A Metanoia (legyünk parasztok) úgy megrakott, mint fatelepes teherkocsit a rönkhalmaz... Most, hogy már lassan éledezek a pofonokból, amiket ez a lemez még többszöri hallgatás után is ugyanúgy megadott, próbálom összefoglalni ezt a szűk negyven percnyi masszív élvezetet... Már ha lehetséges...

Negyven perc? Tényleg? Csak? Ez a Metanoia valami időkaput nyithat meg, amikor elindítom, mert még az album felénél jársz, már akkor érzed, hogy egy hadosztálynyi teherautó ment át rajtad, hogy már a füled is legszívesebben rágyújtana és akkor még ott van a második fele!... Rajta kicsit sem B-oldalas számokkal, sőt! Végig padlógázon megy az anyag, újabb és újabb erősségét megmutatva az ötösnek. Készüljetek, nem egyszer hallgatós valamiről beszélünk!

Az Omega Diatribe-ot nem kell bemutatni senkinek, aki legalább kicsit is követi a magyar zenei életet (mondjuk úgy, az underground felső szeletét). A csapat az elmúlt években könyörtelenül nyomta felfelé magát a ranglétrán, folyamatosan érve, formálva a hangzását, melynek köszönhetően a "kismeshuggah" kategóriából szépen átvándoroltak a.... az Omega Diatribe dobozba! A saját stílus megtalálása és tökéletesítése mellett persze megmaradt a matek is, de ezeket időközben kiegészítették (NEM hígították!) némi dallammal, elszállással, sőt, sokszor a nagy számolgatástól megkímélve minket még a prosztó, paraszt, tuka-tuka témák sem szégyellnek odapofátlankodni a menübe.

Nem kell megijedni! A csapat még mindig annyira kegyetlen, amennyire csak lehet, nem is terveznek szitnipoppá avanzsálni (bár tény, hogy valami ilyen irányú feldolgozást poénból meghallgatnék tőlük), egyszerűen szélesítik az univerzumot, ami már eddig sem a rózsás kertjeiről volt híres. Amúgy halál komolyan! Amellett, hogy minden eddiginél változatosabbnak érzem a Metanoia dalait, valahogy elérték, azt is, hogy azok a kegyetlenség potira is rátekerjenek még egy keveset. Én úgy érzem, hogy ez kellett ahhoz, hogy igazán bekattanjon az anyag, hogy már minden kétséget kizáróan nemzetközivé érjen a produkció!

Viszont ha dalokat kellene kiemelnem, igen nagy bajban lennék, egyenként meg nem akarom felsorolni őket. Ez nem azért teszem, mert egy masszív, zavaros leves lenne a cucc, hanem mert ha az egyiket megemlíteném, akkor akaratlanul a másikat is elő kellene szedni, nagy elemzésekbe, megfejtésekbe viszont nem akarok belemenni. A legtisztább, ha - már úgyis csak pár nap van a megjelenésig - szépen fogjátok majd magatokat és ti, saját felelősségre meghallgatjátok a teljes Metanoiat! A borító és a hangzás hihetetlen bika, szó nem érheti a ház elejét, egy pillanatra sem lehetne megmondani, hogy "magyar" - ezt értsétek úgy, ahogy akarjátok, én jó értelemben gondoltam. Bocsi srácok, nálam egy koppra egy ötös, mivel hibázni nem tudtatok ezúttal sem, sőt, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen!

A Metanoia az Omega Diatribe eddigi legérettebb, legkiforrottabb, egyben legváltozatosabb arcát mutatja, melyben az agyszaggató matekozás mellett ugyanúgy megférnek a baljós dallamok és paraszt csépelések is, mindezekkel csak fűszerezve az eddigi receptúrát, véletlenül sem hígítva. Az ötös már abszolút nemzetközi szinten tolja, hátramenetre csak nagyon nagy hibával lehetne. De azt, ha egyáltalán meg is teszik, biztos, hogy nem ezzel a CD-vel fogják.