Első találkozásom a Wailin Storms zenéjével nagyjából azokban a hónapokban volt, mikor a már rég beismert lelki perverziónak köszönhetően egyfolytában Rust Cohle nyomozó monológjait hallgattam volna. Aki jó haver lett az első True Detective évad megtekintése alatt. A sorozat kellemesen nyomasztó hangulatához rajta kívül pedig a remekül összeválogatott betétdalok is sokat hozzátettek. A Wailin Storms a Down to South Texas című dalával ugyanis simán szerepelhetett volna köztük. A sorozat előtt egy évvel már bőven kint volt a bemutatkozó kislemez. Ami szerintem tökéletesen illeszthető lett volna a sorozat érzésvilágához. Ahogy most is, négy évvel később, ahogy a Sick City című második nagylemez még mindig ugyanazon az úton jár. A poros déli államok városainak utcáin. Homályos lámpafényeket és szakadt függönyök képét szívva magába ott, ahol a vallási dogmák és a meglapuló elszigeteltség ma is zokogva zabálja a lelkeket. Ágyat vetve ennek az antagonisztikus punk zenének, amit a Danzig Samhain nevű bandájához is nyugodtan hasonlíthatunk.

Csak itt kevesebb a vér, viszont a hangzásban gazdagon felfedezhetők azonosságok. Ahogy mondjuk a doom, a blues és a poszt-punk olyan tételekben találkozik, mint a Blue As The Blind. Zaklatott, bűnös fohász, egy hipnotikus szólóval. Az olyan számokban, mint a Hurricane Trashwave és a Foot Of My Tongue meg a pulzáló basszus emlékeztet egy másik bandára. Ezekben tök úgy nyomja a ritmusszekció, mintha Cop Shoot Cop nótát hallanék. Leheletnyi apokalipszis, dinamikus noise és közben a balladák történetmesélő hangvétele. Klasszikusan déli és kimondottan gótikus, máskor viszont katartikus. Ahogy a 16 Horsepower, amit persze olvastam, hogy hatásként megnevezett a banda, de nálam a Waiting volt, ami bekapcsolta a hasonlóságot.

Poros folk és talán a The Doors. A csúcspontok viszont a Clean Shirt és a Night Of The Long Nights maradtak. Misztikus elragadtatás, az ütős noir hangulata találkozik a hurikán szerű punk elsöprő lendületével. Ha pedig már a True Detective ablakot megnyitottam, az Irene Gaza című szám témája is abszolút kiütközik. A szövegében egy rejtélyes gyilkosság igaz története merül fel, ahol a szépségkirálynőt meggyilkoló papot az egyház rejtegette és hosszú éveken keresztül, ahol sokan próbáltak mélyebbre ásni, de a szent ajtók zárva maradtak. A Justin Storms által írt egyéb szövegek tartalma is a bigott vallásosság és a bűn kérdéseit feszegeti. Meg a túlzsúfolt városok kiüresedett és személytelen mivoltára utal. Ahogy a címében is, ennek a nagyon beérett albumnak. Amely stílusában mindenképpen hiánypótló mű. Ami felér a megismételhetetlen klasszikus, avagy a T.S.O.L. Change Today? című lemezének magasságaiba. Ugyanakkor megmarad vegytisztán komor southern krónikásnak. Amit nem fognak sokan hallgatni, de nálam ziher, hogy az év lemezei között startol. Lett olyan jó haver, mint az öreg Rust Cohle.