A death metal-ból induló, később symphonic metal-ba forduló Therion 30 éves. Bizony, már ilyen öregek vagytok.
Az együttesre visszatérve, januárban jelentették meg Beloved Antichrist KORongjukat - pardon, ahogy ők hívják: metal operájukat -, mellyel épp egy 57 állomásos európai turnén vannak. Ennek egyik megállója a Barba Negra volt.

Nagyjából 11-12 éves lehettem, amikor felfedeztem magamnak a Theriont. Gyermeki lelkesedéssel vártam hát délután az eseményt, amikor is kihidették a menetrendet. Derült égből villámcsapásként ért az infó, miszerint nem 1, nem 2, de egyenesen 3 előzenekar lép fel majd' egész estés repertoárral a Therion előtt. Maratoni bulira felvértezve, nekivágtam a klubnak. Két felismerés ért megérkezvén. Egy, hogy pangás van, kettő, kihelyeztek a nézőtérre plusz asztalokat, ülőhelyeket. (Ezt inkább nem fejtegetném ki, mondom, vének vagytok.)

Az estet a mérsékelten kreatív elnevezésű The Devil nyitotta, akik gonoszságra utaló magatartással egybekötve, roppant sejtelmesek mind a származásukat, mind a kilétüket tekintve. Teliarcos maszkban, fekete egyenruhában meneteltek fel a színpadra - mikrofon nélkül. A műsor kezdetével, megértettem a különös felállást, ének helyett beszédeket játszanak be a zene alá. Közéleti személyek, tudósok, narrátorok hangja zendül, mialatt a kivetítőn összevágások láthatóak propaganda filmekből, háborús tudosításokból, az elegyből összesküvés elméletek rajzolódnak ki. Az ördögök eközben összehangoltan muzsikálnak a színpadon haptákba vágva, pontosan megszerkesztve ki, mikor mozdul meg, fordít hátat, lép valamerre, vagy dermed le. A műsor hatásos. Újat tanultam, ők maguk ezt cinematic metal-nak nevezik a Facebook oldalukon. Valaki készítse el a Wikipédia szócikket, kösz! Amint az utolsó taktusok elhangzanak, azon lendületből merev, gyors lépésekkel levonulnak. Semmi puszi, semmi integetés.

Még mindig borzasztó szellős a hely, amikor a német Null Positiv a világot jelentő deszkákra lép. Szintén fekete egyenruhában vannak, csak ők vérfoltos trikót választottak, fekete arc-, karfestéssel. Ők is összehangoltan, kissé megszerkesztetten mozognak. Úgy tűnik, ma este mindenki feletébb ügyel a részletekre. Egy másik alkalommal, másik topicban majd nyitunk róla vitát, hogy ezt mindig így kéne. A fronton egy erősebb testalkatú, egyben csinos hölgy hörög tömör torokkal, anyanyelven. Kiváló színpadi jelenléttel, közvetlenséggel uralja a terepet. Gyakran mosolyog, hajol és guggol le, érintekzik a közönséggel. Emelett árad egy elemi erő belőle. Ki az az Arch Enemy? Mögötte a zenekar is magabiztos. Felhergelik a közönséget, ahogy kell. Kár, hogy a létszám csekély.

A főfelvezető, a vidám symphonic metal rajongók örömére, az orosz Imperial Age, nem akármilyen kosztümben. A kissé orrhangú énekes oldalán két énekesnő libben, korrekt műsort raknak elénk. Mostanra gyűlik a nép, de talán ha félig van a hely. Azonban megszűnt a lézengés, megkövülten koncentrálnak az előadásra. Ami furcsa, hogy tényleg szoborrá fagyva lesnek. Nincs csápolás, semmi villázás, a tapsoltatásra is gyéren reagálnak. Ennek ellenére, a produkció után, sokasodtak a merch pultnál. Én is odamentem, ám nem volt The Devil-es póló a méretemben.

Sajnos a rendezvény fénypontjára sem lett teltház. Legalább a hangulat újra beindult, kiderült, hogy a közönségnek mégis van hangja, tud karlengetni. A korosztály jellemzően 30 felettitől középkorúig terjedt. Theme of Antichrist-tal nyitnak, melyhez klip is készült. Thomas Vikström frontember úgy vonul fel, akár egy minden titkot tudó bűvész. Lánya, Linnéa Vikström, valamint Chiara Malvestiti énekesnők kísérik. A The Blood of Kingu- val folytatódik a rajt, a Sirius B albumról. A harmadik dalnál, mely a Din, Elli Berlin csatlakozik be, a korábban látott Null Positiv zenekarból. Itt is kiválóan helytáll, a színpadon ebben a pillanatban igazi regiment tartózkodik. Ezt követően a Bring her Home ballada csendül, megint egy nóta Beloved Antichrist-ról. A Night Reborn alatt, Nalle Påhlsson bőgős társul a vokálhoz, aki láthatóan kivirul a feladattól. A soron lévő Nifelheim alatt imitálja, hogy arcon vágja Linnéa-t a gitár nyakával, ő pedig megpördül a tengelye körül. Kellemes látni, ahogy elengedik magukat, mert alapvetően a teljes műsor folyamán vérmesen grimaszolnak, illetve teátrálisan gesztikulálnak. Ez alól Christian Vidal gitáros képez kivételt, aki megjelenését, mozdulatait tekintve inkább heavy metal-os benyomást kelt, emellett angyalian vigyorog. Szeret a gitár nyakán babrálni, sokat szólózik ott. Azonban meg kell említeni, hogy kifejezetten szórványos, rövid alkalmak a gitárszólók. Sőt, a dalok mintha enyhén rövidre lennének fogva. Ennek oka, Thomas erősödő nyakfájása lehet, minek következtében, saját bevallása szerint, már nem bír olyan maratoni koncerteket, mint anno. Így nyomtak mégis közel 2 órát, de Christofer Johnsson alapítótagnak is igénye van bő lére ereszteni, hiszen a Beloved Antichrist (mégegyszer: metal opera) 3 CD hosszú kiadvány. A közönség ütemre tapsolásával ér véget a Nifelheim. Thomas beszélget a nézősereggel, megkéri a hölgyeket, hogy visítsanak egyet, megteszik, erre rávágja, "csirkefarm". Ginnungagap a folytatás a publikum óóóóó-zásával egybekötve.

Kapunk egy Temple of New Jerusalem-et, eztán lazítanak a tempón egy An Arrow from the Sun-nal. A három énekes gyönyörű, egyben profi triót alkot összhangzásban. Az 1998-as Wine of Aluqah dallal csapnak újra bele, a hallgatóság hej-hej kántálással válaszol, énekel, dúdolja a gitár dallamát. Nyilvánvalóan ez az egyik közönségkedvenc. Thomas a The Khlysti Evangelist végét olyan visítással fejezi be, hogy lúdbőr fut át a tömegen. The Invincible számmal, ismét könnyedebb sebességre váltunk, együtt dülöngél a zenekar a színpadon. Igazi bólogatós a Der Mitternachtslöwe, már fogy az energiám, mégis illegetésre készteti a fejem. Leköszönés után a legendás The Rise of Sodom and Gomorrah a visszatérés, az első olyan szerzemény, amire ugrál mindenki.

Therion, Therion! - trillázza a sokaság. Johnsson feleleveníti, hogy idestova 20 évvel ezelőtt jártak először Budapesten, a Moonspell társaságában, csodálatos számára újfent itt lenni. A megható pillanatot hazavágja azzal, hogy szükségét érzi oda nem illően elmondani, ők bizony tudják a különbséget Bukarest és Budapest között. Valódi örömünnep a zárás, a To Mega Therion himnusz. A nézőtéren őrjöngés, Vidal a fogával tépi a húrokat, a vokálosok összeállnak, Johnsson pörög. Azok, akik jegyet váltottak erre a hosszúra nyúló estre, eltelhettek élménnyel.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.