A BTK mozaikszóról vérmérséklettől függően kinek a Büntető Törvénykönyv, kinek a Bölcsészettudományi Kar jut az eszébe. A betűkapcsolatnak azonban van egy harmadik jelentése is, ugyanis közel négy évtizeddel ezelőtt a fővárosi undergroundban létezett egy újhullámos zenekar is ezen a néven. A csapat a korszellemnek megfelelően inkább egy baráti társaság, mint vérbeli zenekar volt, az egykori srácok a maguk és a haveri kör örömére zenélgettek egy sort, aztán ki-kit a maga útján sodort tovább az élet a szélrózsa különböző irányaiba.
Az egykori tagok közül van, aki az F.O. System és a Mask muzsikusaként vált ismertté, de olyan is akad, aki a Sex Action-ben ragadta magához a mikrofont, netán a headbangelés emlékére máig sikeres zenei szaküzletet üzemeltet, vagy belőle vált az egyik vágtázó halottkém, netán civil ruhát öltött. Az egykori BTK-sok most, őszülő halántékkal visszanyúltak zenei gyökereikhez, és leplezetlen nosztalgiával idézik meg a rég letűnt 80-as évek legelejének fővárosi undergroundját.
Na, de elég a homályos megfogalmazásból; a lényeg, hogy ebben a formációban többek között olyan prominens figurák muzsikáltak együtt, mint Molnár Lujó, Tamási "Tufi" Antal, Vörös Zoli, Jerabek Csaba, vagy Szendrey "Szasza" Zsolt. A BTK zenekarra ma már feltehetően csak a kemény mag emlékszik, ezen az áldatlan állapoton hivatott változtatni a Furcsa Játék című, frissen megjelent CD. A magamfajta tájékozatlan "fiatalok" számára a CD bookletjének részletes biográfiájából puskázva lényeges kiemelni, hogy a zenekar a mindent és mindenkit elsöpörni próbáló punk hullám hatására 1982-ben alakult, a rá következő évben pedig megszületett a csapat első és idén nyárig egyetlen stúdiófelvétele. A lendület végül 1985-ig tartott ki, majd a szikra 2018-ban kapott újra lángra, egy ad hoc jellegű koncert nyomán a srácok a folytatás mellett döntöttek, majd újabb három év telt el a szóban forgó CD megjelenéséig. A kiadvány - és most a saját korosztályom ellen beszélek - elsősorban azoknak lehet érdekes, akik az Európa Kiadó, a Rolls Frakció, a Kretens és társaik segítségével át- és megélték a rendszerváltás előtti budapesti undergroundot.
Most, hogy a CPG-ről könyv, az 1983-as punk mozgalomról pedig film készül, talán többen is felkapják majd a fejüket a relatíve ismeretlenebb egykori kortársakra. A BTK lemeze szűk háromnegyed órában, tizenöt dalon keresztül invitál egyfajta sajátos időutazásra. Azért írtam a sajátos jelzőt, mert az egykori dalokat ugyan napjainkban rögzítették, de törekedtek az autentikus hangulatra. Sajátos alternatív, punkos, new wave-es rockzene ez, melyről nekem a nemzetközi vonalról a The Stranglers világa, itthonról pedig elsősorban az Európa Kiadó és a Kontroll Csoport korai dolgai jutnak eszembe.
A két-három perces dalok hol az alternatív (pl. Avantgard, Nyilvánosház), hol a korai punk vonalhoz (pl. Kapaszkodj!, Pogó, Telefon, vagy a címadó) állnak közelebb, attól függően, hogy az adott tételben mennyire hangsúlyosak Vörös Zoli Casio VL-1-ből előcsalogatott szintetizátoros hangszínei. A dalszövegek messze állnak az anarchista gondolatoktól, többnyire komolytalanok, esetenként azonban kétértelműek, netán elgondolkodtatók. A komolyabb hangvételű Mindig csak várni dalról például a The Police jutott eszembe, a hangszerelés legalábbis Sting egykori trióját idézi.
A hangzás Rozgonyi Péter érdeme, három dalban (Orgazmus, Ne hazudj! és BTK) pedig Lujó helyett Zoli fia, Attila gitározik. Jelenleg nincs információm arra nézve, hogy felmerült-e a folytatás lehetősége, vagy csak egyszeri nosztalgiáról van szó, mindenesetre a CD mellett kazetta kiadása is tervben van. A Furcsa játék egy szelet a fővárosi undergroundból, a kiadvány speciális jellege miatt ezúttal eltekintek a pontozástól.
