A hétfő az új péntek, ahogy ez már korábban más kolléga fejéből kipattant, és ennek ékes bizonyítéka volt a tegnap este, amikor egy időpontban, de egymástól teljesen függetlenül érte el Budapestet két jóféle turné is. Igazán nagy fejtörést nem valószínű, hogy okozott bárkinek az, hogy a Clutchot vagy a Ghost Bathet nézze meg, tekintettel arra, hogy a két banda sem stílusban, sem státuszát tekintve nem vethető össze. A Clutch soldoutja régóta ismert volt, de útban a Dürer felé elgondolkodtam azon, hogy mi szólhat a GB és két viszonylag ismeretlen német zenekar fellépése mellett. Spoiler a konklúzióból: az, hogy néha a legváratlanabb pillanatokban és helyeken csöppensz bele egy sokkolóan jó buliba. Felejtsd el a mainstreamet, go underground!
A nyolcra meghirdetett kezdéskor pontosan 11 néző tartózkodott a Dürer kistermében, ami alapból nem egyszerű indítását vetítette előre az estének. A német King Apathyra hárult az egyáltalán nem hálás szerep, hogy ilyen körülmények között színpadra lépjen. A nem is túlságosan régen még Thränenkindnek nevezett ötös volt az este első kellemes meglepetése. Bevallom, sokra nem számítottam tőlük, a klipes dalok nem nagyon tudtak lekötni, így a lemezeket már meg sem hallgattam. Ehhez képest a hol depresszív black metalnak, hol post-metalnak nevezhető elegy tökéletesen működött a színpadon, amit a program közepére az egészen vállalhatóra duzzadt közönség láthatóan nagyra értékelt. A müncheni ötös számára ez a buli volt a turné első állomása, és lehet, hogy lesz még jobb is, de ez így is nagyon rendben volt. Nem biztos, hogy a King Apathy dalai a legeredetibbek a világon, egy viharos hétfő este indítására az olyan dalok, mint a Homeruiner, több, mint megfelelőek.
Rövid átszerelés után a szintén német Heretoir következett, akik az idén áprilisban – 7 év várakozás után – megjelent második albumukat, a The Circlet mutatták be. A „szintén német” kifejezésnek az előző mondatban különös hangsúlya van, tekintettel arra, hogy a négyes három tagja egyidejűleg a King Apathyban is tevékenykedik, csak éppen egy énekes-gitárossal egészülnek ki. A srácok többnyire maradtak a hangszereiknél, de némi meglepetésre a KA énekese itt dobolt, és nem is rosszul. Nem tudom, hogy melyik pozíció a régebbi, de amellett, hogy kétségtelenül nem Dave Lombardo, jelentősebb erőlködés nélkül végigütötte a bulit, ami azért nem kis teljesítmény. A Heretoir zenéje valamivel szellősebb, a dalokban több hely van egy téma körüljárására, aminek persze ára is van: nem nagyon állnak meg 6-7 perc alatt. Néhol shoegaze, néhol egészen kemény sludge-ig lassul, máskor screamo-szerű tiszta ének-üvöltés kombó, ami elképzelhető, hogy érdekesnek hangzik, de számomra ők voltak az este leggyengébb pontjai. A tiszta énekes részek nem igazán ültek, és a témákból is elképzelhető, hogy többet ki lehetne hozni, valamivel jobb dalszerkezetekkel. A bő félórában elővezetett öt dal közül talán a Golden Dust mutatta meg azt, hogy merre lehet a jó irány, viszont ahhoz több hasonló dalra lenne szükség, mert így inkább a nélkülük is jelentős számú elmegy kategóriát erősítik.
Az este fő attrakciója, a kamukínai észak-dakotai Ghost Bath tíz körül lépett színpadra, és lényegében percek alatt megmutatták azt a sokszor nehezen – máskor meg nagyon könnyen – illusztrálható esetet, hogy mitől lesz két látszólag hasonló zenekar egyike főzenekar, a másik pedig nem. Ami az előzenekaroknál jó volt, az itt tökéletes, ami az előbbieknél nem jött be, az itt működött. Mivel a tavaly augusztusi bulit kihagytam, nincs összehasonlítási alapom, de ezzel az alkalommal a Ghost Bath nagyon meggyőző volt. A dalok itt sem rövidek, így sajnos nem több, mint 7 dal fért bele az 50 percbe, ami lehetett volna hosszabb, de így legalább akkor és úgy ért véget, hogy egy percig sem volt unalmas. A program gerincét persze a Starmourner legnagyobb slágerei adták (Seraphic, Ambrosial, Thrones), de szerencsére a legismertebb korábbi dalok (Golden Number, Happyhouse) is befértek. Ez persze nem ért volna semmit tisztességes hangosítás nélkül, mivel a háromgitáros black metal hajlamos hallgathatatlan káosszá alakulni, így viszont lényegében lemezminőségben hallatszott minden. A Ghost Bath profi, tudják, hogy mit akarnak és hogyan érjék el azt, és minden esetleges póznak tűnő attitűd ellenére sem lehet elvitatni a legfontosabbat: hogy jó dalokat írnak. A nem túl nagy számú, de annál elégedettebben távozó jelenlevők erről meg is győződhettek, de én inkább a most távol maradtakat szólítom meg, és mindenkit arra bíztatok, hogy ha vannak, tegyék félre az esetleges ellenérzéseiket, és adjanak egy esélyt a GB-nek, mert megéri. Értem, hogy trve, értem, hogy hipster, de egy dolgot nem érdemes feledni: ami jó, az skatulyától függetlenül jó. Meg sok ilyen hétfő estét!
(A képek a zenekarok FB oldalairól származnak, nem a koncert helyszínén készültek.)
