RockStation

Már igen jól áll a Deftones az új lemez anyagával

2018. május 14. - theshattered

deftones_2016_2.jpgNagyon jól áll a Deftones az új dalokkal - mondta Chino Moreno nemrégiben. Ahogy korábban nálunk is láthattátok, az ötös épp stúdióban van, de hogy az felvételt, vagy dalírási fázist takar, eddig nem lehetett tudni. Most is csak annyi a tuti, hogy olyan hat-hét dal már nagyjából megvan a Gore utódjára, amely már kicsit több Carpenter-közreműködéssel készül, mint elődje.

"Van olyan hat, vagy hét dal, amik még mindig alakulnak. Nagyon erőteljesek és nagyon ideges is vagyok miattuk, mert ahogy korábban is mondtam, közös munka folyamán készültek. Szerintem mindegyik albumunk egyfajta lenyomata annak, amin épp keresztülmentünk az adott pillanatban. Akár az Adrenalinennal, amikor még kisfiúk voltunk, a White Ponyval, amikor érettebbek lettünk már kicsit vagy a Diamond Eyes-al, vagy épp azzal, amit most veszünk fel. Mindenkinek megvannak a maga érzései, amelyek az adott korszakhoz köthetők. Ma már úgy vélem, hogy kicsit öregebb srácok vagyunk, de még mindig élvezzük, amikor jellegzetes riffekkel, király dallamokkal és sok-sok grooveval megszórt dalokat írunk. Jó szórakozás!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr413916018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum