Az egyszemélyes formációk lehetővé teszik a kreativitás korlátok nélküli kibontását, azonban a kontroll teljes hiánya öncélúvá, vagy éppen céltalanná is teheti a végeredményt. Kizárólag a magyar underground-nál maradva; az előbbi esetkörre nézve szerencsére több pozitív példa is hozható. Elég, ha a maga színterén nemzetközi áttörést elért Thy Catafalque-ra gondolunk, de akik járatosabbak a mélyebb rétegekben, említhetnék Bakos Attila formációit (Taranis, Woodland Choir, vagy épp az Aranyhajnal lemez), illetve a Witcher és Frozen Wreath soraiban érdekelt Vrag lemezeit, a Marblebogot, vagy akár a Leiru nevéhez kötődő Sírt is. Ezen társaság tagjaival hozható párhuzamba a fővárosi Rém is, mely név mögött újfent egy alkotó, N áll.
A formáció egy viszonylag új entitás a hazai mezőnyben. A Rém első életjele a Poklade című EP volt, mely 2019-ben digitális formában, majd rá egy évre a Fekete Terror Productions színeiben kazettán öltött testet. A debütáló kiadvány az egyszerű zenei alapok ellenére rendelkezett egy olyan átfogó koncepcióval, mely a kazettára irányította a stílusra fogékony hallgatók figyelmét. A Rém a minimalista, azaz raw black metalt olyan tartalommal töltötte meg, amely példátlan a hazai földalatti mozgalomban, N ugyanis szövegeiben a busójárás hagyományát járta körbe. A lemezes bemutatkozás sem sokáig váratott magára, tavaly decemberben a Rém bandcamp felületén már elérhető volt az első teljes hanganyag, mely CD formátumban idén nyáron debütált.
A Berek című korong képében N ismét egy konceptlemezt készített. A téma ezúttal a téli Kis-Balaton. Jómagam személyes emlékekkel ugyan nem tudok kapcsolódni ehhez a régióhoz, a borítókép és a booklet fotói viszont vizuálisan is közelebb hozhatják a hallgatót ehhez a zord vidékhez, melyhez a Rém oly szorosan kötődik. Maga a témaválasztás az egész lemezt áthatja, iránytűként funkcionál mindenhez, ami a Bereken hallható.
A leginkább szembetűnő változás az EP-hez képest a közreműködők bevonása. A dalszerzés továbbra is kizárólag N asztala, a horizont tágítása végett viszont relatíve nagyszámú vendégsereg teszi tiszteletét a dalokban, ráadásul a meghívottak nem kizárólag black metal vonalról érkeztek. A gitárok és a vokálok javarészt N nevéhez köthetők, egy tételben Leiru, két-két dalban pedig Jim Jones (pl. Kolp, Purulent Rites, Veér), illetve Knapp Oszkár (ex-Insane, Wrong Side Of The Wall) hangja is hallható. A legmeglepőbb mégsem a három énekes jelenléte, hanem a záró tételben banjo-n közreműködő Vincze Ádám játéka. A ritmusszekció pedig két session muzsikus, I és T nevéhez köthető.
A Rém zenéje a közreműködők személye ellenére továbbra is alapvetően a raw black metal vonalon mozog; ez a tény feltehetően sokakat elrettent az ismerkedéstől, de N értelmes tartalommal tudta megtölteni az egyszerűnek tűnő zenei alapokat. A hangzás pedig a stílus avatott ismerőinek talán még túl tisztának is tűnhet. A negyven perc körüli hangfolyam egyes tételei tehát egy egésszé összeállva szoros egységet képeznek.
A Dereng harangként konduló doom-os riffje intro nélkül is megteremti azt a nyomasztó hangulatot, melyet a borítókép sugall. A zene itt inkább doomos death, mintsem black metal, csupán a vokálok révén húzható rá az utóbbi skatulya. Aki járatos a magyar black metalban, nem fog meglepődni Jim Jones tébolyult torokkínzása hallatán (Köd, illetve Meder), a zene ezekben a dalokban sem színtiszta black metal, inkább olyan morbid muzsika, mely az olyan elveszett lelkeket idézi, mint az olasz Abysmal Grief, vagy a Gargoyle. Ahogy utaltam is rá, Knapp Oszkár jelenléte szokatlan ebben a műfajban, de a Grizzly-ben is ilyesmi mocskos sludge témákra kell vokáloznia, mint amilyenek a Láp, vagy a Berek című szerzeményekben felbukkannak. A Láp végén hallható kántálás nem tudom, kinek a nevéhez köthető, de a levezetés ezúttal is a fentebb emlegetett két olasz halálimádó zenekart juttatta eszembe. A Berek egy lendületesebb, azaz középtempós, valóban black metalos fejezete a soron következő Avar. A két legrövidebb szerzemény, a Vadász és az Estvéled a lemez második felén kapott helyet. A Leiru közreműködésével készült Zala számomra a lemez tetőpontja, a cím nélküli záró fejezet pedig lényegében az outro szerepét tölti be.
Annak ellenére, hogy a Rém még a maga által taposott út elején jár, a Berekkel egy kiforrott alkotást tudhat a háta mögött, a magam részéről kíváncsian várom, hogy innen merre vezet tovább N útja.
