Paul Stanley az atipikus rocksztár prototípusa is lehetne, ha létezne ez a kategória. A KISS énekes/gitárosának önéletrajza ugyanis jószerivel nélkülözi az efféle memoárokban megszokott közhelyeket, fordulatokat, drámákat.

Stanleyről ma már köztudott, hogy milyen születési rendellenességgel látta meg a napvilágot. Ebből a helyzetből adódóan pedig a hatvanas évek második felében nemcsak szimpla lépéshátránnyal, hanem gyakorlatilag esélytelenként vágott bele a rockzene művelésébe. A leküzdhetetlennek tűnő hátrányt azonban olyan elszántsággal, tudatossággal és akaraterővel helyettesítette, amelyek önmagukban, illetve egy bizonyos Gene Kleinnel kiegészítve elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a hetvenes évek második felére az amerikai rockzene csúcsára kormányozza a négyest.

A Tükörkép reflektorfénybe zárva nemcsak emiatt rendhagyó a rockzenei életrajzok sorában, hanem amiatt is, mert Stanley a szex, drogok, rock n roll mesterhármasból a középső alkotóelemet mindig is száműzte, ráadásul Starchildként, és épp egy koncertlemezzel (Alive) lépett az első ligába. A januárban már a hetvenet betöltött Stanley Harvey Eisen a rockzene története szempontjából a legjobb időszakban töltötte tinédzser éveit, így real time kapcsolódhatott a brit invázió zenekaraihoz, illetve néhány évvel később az ellenkultúra képviselőit is első kézből ismerhette meg.

A képekkel bőségesen illusztrált kötetet lapozgatva nehéz is egyenlőségjelet tenni az egykori túlsúlyos kamasz és a néhány évvel később megismert Starchild karaktere közé. Magának a főszereplőnek is beletelt néhány évtizedébe, míg a megfelelő helyén tudta kezelni ezt a rendhagyó kettős ént. A kereken négyszáz oldalas kötet tehát nemcsak a KISS hiteles története, hanem Stanley jellemrajza is. A magyar cím ezúttal fején találta a szöget, ugyanis Paul sokszor szinte kívülállóként, tárgyilagosan próbálja elemezni mindenkori önmagát. Távol áll tőle az önmarcangolás, a lélekbúvárkodás, azonban szinte bárhol is ütjük fel ezt a relatíve vaskos olvasmányt, mindenhol belefuthatunk olyan gondolatsorokba, ahol nyílt vagy burkolt önelemzést tart.

A főhős úgy írta meg a kötetet, hogy egy magamfajta mezei rajongó is tudjon kapcsolódni hozzá, azonban talán még a KISS Army fanatikus magja is találkozhat sosem látott/hallott sztorikkal. Az egész életutat áthatja a tudatos építkezés. A siker kulcsa pedig Stanley esetében épp ebben rejlik, nem elfeledve természetesen a fentebb már korábbi nevén emlegetett Gene Simmons személyét sem. A könyvből egyértelműen kitűnik, hogy a KISS-t mindig is a kettejük közötti szövetség, szinte testvéri kötelék mozgatta. A főhősnek persze minden további zenésztársához hasonlóan Simmons kapcsán is vannak anekdotái, melyeket jó érzékkel adagol.

A rockzenei memoároknál gyakoriak a belső aránytalanságok, így tipikus csapda a túl dokumentált gyerekkor, a lényeget, azaz az adott zenekar pályáját megelőző időszak agyonragozása, a késői évek rovására a klasszikus érában való mély elmerülés. Staney kikerülte ezeket a csapdákat. A KISS sztoriját megelőző időszakból jóformán csak azokra a dolgokra koncentrál, melyek a majdani zenészi karrier szempontjából jelentőséggel bírtak. A kötet pedig valahol a hatodik X környékén ér véget.

A lényeg persze – érthető módon - a hetvenes évek második felén van, azon az időszakon, amikor a négyes a tengerentúlon egyfajta szuperhős teamként a csúcsra jutott. Hozzám, jöttment rajongóhoz ugyan épp a nyolcvanas évek második felének KISS-e áll a legközelebb, élén a Crazy Nights lemezzel, de a könyv célt ért, elővetette velem a diszkográfia korai darabjait is.

Stanley Harvey Eisen a tipikus rockzenész prototípusa kell, hogy legyen, aki saját korlátait felismerve, hátrányát akaraterővel pótolva, minden egyebet alárendelve, nyílegyenesen haladt a kitűzött cél felé. A jól sikerült fordítás a Shockmagazin szerkesztőjeként ismert Draveczki-Ury Ádám munkája, aki ott, és annyi lábjegyzettel látta el a kötetet, ahol és amennyi a történet ívét meg nem törve valóban hozzátesz az élményhez.

Rendelés ITT.