Ha a maszkos előadásmódot összekapcsolom a metal zenével mi ugrik be elsőre? A Slipknot. Mi van akkor, ha azt mondom, hogy dallamos metal? Sátánizmus? Pápa? Na, ná, hogy mindenki egyből a Ghostra gondol. Amikor bejelentette a harmadik magyar koncertjét a Tobis Forge által vezetett svéd zenekar, egyértelmű volt a számomra, hogy a Papp László SportArénában a helyem.
Kapunyitásra már az Aréna bejáratánál voltam és viszonylag könnyen, gyorsan be is jutottam. Az Aréna elrendezése mondhatni már a "szokásos": színpad elforgatva, hogy kisebb legyen a nézőtér. A két előzenekart egyáltalán nem ismertem, egyszerűen annyi minden történik mostanában, hogy nem volt időm belehallgatni, hogy mire is számítsak. A Twin Temple hét órakor kezdte celebrálni a saját miséjét, és éltetni a sátánt fennhangon. Az egész eléggé hetvenes évek rockja volt egy jó nagy adag színpadiassággal. Nem igazán az én stílusom, de ahhoz képest, hogy milyen korán kezdtek, viszonylag sokan voltak rajtuk. Nem nekem szólt ez a zene, kibírtam, viszonylag hamar vége is volt.
Az Uncle Acid & The Deadbeats azonban már sokkal érdekesebb volt. A srácok klasszikus stoner elemekkel tűzdelt, fülbemászó zenét tolnak, ami a maga egyszerűségével lekötötte a figyelmemet. Azt vettem észre, hogy már rázom a fejem, ütemesen dobogok a lábammal. Igazából, ha a Dürerben lépnének fel, tökre élhető és még élvezhetőbb produkciót tudtak volna nyújtani. A hosszú hajak alól ki sem látó srácok, marha ügyesek, tényleg élmény volt őket felfedezni és innentől kezdve követve lesznek.
És elérkezett a kilenc óra, kezdetét vette immáron a harmadik magyarországi mise, amit most Papa Emeritus IV celebrált nekünk. Mivel a Ghostnak ez egy turnétemető buli volt, így valahol érezhető, hogy kicsit fáradtak, de várható volt, hogy kis bemelegedés után bele adnak apait, anyait. Ha követed a zenekart akkor a setlistben semmi újdonság nem volt. Húsz dallal rukkoltak elő, és ahogy az már megszokható volt a körút során az iszonyatosan hosszú intro után a Kaisarion című új szerzeménnyel tekintünk be először a nem mindennapi templomba. Az első pillanatban, ami engem megdöbbentett, hogy a dob mennyire hangsúlyosan ki van emelve, és mennyire rohadt sok ghoul van a színpadon. Igen, a show egyre nagyobb, egyre több minden történik egy-egy buli alatt.
Tobias kicsit fáradtan kezdte a számomra a bulit, de hamar belelendült, a magyar közönség meg mindenre vevő volt. Ekkora már azért szépen megduzzadt a közönség, szerintem azért többen voltunk, mint három évvel ezelőtt. Dalok? Slágergyűjtemény, minden anyagról, de tényleg mindenhonnan. Már az elején magával ragadott az egész, hiszen Rats, From The Pinnacle To The Pit és a kislemezes Mary On A Cross zseniális összeállítás. Ezek után volt egy kisebb gitárpárbaj, ami engem kizökkentett egy picit, de miközben a Tavaszi Szél riffjeit hallgattam leesett, hogy ez a show része. Tobiasnak át kell öltözni többször, addig pedig a Ghouloknak valahogy el kell vinniük a bulit.
Persze a Cirice és a Hunter"s Moon dalok közben fél pillanat alatt visszarázódtam a megszokott kerékvágásba. Apropó, visszarázódás: három év után az első külföldi előadós koncertem volt. Nagyon durva érzés újra ilyen eseményeket látni és hallani. Két évvel ezelőtt nem hittem, hogy ilyenekre még sor fog kerülni. Abban biztos vagyok, hogy az egész show többször és iszonyat pontosan begyakorolt. Ekkora bulit nem lehet csak zsigerből csinálni. Tobias pontosan tudja, hogy hova kell állni a Year Zero alatt, hogy a legsátánibb megvilágításban tündökölhessen, a gitárosok pontosan tudják mikor hova kell menni, hogy az emberek jól megnézhessék őket maguknak és ne tobzódjanak egy helyen túl sokan. Várható volt, de iszonyatosan tetszett Papa Nihil megjelenése a Miasma alatt, ahogy újraélesztik és rátámad a crew tagra, majd egy őrületes szaxofon szóló után félholtan esik össze. Igazából lehet felsorolni a dalokat, de tényleg mindegyik sláger, és az összes album képviseltette magát. Noha nekem a második lemez a kedvencem, amiről összesen egy dal volt, akárcsak a debüt albumról, ettől függetlenül iszonyatosan jól éreztem magam, és tényleg nem lehet ok panaszra. Aki jegyet váltott a Ghost budapesti koncertjére, biztos,hogy mosolyogva, elégedetten ment haza.
Nem tudom, hogy meddig nőhet még ez a zenekar, de az biztos, hogy arénákban és stadionokban van a helyük még akkor is, ha nálunk csak pár ezer embert tudnak megmozgatni (sajnos). Tobias egy zseni, amit felépített, kitalált az elismerésre méltó. Lehet fikázni a zenekart, de az az egy biztos, hogy egyszerűen megkerülhetetlenné váltak pár év alatt a rock-metal zene történelmében. Remélem, hogy minél előbb újra láthatom őket.
Béke, Szeretet, Metal
