül a rövid gitárszólója az, ami az a fajta űrmatematika, ami hatékonyan kezdi elhagyni a még jól értelmezhető valós számok halmazát.

Az erről a három számról leírtakkal meg már szerintem elég sok mindent el is mondtam, ami egyben a teljes lemezt jellemzi. Azonban minden azért még sincs benne. A finomra csiszolt gyors és technikás részletek mellett ugyanis ott vannak azok az elszállt, szinte már szentimentális elemek, amikkel például a négyes szám felvezetésében lazít a zenekar a tempón és hagy kicsit emészteni. De az utolsó előtti Collapse című dal is könnyedebb klasszikus heavy metál jellegű témákat hoz minden szempontból. A dob végig kegyetlen, kusza, szétpörgetett, és ha az ének nyers, hát a cinek és a pergő hangja is azok, csörömpölnek, kalapálnak, sokszor frankó kontrasztban a kimunkált gitártémák hangzásához képest. Továbbá az ének nélkül hagyott percek is frankók a lemezen, ahol a szilárd ritmusokon egymásra felelgető gitárok párbeszédje sem mindig olyan bonyolult, mint mondjuk egy átlag dialógus a Star Trek sorozat űrhajójának a hídján. Amíg pedig mindezek mellett az Ultimate Artificer és a Psychotropia abszolút ötven - ötven százalékban eredeztethető a Death és Voivod ágáról egyaránt, addig ez egy olyan thrash lemez, amivel nincsen semmi baj. Korrekt mixtúra. Méltó követője a Black Future és az Outer Isolation lemezeiknek. Talán csak hosszú kicsit, még ha nem is terjengős, a komplexitás miatt, nehéz végig fókuszban maradni.

Szóval Vektor név alatt ismét sikerült abba a hipotalamuszkarcoló irányba mutatni zeneileg a Terminal Redux lemezen, ahol a zenei eszközökkel és szövegekkel tökéletesen érzékeltetve van, hogy minden olyan tempóban fejlődik - lassan már magsebességen - ahol kollektíve üvöltünk majd megálljért, hogy jöjjön világvége, hajtsanak uralmuk alá cyborgok és idegenek, vagy váljunk magunk is gömbvillámokká, csak ne legyen még egy olyan évünk, ahol minden csak történik, de nem jut ki sehová. Ahol mindenki csupán adat, meg géptaps egy online tehetségkutatón, és nincs már más csak facebook kvízek, lolcatek és táplálkozászavaros tamagocsik tinédzsereknek, amiket naponta háromszor túletetni és hánytatni kell.