Már nagyon kíváncsian vártam ezt a lemezt, mert kedvenc zenekar ide vagy oda, nem voltam maradéktalanul elégedett a The Grinding Wheel albummal az első benyomások alapján, és akkor először lepontoztam egy Overkill lemezt. Összességében persze tetszett, de az Overkill megbízhatósága kiszámíthatósággá vált, és az év végi listán a Sepultura a Machine Messiah albummal gond nélkül letaszította a dobogó első helyéről az Overkillt!
Folyamatosan, átlagosan kétévente adták ki a lemezeiket, ezért úgy éreztem jobb lenne a zenekarnak, ha egy kis szünetre vonulnának és feltöltődve, megújulva állnának neki az új lemez elkészítésének. A legtermékenyebb csapatok közé tartoznak és az elmúlt két évben sem igazán pihent a zenekar: turnéztak, kiadtak egy koncertlemezt (Live In Overhausen) és D. D. Verni szólóalbumot készített, most pedig itt az Overkill tizenkilencedik soralbuma a The Wings of War.
Szinte albumról-albumra változott a zenekar felállása, most a dobos poszton történt váltás: ez Jason Bittner (ex-Flotsam and Jetsam,Shadows Fall) első stúdióanyaga a bandával. Mivel Verniék mindig jól választották meg a zenésztársaikat, így most is biztosak lehetünk benne, hogy a megfelelő ember került a dobfelszerelés mögé.
Megalakulásuk, vagyis évtizedek óta ugyanazt a zenét játsszák töretlen kitartással, a punkos speed/thrash zúzda alapvetően nem változott és a lemezeik egységesen magas színvonalát is sikerült fenntartaniuk. Persze kisebb ingadozások előfordulhattak, de ez a lemez sem lóg ki a sorból és egyenes folytatása a The Grinding Wheel albumnak. Ha a 2010-es Ironbound albumot tekintjük az Overkill egyik csúcsalkotásának, a The Wings of War nehezen helyezhető mellé, és közel sem olyan erőteljes vagy brutális, mint a The Electric Age és a White Devil Armory (ami lényegesen kiemelkedik a 2000-es évek lemezei közül). A The Wings of War az agresszív thrash és a dallamok tökéletesebb házassága, határozottan organikusabb és egyszerűbb, mint elődje. A gyakorlatban ez egyszerűbb dalokat jelent, amelyeket kifejezettebben a dallamokra építenek úgy, hogy a jellegzetes és összetéveszthetetlen Overkill jegyek megmaradtak minden nótában, ugyanakkor nyersebb, egy kicsit jobb, mint a The Grinding Wheel, ráadásul majdnem tizenöt perccel rövidebb is.
Az album legjobb darabjai a Last Man Standing és a Believe In The Fight nyitó duó, mint a 2019-es Overkill dalok alapvető archetípusai, a Batshit Crazy pedig az Overkill klasszikusok stílusában íródott, a régebbi műveik legjobb elemeit ötvözve szinte azonnal személyes kedvencemmé válva. Ezek erősebbé teszik a teljes lemezt, de más közelmúltbeli albumukkal ellentétben itt van néhány olyan dal is, amelyek nem hoznak semmi újat vagy pluszt, mint például a Head of a Pin, ami változatos ugyan, de túl hosszú, az A Mother's Prayer és az „Overkill” trilógia szellemét idéző Where Few Dare to Walk. A Welcome to the Garden State remek tempót diktáló thrash-punk, miközben megtartja a súlyosságot és az egyik legjobb szám a lemezen és igazi koncerthimnusz lehet a jövőben (külön jó pont Tony Soprano bevezetője!).
Az hogy a számok túl hosszúak csak a második-harmadik hallgatásnál esett le és igencsak módosításra szorult volna. Ha minden dalból kb. egy percet levágnak, az sokkal tömörebb, erőteljesebb albumot eredményezne. Szerencsére az egyik legfontosabb, az Overkill zenéjének meghatározó tulajdonsága, Blitz hangja a régi, Jason Bittner pedig rendkívül különleges dinamikát adott a Overkillnek.
Jobb a The Wings of War, mint a The Grinding Wheel? Ami a Overkill albumokat illeti, ez valószínűleg középen helyezkedik el a tisztességes munkák mellett, mint például a Necroshine és a Killbox 13, de messze nem a legjobb 2010-utáni albumuk. Mindent összevetve, egy kicsit frissebb és gyorsabb, mint a 2017-es lemez, a klasszikus amerikai thrash elemeket nehézsúlyú hangzással keverve és hozzátéve DD és Blitz jellegzetességeit továbbra is megőrizve egyedülálló hangjukat újra sikerült megalkotni egy rendkívül szórakoztató albumot. Eredetileg erre is 7-est akartam adni, de végül inkább 10/8. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a csapat egy kisebb fesztivál keretében március 11-én Budapestre látogat.
