Aki valamennyire is követi napjaink rockzenei életét, annak nem igazán kell bemutatni az Electric Callboyt. Az Eskimo Callboyból átvedlett zenekar ezen név alatti első nagylemeze nem igazán volt zsákbamacska a fanoknak, hiszen a lemezanyag fele már ki-kipotyogott az elmúlt egy-másfél év alatt. Persze ezen húzódalok mellett is ott van még öt másik agymenés, így érdemes ránézni, mit is "megy" összességében a Tekkno.
Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor már biztos, hogy nyitott vagy az "új" zenékre, nem csak bőrgatyából, szegecsekből és (valljuk be) szekunder szégyenérzetet okozó "én vagyok a metal" életérzésből állnak a mindennapjaid. Személyes meglátásom szerint ez így rendben is van. Félreértés ne essék, tisztelem, szeretem a klasszikus metal nagyjait, de valljuk be: nem árt némi vérfrissítés és igen, humor a zenébe. Persze ahogy a nu metal korszak a primitív döngöldéitől, úgy az Electric Callboy zenéjétől is kifut a szobából a hősmetalos, így őket meggyőzni sem lehet, hogy ez az elektronikával és ordibálással, poénos hozzáállással dolgozó zenekar miért is "jó". De kell egyáltalán? Hiszen a németeknek már így is akkora tábora van, hogy a szakadó esőben is cafatosra rakják a Barba Negrát, sőt, több esetben akár húzónévként is felmerül a nevük. Meg amúgy is. Ízlésről nem vitatkozunk!
Lényeg a lényeg, úgy szólnak a fiatalokhoz (meg hozzám - a harminchárom amúgy öregnek számít?), ahogy kell. Poénnal, könnyedséggel, napfény életérzéssel, mega dallamokkal, húzós zúzással. Mi ez, ha nem egy ideális kapudrog a metal felé? Még ha csak kicsit nyalja meg valaki ettől a jéghegy csúcsát, már az is kvázi haszon! Ez a keverék, mármint a zenéjük az, amivel igazán nagy közönséget tudnak megmozgatni, ami miatt megveszik a pólókat, esetleg hanghordozókat és ami már manapság még fontosabb: a koncertjegyeket az emberek. Plusz a show, amit körítenek az egész mellé, mert ezt a pakkot el is kell adni. Nem csak koncerten, mert ott is illik nyilván, hanem a videókban! Ugyanis mint látjuk, abba is iszonyat energiát fektetnek, ráadásul DIY-ban megy az egész, ami miatt nem hogy le a kalappal, hanem... Mittomén'... Le az összes kalappal!
Mit lehet elmondani az anyagról, eddig bemutatott dalokon kívül? Hiszen itt van a Pump It, a We Got The Moves, a Fuckboi, a Spaceman és a Hurrikan. Nem elég? Akkor egye fene, itt van még egy környi, hasonló ívású "sorstársuk"! A korai korszakukra leginkább emlékeztető, megadallamos és ütős Mindreader, a kimelt slágerek vonalát leginkább továbbvivő, bulikázós Arrow Of Love, a rave technót és klasszikusan német metalcore-t vegyítő Parasite, a beszédes című, persze itt is über refrénnel operáló, némi rave-rapet sem sajnáló Tekkno Train, vagy a lemezzáró, középtempósan lebegtető, nyilván erősen fogós refrénnel megszórt Neon. Mondhattok bármit, Nico Sallach baromi jó igazolás volt a zenekarnak, nem vitatom Sebastian Biesler érdemeit sem, de most jött el az a pont amivel az igazi mainstream határára értek - elég csak az Eurovíziós indulásra gondolni (kár, hogy végül nem voltak elég tökösek a német ítészek és nem az EC ment ki a fesztiválra).
Micsoda? Hogy nem elég ez a tíz dal és bírnátok még? Igazából elhiszem... De hát ha túltoljuk Béláim, az sem lesz jó. Minden iránynak megvan a maga befogadhatósági küszöbe. Ezért nem egy órás egy grindcore nagylemez sem és ezért nem nyomatnak ki dupla Electric Callboy CD-ket. Ebből elég ez a fél óra, hiszen ennyi pörgés pont elég a testnek egyszerre, meg hát azért valljuk be, megvan a saját arcuk, stílusuk, de pont emiatt limitált a tárházuk, nem lenne értelme ezt tovább csavarni. Plusz ugye a kislemez-generáció eleve nem is nagyon figyel oda a többi számra (tisztelet a kivételnek), csak a kiemelt tételekre, ami elég szomorú. De mit tudunk tenni?
Viszont pont az előbb említett tömörség és feszesség az, ami miatt ez az egész album egy nagybetűs bulilemez. El tudom képzelni, hogy egy házibulin erre csörög a nép, valami elcseszett tánc-mosh keveréket nyomva, csak lazán, mint ők a videókban. Vagy mint a susogós mackókba bújt parókás skacok (sziasztok!) a koncerten. A Tekkno egy olyan dalcsokor, amire ha nem indulsz be egyáltalán, akkor szép öcsém, te sajnos halott vagy (vagy nem nyitott erre a zenére)! Minden egyes trekk visz, utaztat és itt jön elő, amit az előbb írtam, pont addig tart, amíg ez a fajta zene tökéletesen leköti a figyelmet. Nem fogod azon kapni magad, hogy elbóbiskolsz, netán ne akarnál derékból headbangelve boogie-zni a tánctéren.
Persze nagy előny, hogy nem akarják komolyan venni magukat, ebben a stílusban nem is lehet. Halál laza, mégis már bőven gyakorlott, profi zenészekről van szó és hülyén hangzik, de megvan benne az a... nem is tudom... Vicces németség? Úgy értem pont azért szerethetők, mint például a We Butter The Bread With Butter. Mert nennormálisak'! De komolyan! Tufa arccal lehetne ezt nyomatni? Az Electric Callboy nemes egyszerűséggel a fiataloknak szól, viszont nekik nagyon is! Azoknak, akik a nagyüzemi fogyasztás mellett látni is akarják a "vicceset", nem csak hallgatni. Hiszen egy Pump It-hez hasonló "fejtyúkolás" minden nyelven, kultúrában poén. És ez az, amivel nagyot lehet kaszálni 2022-ben. Tudják, értik, teszik, tolják. Mi meg hallgatjuk, esszük, vesszük, rázzuk, éljük. Ennyire egyszerű!
Húzzam még? Nem fogom! Hallgassátok, érezzétek, bulizzatok, élvezzétek az életet! Kell más?
Zárásként csak egyet tudok hozzátenni: találkozunk április 15-én a Barba Negrában!
