Remélem az At The Gates-et senkinek nem kell bemutatni, hiszen a svéd göteborgi melodic death metal hangzás egyik alapítója az In Flames-el és Dark Tranquallity-vel karöltve. Az At The Gates anno a Slaughter Of The Soul lemezzel a színtér egyik leglegendásabb albumát alkotta, mely után óriási csönd következett. Amikor 2014-ben bejelentették, hogy a koncertezés mellett egy új anyaggal is előrukkolnak óriásiak voltak az elvárások, de azt kell, hogy mondjam, hogy a rajongók többsége nem lett csalódott. Az At War With Reality hozta a szintet, bár csak az említett etalon album árnyékában. Az igazság az, hogy a Slaughter Of The Soul után bármilyen új anyagot hoznak, a rajongóknak óriási elvárásaik lesznek, így a To Drink From The Night Itself megírásakor ismét nehéz dolguk volt a svédeknek.
Tavaly márciusban kilépett az alapító gitáros Anders Björler, amely bennem kisebb félelmet keltett, hiszen konkrétan ő írta eddig a zene többségét. A Bombs Of Hades frontembere és a God Macabre gitárosa lépett a helyébe, számomra a srác egy igen erős utánpótlás. Jonas Stålhammar már több színben is dolgozott együtt a bandával. Az énekessel és a dobossal közösen csinálják a The Lurking Feart, érdemes utánanéznie azoknak, akik szereti a klasszikus death metal és crust punk kavalkádját. Így mondhatni bezárult egy erősebb svéd death metal zenészkör, ami valljuk be, elég kecsegtető egy At The Gates hangzás szempontjából.
A hangzás és a formula nem sokat változott a régebbi albumok óta. A címadó szám iszonyat erős, a fő riff zseniális, számomra a legkiemelkedőbb az albumon, ami sajnos ez után veszt az újszerűségéből és az embernek kicsit olyan érzése van mintha már hallotta volna ezeket a számokat, de félreértés ne essék, nem a rossz értelemben! Ezek a számok iszonyat jók, igazi At The Gates hangzású első osztályú melodic death metal, igazából az, amit az ember elvár ettől a bandától. Minden szám rendben van, darál, igazi At The Gates, de egy idő után nehéz megkülönböztetni, hogy mit is hallottunk, melyik is volt ez a nóta. Tehát a lemez egyetlen hibája az egysíkúság. A számok egybeolvadnak, ha nem figyel az ember már az album végén tart. Ez volt a kritika, mert más negatívumot nem tudok felhozni. Adjunk az albumnak egy kis időt, pörgessük át párszor, hogy megmutassa a mélységeit.
Ennek ellenére nem mondanám, hogy sok a töltelékszám, mert zeneileg egy igényesen megírt sötét melodeath-el van dolgunk. Véleményen szerint, több kiemelkedőbb dal van az új korongon, mint az At War With Reality-n. Az In Nameless Sleep vége például teljesen átmegy rock 'n roll-ba a fülbemászó szólójával, vagy az In Death They Shall Burn egyszer csak egy hatalmas thrash riffet rak az arcodba. Ezek a kis pluszok és a sötét hangulat, ami igazán megfűszerezi a már jól bejáratott formulát. Ha ki kell emelnem még pár számot, akkor pörgessétek le a The Chasm-t, Seas Of Starvation-t és az A Stare Bound In Stone-t.
Ami nálam hatalmas plusz pont, hogy az előző album óta a nóták kaptak egyfajta atmoszférát. Az At War With Reality, ahogy már említettem szintén korrekt témákat hozott, de nekem hiányzott egy egyedi hangulat, ami a To Drink From The Night Itself-en megvan – méghozzá sötét! Úgy érzem a srácok átnézték a With Fear I Kiss The Burning Darkness és a The Red In The Sky Is Ours régebbi albumok kottáit és hangzásvilágát és nem csak a halálra pörgetett Slaught Of The Soul-t próbálták lemásolni.
