RockStation

Petíciót indítottak a rajongók az új Suicide Silence album kiadása ellen

2017. február 06. - theshattered

suicide-silence-2016-1024x736.jpgValamilyen szinten várható volt az ellenállás a tősgyökeres Suicide Silence fanoktól, miután a zenekar bejelentette, hogy 70%-ban tiszta ének lesz a banda önmagáról elnevezett úgy korongján. Viszont arra senki sem gondolt, hogy a Doris után a Silence című dal is, melyek az albumon szintén az első két helyet foglalják majd el, igencsak harmatos szösszenet lesz. Ennek köszönhetően többen már fel is lázadtak, mintegy kérve, hogy a Nuclear Blast spórolja meg a fáradalmakat és inkább blokkolja a február 24-re ígért lemez kiadását.

A cikk megírásakor már több, mint 1200 virtuális aláírás gyűlt össze a change.org-on elindított petíción, melynek célja az 1500-as limit elérése. Persze ez nem azt fogja jelenteni, hogy a Nuclear Blast illetékesei maguk alá fognak csinálni és visszavonják az album megjelenését, de érdemes megnézni, hogy milyen "indokok" születtek a nevüket is felvállaló "aláírók" által és hogy a régi rajongók is milyen lemondó véleménnyel vannak ezekről a valóban nem túl veretes szerzeményekről. Ha esetleg ti is támogatnátok a mozgalmat, vagy csak érdekel, mik a további vélemények, IDE KATTINTVA eléritek a petíció oldalát.

screenshot-2017-02-05-10_05_49.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9912185318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum