Talán az instrumentális muzsikák a leginkább azok, melyek az évek előrehaladtával legkevésbé veszítenek aktualitásukból; erre a gondolatra alapozva vettem most elő a budapesti Mindflowers harmadik nagylemezét, mely ugyan 2015-ben jelent meg, de lehet, hogy ma sem késő felhívni rá az érdekeltek figyelmét. Itthon, bár többen is világszínvonalon művelik, ez a muzsika mindig is a periférián mozgott. Emlegethetem akár az European Mantra, akár a Special Providence nevét, de felhozhatnám példaként Szekeres Tamás szólólemezeit, vagy a jelennél maradva Kékkői Zalán friss korongját is.
Sokan egy legyintéssel elintézik ezeket a lemezeket, mondván, hogy ez csak a zenészek zenéje, mezei hallgató mit tudna kezdeni ezekkel a hangszeres bemutatókkal?! Elkezdhetnék vitatkozni ezzel az állásponttal, de az a helyzet, hogy többnyire magam is egyetértek a fenti véleménnyel. Persze mint mindig, ez alól is akadnak kivételek, nálam az egyik ilyen épp ez a lemez. Sokakat már a korong hossza is elrettenthet az ismerkedéstől, hiszen a zenekar a CD formátum adta fizikai lehetőségeket szinte teljes mértékben kimerítette. A Szendőfi Balázs basszusgitáros, aki egyebek mellett a The Art Of Dethronementben is megfordult, és Szentpál Zoltán gitáros által életre hívott Mindflowers 2000 és 2005 között volt aktív. Ebben az időszakban Mindflowers logo alatt két nagylemez és egy demo is megjelent. A csapat nyolc évvel később alakult újjá, 2015-ben pedig megérkezett a címben szereplő harmadik nagylemez is. A 3RD értelemszerűen csak azokhoz szól, akik nem idegenkednek az alapvetően ének nélküli lemezektől, melyek ráadásul úgy tartalmasak, hogy esetenként egyúttal formabontók is. Az előző mondat kissé zavarosnak tűnhet, de a bookletben szerepel egy rövidebb jegyzet, miszerint egy futurisztikus koncepció húzódik a szerzemények hátterében.
Az összes dal Szendőfi Balázs szerzeménye, aki a lemezre a billentyűs témákat is maga játszotta fel. A dobos posztra a duó Mihalik Ábelt és Szendőfi Pétert igazolta le, akik a tucatnyi dalban az előbbi javára nyolc-négy arányban vállalták magukra a feladatot. Annak ellenére, hogy némi ének is előfordul a korongon, egy jelentős részében instrumentális lemezről nehéz objektív véleményt formálni. A Mindflowers esetében a technikai oldalt akár egy pipával is elintézhetném, ugyanis a hangszeres felkészültségbe nehéz lenne bárhol is belekötni. Maguk a dalok pedig nyilván a hallgató személyétől és az ismerkedésre szánt idő mértékétől függően mást-mást mondanak az embernek, mint amikor a dalszövegek kézen fogva vezetnek minket. Balázsék mindenesetre nem könnyítik meg a felületes hallgatók dolgát, de aki ebben a műfajban utazik, tisztában van a zenehallgatók többsége által emelt falakkal, melyeken nehéz bármiféle rést is találni.
Sokszor úgy érzem a korong hallgatása közben, hogy a Mindflowers nem is akar ilyen réseket kialakítani, zenéjük önmagában és önmagáért létezik. Aki kedveli pl. a Liquid Tension Experiment dolgait, és nemcsak azért hallgatja őket, mert Dream Theater rajongóként illik ismerni a tagok minden megmozdulását; egy nagyobb levegővétel után bepróbálkozhat a 3RD lemezzel is.
A hazai Periferic Records – már csak a nevéből adódóan is - épp ezekre a nagyközönség által mostohán kezelt műfajokra koncentrál, ezek között pedig kétségtelenül helye van a Mindflowersnek is. Nincs információm arról, hogy a zenekar jelenleg még bármilyen formában létezik-e, de igazság szerint ez itt és most kevésbé jelentős, hiszen a 3RD végképp nem vádolható azzal, hogy egy adott pillanatot, korszakot dokumentálna. Hogy a végén kicsit ellentmondjak önmagamnak; a pontozásnak viszont nem látom értelmét, hiszen mégiscsak egy hat éves lemezzel van dolgunk!
