Gonosz egy nyár ez. Hiába a hőség, hiába a napsütés, Budapest klubjaiban tapintani lehet a sötét erőket, tonnaszám ömlik ránk a fekete zaj. Nincs menekvés, hazánk promoterei úgy döntöttek, ránk eresztik a világ fenevadjait, akik minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy ne érezzük már azért annyira önfeledten magunkat. Itt jött a képbe az angol psychedelic fellegvár Uncle Acid bulija, akik kis megnyugvást hoztak a Slayerrel, Sumac-kal, Neurosisszal teli koncertnaptárba.

Az időjárás csodás, az italok jéghidegek, a társaság elsőosztályú, így még az sem számított igazán, hogy az Uncle Acid azért nem tudott nálam sosem igazán beérni, mert Kevin Starrs hangja sok esetben kiverte a biztosítékot. Zenei világában viszont igen közel állnak hozzám, mert imádom a savban vastagon megmártózott fuzzos riffelgetést, főleg ha ilyen mesterien adagolt Iommi érzés feszíti. Mikor megláttam a felhozatalban, nagyon megörültem neki, mert pont úgy képzeltem el az estét, ahogyan az végül is megtörtént.

Kivéve a masszív érdektelenséget, ami zenész és közönsége számára sem egy jó jel. Nagyjából kétszázan lézengtünk a Hajó gyomrában, és érezhetően nem jött létre az a szikra, ami egy nagyot lendített volna a zenekar egykedvűségén. Ettől persze még profi volt, és a hangzás is nagyon kerek volt, de hiányzott valami, amit Géza barátom elbeszéléséből tudok csak, aki látta őket Bécsben, telt ház előtt játszani.

Sokszor szoktam beleállni a setlistekbe, biztos ez a fétisem, de amit Sav Nagybácsi hozott, abba bizony nem lehetett belekötni. Ami miatt ritkán hallgattam őket, azt a koncerten kihagyták, és az I See Trough You-tól a No Returnig lemezeik legjobbjait prezentálták. Ha valaki élőben hozzá tud tenni a lemezen hallható minőséghez, az nekem már elég, és ebben hiba nem is volt, tényleg csak az tette volna kerek egésszé az estét, ha legalább dupla ennyien jöttünk volna össze, hogy adózzunk egy keveset a '70-es évek oltárán. A koncert óta rengeteget hallgatom a lemezeiket, és pont az kellett hozzá, hogy élőben láthassam, mire képesek. Már Starrs hangja sem bántó, helyre kerültek a dolgok. Ott a Hajón a Mt..Abraxas - Mind Crawler duó volt a csúcspont, viszont az azóta eltelt pár napban felhoztam magam, és már minden lemezről van 3-4 nagy kedvenc. Néha ennyi is elég.

Fájóan kevés ember előtt láthattunk egy kicsit megilletődött, kiváló zenekart, potom összegért, remélhetőleg ez nem vette el a srácok kedvét attól, hogy visszatérjenek majd hozzánk mihamarabb. Remélem addigra nagyobb igény mutatkozik majd irántuk, mert nem csak a névválasztásban, de zenei tartalomban is verik a mezőnyük nagy részét. Kellemes este volt, mostantól viszont augusztus végéig a fekete zajé a főszerep. Csak éljük túl valahogy...