RockStation

Ministry - AmeriKKKant (Nuclear Blast, 2018)

Thank you, Mr. President!

2018. április 03. - sebiszabi

ministryamerikkkantcd.jpg

Én már magamban egyszer eltemettem a Al Jourgensent és úgy általában a Mininstry-t. Fiatalkorom egyik kedvenc iparimetal bandája - ami nagyjából a Psalms 69 (úristen mekkora!) lemeze óta az -  a 2013-as förtelmes-szar-húgy-hígfos From Beer To Eternity lemezzel olyan mélyre ásta magát, hogy nem voltam hajlandó a beszámoló megírása óta a Ministry felé nézni. Akkor anno úgy nézett ki, hogy az lesz az utolsó Ministry album, nem kis részben azért is, mert szegény Mike Scaccia halála miatti űr pótolhatatlannak tűnt.

Aztán persze az élet újraírja a döntéseket és az kőbe vésett elhatározásokat. Ugyanis ha úgy is tűnt, hogy Al Jourgensen kifogyott a mondanivalókból, Mr. President (nem, nem a Coco Jumbo-s) Trump elég okot szolgáltatott arra, hogy minden, az alkotásra egy kicsit is fogékonyabb ember a maga módján meg tudja fogalmazni a véleményét az Egyesült Államok leghülyébb 45. elnökéről.

Így tett hát a Ministry főnök is és laza háromnegyed órás verbális gyomrozás-könyökölés-pofozás csomaggal lepte meg a jó Donaldot. A borító csodás, tényleg, de ami a legfontosabb: a nyers és zsigeri utálatból sarjadó dalok többsége is elképesztően húsba vágó.

Van némi átvezető sampleres zizegés, de nem sok, elmegy. Erős dalokból viszont van sok. Talán negatívumként fel lehetne hozni, hogy néhány dal esetében a 6-8 perces játékidőből lehetne faragni, de vészesen nem őrli az idegeket (mint az előző lemez esetében), mert halad előre a dal szépen, újabb és újabb panelek kerülnek bele és így élvezhető a Twilight Zone és a  Victim Of a Clown is.

A 4 Chan átvezető után a thrash-punkos We’re Tired Of It olyan tempót és dühöt zúdít a hallgatóra alig három percben, hogy az a már tényleg a legszebb időket idézi. Amúgy az egész albumra a kissé málházósabb és sulykolóbb tételek, így ez egy valóban feldobja a lemez ívét.

Folyamatosan visszatérő elem, hogy Trump nyilatkozatainak, beszédeinek egy-egy darabkáját, “kultikussá váló” (fél)mondatait becsempészik a dalokba, itt-ott persze teljesen kiforgatva, így állítva be totál idiótának országuk első emberét.  

A Wargasm és az Antifa nagyjából a lemez csúcspontja. Kellően nyomasztó, ízig-vérig indusztrial metal ópuszok ezek megfelelően koszos sounddal, ahogy azt mi szeretjük. Főleg az Antifa sikerült nagyon jóra. Na, jó talán egy kicsit leporoltak pár régebbi témát a recycling jegyében, de annyi baj legyen. Olyan vészesen nem lóg ki a lóláb, láttunk ennél már nagyobb önlenyúlást is. A lényeg, hogy ezek a dalok bőven hozzák az elvárható Ministry szintet és tényleg hajlandó voltam és vagyok újra és újra elővenni a lemezt és nem “csak” a kritika miatt.

A Minitry számára éppen kapóra jött, hogy lett mondanivaló (a világnak szerintem kevésbé, de ez már a Rockstation komfortzónáján kívül esik…) egy ilyen megosztó elnök miatt és ezt a mondanivalót sikerült végre ízlésesen tálalni. Kevés üresjárat, jól megszerkesztett dalok és élvezetes témák minden dalban. Úgy cseng le az AmeriKKKant lemez, hogy egy cseppnyi rossz érzés nincs benned.

Nem, tényleg nem hittem el, hogy fogok még ilyet mondani, de ez egy igen is jó Ministry lemez. Pedig nem kevés előítélet volt bennem az előző album miatt. Sőt! Az új lemez promó időszakát sikerült olyan szinten skippelni, hogy egyetlen hangot sem hallottam belőle, míg az egész lemezt el nem kezdtem hallgatni. E kritika megírása nélkül valószínűleg ki is hagytam volna az AmeriKKKant albumot. Hiba lett volna.

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4913790608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederick2 2019.03.01. 10:46:27

Nem vagyok egy Ministry-fan. Még 2 évvel ezelőtt végighallgattam a teljes diszkográfiát. Egészen hallgatható volt, de nem vett meg kilóra. Valahogy ez az industrial metal / industrial rock nem az én műfajom, bár ha beteszik egy szórakozóhelyen, simán elhallgatom. (Mondjuk a "With Sympathy" synth-pop albumot háromszor is meghallgattam tőlük. Hmm...) Úgy voltam vele, hogy ha már 2 évvel ezelőtt meghallgattam a teljes diszkográfiát, akkor az új albumra is időt szánok - és úgy igazából el voltam ezzel is.

Na, mivel nem vagyok sem utálója, sem imádója, érdemi kritikát ne tőlem várjanak esztétikai vonalon. El tudom hallgatni, és kész.

Viszont a politikai demagógia mellett nem vagyok képes elmenni. Talán mert jobboldali vagyok, és rettentően irritál, hogy az antifa szubkultúra igyekszik minden egyes jobboldaliról beállítani azt, hogy náci, fasiszta és rasszista. És úgy látom, ehhez még Al Jourgensen is hozzáteszi a magáét. Persze, egy valamirevaló művész lehet totál sötét a politikához, és úgy látom, Jourgensen-nel ez a helyzet.

1, Al Jourgensen szerint Trump válságjelenség az amerikai politizálásban. Obama és Hillary talán nem az? Obama, akinek kormányzása alatt a titkosszolgálatok lehallgattak rengeteg amerikai állampolgárt jogtalanul, és Hillary, akinek rengeteg korrupciós ügye kiderült az évek során, nem verte ki nála a biztosítékot? A republikánusok válságtünet, de a demokraták nem? Nem a teljes politikai elit a romlott, hanem csak a republikánusok?

Al Jourgensen, miközben aggódik, hogy Trump és a republikánusok alatt elveszik az USA szabadsága, valahogy nem igazán foglalkozik a feministák és kultúrbalosok szabadságjogot tipró tevékenységeivel.

Sírva röhögök ezen a kettős mércén!

2, Az Antifa romantizálás szintén visszakeltő. Az amerikai választások alatt a drágalátos antifái képesek voltak azért megverni emberek az utcán, mert Trump-ra szavaztak. Németországban azért estek neki embereknek az utcán, mert azok éppen ellenezték Merkel migrációs politikáját. Ha egy európai ember nem akar ISIS- és Al-Kaida ügynököket, meg iszlamista fundamentalistákat beengedni az országába, akkor az Antifa szerint náci, fasiszta és rasszista - ugyanez az USA-ban: ha valaki nem akarja a mexikói drogkartell bérgyilkosait, dillereit és gengsztereit beengedni az országába, az Antifa szerint náci, fasiszta és rasszista.

Al Jourgensen, mint hithű antifa, érzékeli egyáltalán az Antifa mozgalom belső válságát? Vagy arról van szó, hogy igen, látja, hogy itt problémák vannak, csak nagy ívben leszarja?

Összességképpen: ez egy hallgatható album. Csak éppen politikai album. Sőt, lehet, hogy éppen egy politikai megrendelés terméke.

Az sem véletlen, hogy Magyarországon éppen egy szélsőbalos portál promozza őket:
www.amiidonk.hu/tag/ministry/
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum