Ahogy a System Of A Downban, úgy a Fear Factoryben sem tud megegyezni a két vezéregyéniség (már ami a zenekar dolgait és a következő nagylemezt illeti), igaz, előbbiek legalább koncerteken képesek elviselni egymás társaságát. A Fear Factory két arca, Dino Cazares és Burton C. Bell olyan "jogi eredetű" dolgokon nem tudnak dűlőre jutni, ami a konkrét közös munkának is frankón keresztbe tett, így várhatóan egy ideig még hallhatunk semmit az egykor szebb napokat látott csapattól.
A legvalószínűbb persze, hogy az egésznek a hátterében a pénz áll, egész pontosan a jogdíjak elosztása - általános 'betegség' ez a nagyobb csapatoknál. Jó hír, hogy Cazares ennek ellenére nem állt le a dalírással, a friss Divine Heresy témák mellett a már több, mint egy évtizede inaktív Asesino következő anyagát is majdnem befejezte. Viszont emberünk azt sem zárta ki, hogy esetleg már a Fear Factorynek is jutna a felvett dolgaiból. Egyértelműen az utóbbinak örülnénk a legjobban, bár erre, mármint az eredményes közös munkára az esély jelen állás szerint nem túl nagy.
A Fear Factory legutóbbi albuma, a Genexus 2015-ben jelent meg.