A metál zene első tüzes jégvirágainak harcos kifakadása óta, ezt a műfajt mindig a zabolátlan sokszínűség jellemezte. Ebből az alapból ereszthetett gyökeret és ebből növekedhetett aztán tovább az a szilaj szörny, ami kis millió, többnyire egymástól jól megkülönböztethető csápjával aztán körülölelte és máig körülöleli a háborgó lelkek végtelen kavalkádját. Tehát minket. A kis millió csáp, avagy maguk a bandák pedig már lefőzték oda és vissza, mindenféle fűszerrel, balról - jobbra, majd jobbról - balra keverve, sárkányvérrel, boszorkányszőrrel, western csizma talppal, koponyákkal, csontokkal, nukleáris hulladékkal, telepisálva, vagy szentelt vízben rotyogtatva ennek a kotyvaléknak az összes kurva lehetséges verzióját. Pedig, ha az alapokon semmit sem változtatva, ösztönből és csuklóból van az egész kirángatva, sem lesz rosszabb a sztori a legjobbnál. Ez a Possessor új Dead By Dawn című lemezének legesszenciálisabb üzenete.

Természetesen, ha ezt egyáltalán üzenetnek szánták?! Ugyanis lehet, hogy ez a lemez egész egyszerűen csak azoknak készült, akik azt szeretik, ha keményen csuklóból rángatják ki nekik. Hogy hadd fröcsögjön! Mert ahogy egy nagy filozófus mondta:"Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni" A brit Possessor friss anyaga pedig csak simán megbasz, mert szimplán odabasz! Azzal, ahogy trió felállásban hozza a hetvenes évek doom nagyágyúinak legjobb pillanatait koszosba, ehhez pedig csapat némi nyolcvanas évek thrash ízt, de flegmán, meg tahóba, bután. Amitől az egész nem nagyon okos, viszont velőből tökös. Persze rémálom szövegekkel, ami mondjuk innentől kezdve már evidens nyilván. Szóval nincs mit cifrázni, vegytiszta örömtűzzel kormolja a banda a második lemezével a metál műfaj feletti, amúgy sem túl habos és amúgy sem túl kék, villámokkal teli egét. Ezt tolhatod most kilenc számmal, tokkal - vonóval, bátran az arcba!