Van olyan zenekar, akinek a számait hallgatva nem nehéz magad elé képzelni, ahogy egy bűzlő sebektől belassult horda a puszta túlélés felé húzza magát a horizonton, szűkülő szemgödrökből szúrva vádlón az égboltot. Miközben mindez csak egy lelkiállapot - ami mondjuk a Yautja zenéjébe robbant bele a létezés megfoghatatlan szegleteinek valamelyikéből - amivel te is azonosulni tudsz. Meg könnyebben elképzelni azt is, hogy a trió felállásban alkotó Yautja koncertjei után, akik nézőként részt vállaltak belőle, nem távozhatnak úgy, hogy ugyanakkorák maradtak, amekkorák voltak. Mert talán valaki növekszik, míg mások könnyebbek lesznek. Emberek összemennek a súly alatt, vagy elhurcolják magukban a tömeget amivel kibélelték őket. Ugyanolyan viszont ziher, hogy senki nem marad. Mert minden a belső démonokról szól. Amik leharcolnak, ahogy ezek a srácok harcolnak velük.