Nem kertelek, ez eddig nekem az év koncertje. Persze még csak február van és idén eddig nem is vittem túlzásba a koncertjárást, de az elkövetkező eseményeknek (hangulatban mindenképp) fel kell majd kötniük a gatyájukat, ha ezt az estét felül akarják múlni. /Fotó: Salim Mahboubi, www.artlasso.hu/

Ez tipikusan az az este volt, amikor az előzenekarokra is érdemes volt odafigyelni. Az egészet nyitó kanadai Double Experience kitűnő példája volt annak, ami a minőségi bemelegítés fogalmát kimeríti. Mert milyen szokott lenni egy első zenekar? Kezdő, saját arcot alig mutató bandák, akik valahogy odakerültek a nagyok elé, ha mákjuk van, még turnézhatnak is velük, nem csak egy buliról van szó (mélységes tisztelet a kivételnek, persze!).

Na, a kanadaiak nem ilyenek voltak. Kiálltak, belecsaptak és nyomták a nerdy metaljukat. Vagy mi is volt az. Egyszerre voltak benne punkos, HC-s, dallamos, zúzós részek, amit csak ki lehet hozni egy trió felállásból. Amikor az első dal szólójába a Rick & Morty főcímzenéjét rakták be, akkor könyveltem el magamban: „Emberek, én ITT ÉS MOST lettem megnyerve.” És a továbbiakban hozták az eddig egyetlen nagylemezük dalait, én is legalább annyira éltem a zenéjüket, mint ahogy ők is a színpadot. Oda-vissza ment a hangulatkeltés, a közönség, habár kisebb számban és kicsit szégyellően, de vette a lapot. Hatalmas volt, csupa nagybetűvel! Utána meg is ostromoltam a merchöt, ami egy „elsőalkalmas” zenekarnál nálam elég ritka. Ötcsillag, respekt, hatalmas arcok amúgy a srácok, remélem, meg fognak fordulni errefelé jópárszor. Egy igazságtalan világban élünk, mivel nem eléggé ismertek (remélem: MÉG).

A Conveyer tipikus példája a fiatalos lendületnek. Igaz, már lehetett látni a srácokon, hogy igen fáradnak, mivel már január 12 óta úton vannak a főzenekarral karöltve (Double Experience-ék „csak” január 25-én szálltak be a menetbe), de ez nem szabott gátat annak, hogy szétszedjék a Room 41 közönségét. Igazi energikus metalcore elemekkel turbózott post-hardcore szakadt ki a hangfalakból, az énekesük, Danny Adams pedig a lehetőségekhez mérten oda-vissza felszántotta a színpadot, sőt (respekt), egy koma többször is megkapta a mikrofont, abszolút nyitottak a közönség felé. Mondjuk ez egy olyan zene, amikor kell is, itt ez a lényeg. Mire észbekaptam volna, már le is nyomták a műsort, gyorsan, intenzíven, sajna már nem is tudom… 20-30 perc volt? Viszont az végig tömény, erős és energikus. Itt is ötcsillag.

Aztán egy indokolatlanul hosszú, de betervezett szünet után jött a lényeg, az egyébként az előzenekarokhoz hasonlóan először Magyarországra látogató, már mondhatni, veterán (hed) P.E.. Mit lehet mondani erről a zenekarról? A klasszik felállásnak már régen vége, az alapítók közül csak M.C.U.D, azaz Jared Gomes képviseli az állandóságot, körülötte (főleg mostanában) igen gyorsan cserélődnek az arcok. De igazából amíg a hang és a zene stimmel, mi gond lehet? Mert ezek igencsak rendben voltak! A setlist jó, termetes adag lett, ki is adott egy jó tömény másfél órát, aminek kellett, az elhangzott, nem is nagyon tudnék olyan dalt kiemelni, amit hiányoltam volna. Igazi jó hangulatú, átélős, faltól-falig buli volt, ami szerintem egy megjelentnek sem okozott igazán szájhúzást.

A hangzás, ahol álltam (hátul) nagyon príma volt, minden hangszert lehetett „érteni”, a dobos, Trauma játékát meg egyenesen öröm volt nézni, mivel a hajkoronája folyton úton volt, a kezei meg néha csoda, hogy le nem szakadtak. Nyilván Gomes Úr vitte a hátán az egész műsort, ráadásul a hangja is hibátlan volt, nem is tudom, lehetne-e negatívumot említeni a koncert kapcsán… talán csak a Facebook-eseményben is megemlített rövidítéseket, de így meg több dal fért bele a szettbe, szóval a „valamit-valamiért” most abszolút a pozitív irányba billent ki.

Ahogy írtam is, eddig lazán az év koncertjéről van szó, legalábbis klubszinten elég nehéz lesz felülmúlni. Három „Magyarország-szűz” zenekar jött, szétszedte a közönséget és olyan koncertet fabrikált bele a hideg februári éjszakába, amit még sokáig emlegetni fogunk. Tökéletes volt! Köszönjük!

FOTÓK: Salim Mahboubi, www.artlasso.hu. További képek ITT.