RockStation

A régi énekesével vett fel új dalt a Volumes

2020. január 31. - theshattered

volumes-2020.jpgVisszatért a Volumes soraiba a 2015-ben távozott Michael Barr, aki az időközben távozott alapító vokalista, Gus Farias helyét vette át. A csapat ennek örömére rögtön fel is vett el dalt, a Holywatert, melyet már be is dobtak mindenki nagy örömére!

Tovább

Új dalt adott ki a Katatonia, jön a lemez is!

katatonia2016.jpgEgy ideje már sejteni lehetett, hogy valami hangzóanyaggal töri meg a csendet az önkéntes pihenőre vonult, tavaly csak az akkor tíz éves Night Is The New Day nagylemezt megünneplő Katatonia, sőt, azt is, hogy ebből előbb-utóbb új album lesz. Büszkén jelentjük, mindez meg is fog történni, ugyanis a frissen kiadott, furcsa módon teljesen gitármentes Lacquer az április 24-én megjelenő friss nagylemez, a City Burials első előfutáraként hivatott megörvendeztetni a rajongókat.

Tovább

Napvilágra került a Slipknot első demója!

slipknot-cover-header_2019.jpgEgy Paul Grayhez közel álló ember jóvoltából elérhető lett a Slipknot első, még 1995-ben kiadott demófelvétele (melynek ha úgy nézzük, elég kevés köze van a nyitóképen lévő felálláshoz). A háromdalos anyag, mivel természetesen egy évvel a Mate. Feed. Kill. Repeat. előtt lett rögzítve, még bőven Anders Colsefini énekével hallgatható, az azóta a csapat arcát és hangját jelentő Corey Taylor csak 1997-ben lett a Slipknot tagja. Abszolút érdekes zenetörténeti elemről beszélünk, érdemes ráfülelni, miből is lett a cserebogár.

Tovább

Áprilisban jön a Testament új lemeze!

0testament2019_37.jpgIgaz, hogy a hivatalos bejelentés még nem történt meg, de az Apple.com-on már elérhető a Testament új lemezének minden részlete - valamint egy részlet a Night Of The Witch című dalból. Az oldal szerint a thrasherek új korongja Titans Of Creation címen fog megjelenni tizenkét dallal a fedélzeten, a fizikai formátum hívei április 3-tól szerezhetik majd be maguknak.

Tovább

Újra Budapestre jön Tarja Turunen!

tarjahea2.jpgA korai Nightwish rajongóinak megint sűrű év végéjük lesz, lévén az anyacsapat és az első énekesnőjük, Tarja Turunen ismét pár hetes csúszással, de párban támadja le hazánkat. A most már csak saját dalokkal koncertező frontasszony a tavaly megjelent In The Raw című albumának turnéját hozza majd el Magyarországra, a helyszín a megszokott randihelyszín, a Barba Negra lesz, az időpont október 23. További részletek hamarosan!

Tovább

Melechesh | W.E.B. | Selvans @ Dürer Kert, 2020.01.24.

Asszír, görög és olasz inkantáció

melechesh_martina_rusalka-2.jpgA Selvans színpadképe tárult elém, ahogy perce pontosan kezdésre betoppantam a Dürer középső termébe és leráztam magamról az út porát. Egy spanyolkalapos, western csizmás, bőrkesztyűs, kifestett fazon látványa fogadott, akit lenge, népies öltözetbe burkolódzó, csontnyakláncot viselő zenészek vettek körbe. Az atmoszférikus intro délies, mediterrán hangulata gyorsan elillant, ahogy rázendítettek az első dalra, amit a frontember óriási károgása, kegyetlen duplázás és vonyító riffek kísértek. Rögtön tudtam, hogy egy jó estének nézek elébe!

Tovább

Mercyful Fate a Brutal Assaulton!

ba25.jpgA Mercyful Fate ünnepi kanyarját is megkapják a Brutal Assault látogatói. A neves cseh fesztivál ma jelentette be a King Diamond-vezette dán csapat érkezését, nem mintha amúgy olyan gyenge lett volna a felhozatal. A Mercyful Fate műsorában csakis a debütáló kislemez, a Melissa és a Don't Break The Oath dalai fognak felcsendülni, a korai klasszikusok rajongóinak kötelező falat!

Tovább

Gloryhammer: A Nekrogoblikon és a Wind Rose társaságában lépnek fel jövő héten Budapesten

gloryhammer.jpg2019-ben harmadik nagylemezét, a Legends from Beyond the Galactic Terrorvortex dalait már bemutatta a magyar közönségnek a Gloryhammer. Az Angus McFife és Zargothrax intergalaktikus csatáját elmesélő epikus űr-fantasy metal formáció jövő héten tér vissza hazánkba, ezúttal Budapestre, ahol február 7-én lépnek fel a Barba Negrában a Nekrogoblikon és a Wind Rose társaságában.

Tovább

Csutkára pakolt box-szettet ad ki a Def Leppard

def_leppard_2015_2.jpgMárcius 20-án The Early Years 79-81 címen egy minden fanatikus igényét kielégítő csomaggal, box-szettel jelentkezik a Def Leppard. A címből is sejthető, hogy az 1979-81 közötti korszakot és annak anyagát tárja majd fel a fullos kiadásban öt CD-t magába foglaló pakk, melyről egy ízelítő, igazi ínyenc falat, a Rock Brigade korai verziója már elérhető lett.

Tovább

Friss videóval jelentkezett a nyáron Budapestre látogató Billy Talent

img_4142.jpgÚjabb nótát adott ki az egyelőre még ismeretlen időpontban, de mindenképp idén megjelenő új nagylemezéről Billy Talent. A tavaly év végén a Forgiveness I+II által elkezdett sort a Reckless Paradise folytatja, energia az akad! A csapat nyáron Budapestet is útba ejti majd, egy jó kis seggrisza ügyében június 14-én a Budapest Parkba kéretik majd ellátogatni.

Tovább

Randy Blythe és Lee "Scratch" Perry is szerepel a Saudade új dalában

lambofgod20121.jpgA Saudade nem is egy zenekar, hanem egy zenészközösség, melyen több csapat muzsikusai tolják nagyban az örömzenét. A korábban már kiadott Chino Moreno és Chelsea Wolfe énekét tartalmazó Shadows & Light után most a Randy Blythe és Lee "Scratch" Perry tudását felvonultató Lions lett elérhető, ehhez egy egyszerűbb videó is készült.

Tovább

Marilyn Manson is szerepel a The New Pope új részében

tvreview-newpope-stonemanson.jpgAz egyre kevésbé szép Marilyn Mansontól mostanában nem áll távol a TV-s szereplés, több sorozatban is megfordult már az egyébként új lemezen dolgozó shock rocker. Manson most az elég jól startoló The New Pope című sorozat egyik részében tűnik fel (a legegyszerűbb szerepben, önmagát alakítva), melyből egy jelenetet meg is mutattak már a nagyérdeműnek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum