A hétköznapi mókuskerékből kiszakadás egyik kiemelkedően kellemes módja, hogy ha az ember leugrik egy klubba és fasza zenéket hallgat élőben. Ez az egyetlen dolog, amit kedves fővárosunkban élőktől mindig is irigyeltem. A végekről érkezve ezt mi egy szumma három órás extra manőverrel tudjuk kivitelezni és hát legyünk őszinték, hogy ez nem mindig "éri" meg. Macera, készülődés, logisztika - ha új helyszín, akkor tervezés, parkolás stb. Új helyszín most is volt, az Analog Music Hall - a buli az Akváriumból került át ide, valami felújítás miatt. Az Elder az utóbbi évek legnagyobb kedvence nálam és kerestem ugyan a kifogásokat, de csak sikerült ideérni. Az Irist-ből még két-három akkordott hallottam, de igazából a Pallbearer-Elder tandemre volt kíváncsi.
Az amerikai Pallbearer is az újkori kedvencek egyike, imádom őket hallgatni melóban, mélázáshoz. Elképesztően elkapott a legutóbbi lemezük, a Forgotten Days és buli előtt pár nappal vettem újra elő, nem kopott semmit. Ezzel is nyitottak, a Forgotten Days címadó dala egészen jól durrant meg és kényelmesen bele is lehetett süppedni az éjsötét bánatmetálba. Viszont ebből a muzsikából egy órányi élő zene nem egy könnyű műfaj. A koncert felénél gondoltam kiugrok a söntéshez kérni pár deci hypót, hogy minden problémám megoldódjon...Végigbólogattuk a kicsit több, mint egy órát, a dalokat szépen kevergették a régebbi és az újabb albumokról, de a hosszú és a lelket nyúzó, embertpróbáló dalcsokorból szerintem többet nem is lehet nagyon bírni - legalábbis nekem nem nagyon megy.
A fő attrakció persze mindenkinek az Elder volt. Az első pár riffnél még úgy gondoltam, hogy azért kényelmesen szellős félházzal megy a buli, aztán egy pillanat alatt telt meg az Analóg. Oké, nem mint a heringek voltunk, de azért bőven intim szférán belül állt szinte mindenki. Erre kijön ez a négy jómadár és eljátszanak hat (jah: 6) darab nótát! A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy mindegyik tétel úgy 10-15 perces, szóval szavam a játékidőre ne legyen...A Pallbearer se szólt rosszul, de az Elder sokkal tisztábban érkezett meg. A dalok pedig hát parádé! Compediummal nyitottak, a sort a Sanctury zárta, már ezért simán megérte élőben nézni őket, de kettő közti űrt is sikerült tartalmasan kitölteni, "sláger" sláger hátán.
Ez a négy kocka fiatal zenész olyan pontosan hozta a témákat és olyan elszállós atmoszférát teremtettek, hogy a pszichedelia mindenféle külső segítség nélkül is belengte a termet. Pedig a setup végtelen egyszerű: két gitár, basszus és dob. Viszont a 10+ perces nótákba annyi riff és témát hordanak össze ezek a srácok, hogy az este egy egybefüggő dallamtenger, amin mi csak úszunk hordalék módjára. A dalok közötti interakció a publikummal minimális volt az egész este alatt, de őszintén nem is nagyon igényeltem. Csak sodródni akartam a Elder világában. A közönség is többnyire némán, áhitattal és csodálattal követte, hogy mi történik a színpadon, csak néha törtük meg ezt a lassú mozdulatokkal végrehajtott társastáncot tapsolással, ujjongással. Különleges élmény volt, de nem nagyon csoda, hiszen egymagamban hallgatva is simán bele tudok feledkezni a zenéjükbe.
Ezen a keddi estén a három zenekarnak az amúgy tipikusan őszi szomorkodós, mindenbe beleszarós hangulatomnak sikerült olyan aláfestő zenét produkálnia, hogy ha jobban nem nagyon lettem, de egyfajta "egység" érzésem lett a buli végére: jó helyen, jó időben. És ahogy a Pallbearer és az Elder is viszi tovább a black sabbath-i lángot, az külön varázslat.
Fotók: Sebők Szabolcs
