A lengyel MGLA az utóbbi évek egyik nagy extrém metal robbanása. Egy igazán egyedi és különleges zenekar, amelyet két krakkói tag alkot, M gitáros, vokalista és Darkside dobos. Kezdetekkor a Kriegsmaschine mellett mellékprojekt volt a „köd”, de mára jóval túlnőtte a „főzenekart”. Nihilista, az emberiséget finoman szólva nem kedvelő metal, black metal zenekar sok létezik, de a MGLA egyedi színfolt, illetve fekete lyuk. Adva van a húsbavágó szövegvilág, a jellegzetes akcentus, Darkside önálló hallgatni valónak is betudható, nem evilági dob- és cinjátéka, a kivehető, jó hangzás és az emlékezetes témák, perverz módon fogós dalok. Az élő kiállásuk a zenekari filozófiához, ideához kapcsolódik, arcot fedő maszkban, kapucnis pulóverben, bőrdzsekiben, akár a közönségből is lehetne bárki a színpadon. Nem a zenekar a lényeg, hanem az üzenet.
Az Exercises In Futility egy alapvetés, zseniális anyag, amelyet véleményem nem lehet felülmúlni és úgy gondolom nem is célja a bandának, hogy azt a lemezt megismételje. Közel sem ilyen kihívásokban gondolkodhatnak. A koncertlátogatottságon is jól látható, hogy az extrém metalra fogékony közönség körében nagyon megnőtt a népszerűségük. Az Exercises lemez teljes produkcióját M és Darkside végezte, semmi akadálya nem volt tehát a céljaik megvalósításának.
Manapság könnyen belefuthat az ember, hogy túlbuzgó antifák vádja érik, legyen a közszereplő, színész, zenekar stb. A MGLA sem kerülte ezt el, többek között az északi terjesztője vélt vagy valós múltja miatt koncertek lemondására és rákényszerültek. Egy interjúban M erről annyit módon, hogy black metalt játszanak, black metal kiadóval és terjesztővel, illetve a hírek szerint jogi lépéseket is fontolgatnak az ügyben.
Age Of Excuse… A zene lényege maradt, kicsit más, mint korábban, de 100 százalékosan MGLA, azt hiszem ez a fejlődés, még ha a zenekar tiltakozhatna is a kifejezés ellen. Az igényes, de nagyon lehúzó szövegek és a black metal szinten fogós zene megmagyarázhatatlan módon rabul ejtő elegye. A dalszövegeket olvasva nyilván nem lesz jó érzése az embernek, de mégis indítom újra a lemezt, mert ilyen dalokat máshol nem hallok.
Szövegileg szintet léptek, jóval masszívabb, bonyolultabb a szövegvilág, erre utalt is M egy korábbi interjúban, hogy az Exercises idején még nem érte el azt a szintet, amit szeretne. Sok ellentétet használ a mondanivaló hangsúlyozására. Ahhoz, hogy megértsük, vagy a megértés közelébe kerüljünk, el kell mélyedni a dalokban. Ez a mai zenehallgatók közül már keveseket jellemez. Rohanunk, fogyasztunk, sem erő, sem idő nincs elmerülni, megállni. Néha azonban nagyon megérni akarattal kiszakadni a napi mókuskerékből.
Az I-ben valamilyen hátborzongató hang után mintha a sajnálatos módon elfeledett, zseniális Agalloch kezdene, a fő téma rájuk emlékeztet, a szövegben jelen van a borítón látható két peremű penge. A képen a szétrothadt lovon a szemét eltakaró lovas pusztítja a túlélőket a pengét markolva. Ez a motívum a lemez több dalában is megjelenik.
A dalban említésre kerül Szemiramisz függőkertje, Ypres, az első világháború egyik véres helyszíne, a római Comitium és a Tuol Szleng, a kambodzsai vörös khmerek központi börtöne, ahol tízezreket kínoztak és öltek meg. A dal tagadja a fejlődést, felteszi a kérdést, hogy egyáltalán az emberiség volt-e az, aki előre tolta saját törött szekerét? Nincs olyan út, amelyet követni érdemes, egyedül a végtelen ismétlődés rémálma kísért (hevenyészett fordítás tőlem). Kiváló kezdés.
Ahogy az előzetesen kiadott II. is ütős nóta keringőző hiénákról és az esőről, amely mindent elmos, a járványok, amelyek mindet eltörölnek és amely csapások végén az ördögöt még annyira sem hatja meg az emberiség bukása, hogy a sárba köpjön. A dal vezérmotívuma üldöz, nem hagy nyugodni.
Kimérten kezd a III., majd rögtön gyors tempóba vált a riffelés és a történet egy új típusú (anti) hősről, bajnokról, aki a modern idők Herostratusa. Ez a Kr.e. 4. században élt figura volt, aki Ephezoszban Artemis templomát felgyújtva keresett és talált magának hírnevet, és a városban az emlékét is el akarták törölni, sikertelenül. Nincs igazi lázadás, cél, szövetség, ideál, közösség.
A IV. dalban kicsit, mintha egy lépésről távolabbról szemlélnénk az őrületet, nem ránt be annyira, mint a többiek, egy kis levegőt kapunk. Persze nem lesz könnyed a hangulat, a jólelkűek sírkövein fenik a pengéket, reménytelen az út, hamisak a próféták.
Az V. kellemesen indul, a háttérből szavalással, majd egy igazi MGLA dal bontakozik ki belőle, amelyben a penge végső csapását még nem érdemelték ki az élőhalottként tengődők.
VI. Méltó zárása az albumnak hangulatban, minőségben egyaránt. Nem érdemes igaz forradalomról álmodni, mivel a résztvevők egymásnak okozott fájdalomtól összezavarodnak. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, az emberi természet olyan amilyen, szemünket eltakarva indulunk a csatába hívó szóra és a pengét sajt magunk ellen fordítjuk. Ott, ahol a birodalmak összeomlanak, az elveket összezúzzák, a megváltókat keresztre feszítik, a történelem pedig ezt az egészet kiheveri. Mind a nemesnek, mind a söpredéknek ugyanabból az alapvető, elátkozott méltóságból ugyanaz jár a kifogások, megbocsátások korában.
Egységen lemez végig borzasztóan magas színvonalon. Ilyen részletesen kidolgozott, lesújtó és fekete költőiségű szövegvilág mellett mégis az a zseniális és ijesztő a bandában, hogy ennyire groteszk módon fogós dalokba csomagolják az üzenetet, szinte levegőt sem hagyva nekünk… Napjaink egyik zseniális bandája a MGLA.
Ui:
A zenekar videomegosztóra feltöltött dalainak kommentjei között több aranyköpést is láthatunk. Az Exercises is futility V. alatt valaki megjegyzi, hogy a promóképen a bőrdzsekin Abbath arca bontakozik ki, az Age of excuse II. alatt, a borítón látható, igencsak izmos férfialakot látva pedig egy komment szerint az előző lemez címével ellentétben mégsem voltak olyan hiábavalók a gyakorlatok. Hiába az emberiség természete nem változtatható meg és némi humor még ezen a vidéken is elfér.
