RockStation

Célegyenesben a Korn-basszer önéletrajzának magyar kiadása!

2020. július 27. - theshattered

fieldy_2.jpgAugusztusban fog megjelenni a Korn basszusgitárosaként megismert Reginald "Fieldy" Arvizu önéletrajzának magyar nyelvű kiadása. A Korn – Függőség, hit, gyógyulás című alkotás Dudich Ákos fordításában lesz elérhető, ahogy az eddigi olvasmányok, úgy ez is a szokásos promócióval, azaz az előrendelők neveivel az oldalak tetején. A könyvet a megjelenés előtt jóval barátibb áron lehet beszerezni, érdemes lecsapni rá minél hamarabb!

fieldykonyv.jpg

"A világhírű nu-metal zenekar, a 25 millió lemezt eladó Korn ikonikus basszusgitárosaként, Reggie „Fieldy” Arvizu mindent megkapott az élettől, amire vágyott, az élete mégis zsákutcába került.

Önéletrajzában kendőzetlenül, sőt, nyers önkritikával néz szembe magával és tart tükröt zenésztársai elé is.

Fieldy kimaxolta a sex & drugs & rock’n’roll életstílust, az önpusztításra gyakorlatilag elvégzendő munkaként tekintett, még akkor sem hagyta abba, amikor már maga is tudta, hogy semmi értelme.

Édesapja halála kellett ahhoz, hogy radikálisan új irányba terelje az életét és egyben új emberré váljon.

Az együttes gitárosához, Headhez hasonlóan ő is megtért, és többek között ennek is köszönhető, hogy a régi, beképzelt, elviselhetetlen, kötekedő Fieldy össze sem hasonlítható a mai, józan, szerethető énjével.

Írta: Fieldy & Laura Morton"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9616078376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum