A Birds in Row joggal gyakori vendég minálunk, így most a Cult of Luna, illetve Caspian társaságában tartott koncertjüket kihasználva invitáltuk egy kis beszélgetésre a francia screamo zenekar legénységét, melynek során Bart (gitár-ének) és Quentin (basszusgitár-ének) válaszolt a kérdésekre jobb híján a Deák Tér egyik padjára telepedve, távolabb a hangorkánban úszó Akváriumtól.

Ismét turnéztok, ráadásul elég jó kis társaságban, hiszen a Cult of Lunaval, illetve a Caspiannal keltetek útra. Ez hogy alakult?

B: Most adtunk ki egy új lemezt a Red Creeknél, ami a Cult of Luna új kiadója és mivel kedvelik a zenénket, szerettek volna velünk játszani, de segíteni is akartak az új lemez promótálásában. Szóval egyszerűen felkértek minket a turnéra a Caspiannal együtt, akik szintén fantasztikusak. 

Q: Az időzítés tökéletes volt, hiszen a turné kezdete után két héttel adtuk ki az új albumot, ami kicsit fura érzés is volt, mert  bár játszottuk az új számokat, illetve megvásárolhattad a lemezt a merch pultban, hivatalosan még nem jelent meg…

A Red Creek konkrétan a Cult of Luna gitáros-énekes Johannes kiadója. Hogyan találtatok egymásra?

Q: Egyszerűen csak megkeresett minket a Red Creek, hogy együtt szeretnének dolgozni velünk és mi lennénk  az első kiadvány a lemezkiadónál, ami nem valami Cult of Luna cucc. Először nem érdekelt minket a dolog, de aztán elkezdtünk dumálgatni arról, hogy mi mindent szeretnénk csinálni az új lemezen és végül a Deathwish-el (a banda korábbi kiadója - a szerkesztő) folytatott sok-sok megbeszélés követően végül mindannyian együtt úgy döntöttünk, hogy jobb nekünk a Red Creeknék. Eleinte nagyon nehéz volt váltani, hiszen 10 évig dolgoztunk együtt velük, de úgy gondolom, hogy jól döntöttünk.

Ahogy a színpadon is említetted, ez volt az utolsó közös állomás a Caspiannel és a Cult of Lunaval. Mi a tanulság, milyen élményekkel gazdagodtatok? 

Q: Hát azt megtanultuk, hogyan legyünk nagyon gyorsak a baállásnál (nevet). Ma például 20 perccel a szettünk előtt kezdtük a soundchecket, ezért is csúsztunk 10 percet, de ez szinte az egész turné alatt így volt. Új ritmus, új turné, új emberek… viszont úgy gondolom, hogy most elég hatékonyak vagyunk. 

B: Azt is megtanultuk - bár nem igazán szeretem ezt a szót - , hogy a rajongóink nagyon elkötelezettek, hiszen minden egyes este nagyon korán léptünk színpadra. Elég szokatlan, hogy hétfő este 6:40-kor kezdjük a koncertet, illetve ez az első turné a COVID után, és van benned némi félsz, hogy az emberek elfelejtenek, aztán megjelenik több mint 100 ember, ami tényleg elképesztő.

Ezzel együtt kezdetét veszi a saját önálló turnétok…

B: Igen, ez így van, majd egészen decemberig folytatjuk a headliner koncerteket. Bár nem fogunk minden este ezer ember előtt játszani és visszatérünk a jól megszokott kisebb helyszínekre, én azért már nagyon várom. Ugyanakkor egy kicsit szomorú is vagyok, mert eléggé élveztük a Caspiannal és a Cult of Lunaval a turnézást. 

Ez a turné lényegében az új albumotok, a Gris Klein bemutatója... beszéljünk most erről egy kicsit. Először is, ki vagy mi az a Gris Klein?

B: Nos, nem egy személy (nevet) .Nem tudom, hogy ismered-e Yves Klein-t? Ő egy francia művész, aki megalkotta a kéknek egy nagyon különleges típusát, az úgynevezett Klein Blue-t. Igazából ez már-már nem is szín inkább egy “termék” amit ha meglátsz rögtön tudod, hogy miről van szó, mert szinte fizikai hatást vált ki belőled, szóval tényleg elképesztő. Az új lemezünk a depresszióról, a szorongásról és más olyan dolgokról szól, amelyek kvázi szűrőt tesznek a szemed elé, hiszen amikor depressziós vagy másképp látsz mindent. A színvakság metaforáját akartuk használni ami valahol olyan, mint amikor a depresszió miatt nem tudod értékelni az életet. A Gris szürkét jelent tehát a Gris Klein arra utal, hogy színvakként még egy olyan intenzív dolgot is másképp látsz, mint a Klein Blue. 

A lemez alapvetően a Covid időszak terméke és olyan témákat boncolgat, amiket a lezárások során tapasztaltatok, illetve az ehhez kapcsolódó társadalmi kérdésekkel foglalkozik, tehát nyilvánvalóan nem a legkellemesebb tematika. Milyen érzés elmerülni ebben a hangulatban minden alkalommal, amikor kimentek a színpadra és eljátszátok ezeket a dalokat?

B: Igazából jó érzés, mert tudod, amikor írsz egy dalt, akkor azt azért csinálod, mert van valami mondanivalód, illetve van valami, amit ki akarsz adni magadból, és ez egy jó módja annak, hogy el tudd engedni a benned rejlő összes szomorú érzést és feszültséget. Ráadásul ezt egy közösséggel együtt teszed akik itt vannak a koncerten, akikkel alapvetően ugyan olyan az életünk és ugyanazon a szarságon mentünk keresztül az utóbbi időben. Nemcsak Franciaországban, hanem nagyjából minden európai országban csökkenek azok a terek, ahol az emberek ténylegesen kifejezhetik elégedetlenségüket. Az embereknek meg kell érteniük, hogy nincsenek egyedül, és hogy nagyon sokan vannak, akik tényleg úgy gondolják, hogy a dolgok nem a megfelelő irányba mennek. Tehát bíznunk kell egymásban, és meg kell próbálnunk új vagy régi módokat találni arra, hogy tiltakozzunk és kifejezzük elégedetlenségünket. Szóval számomra az, hogy ezt a színpadon teszem, csak egy újabb módja annak, hogy hangot adjak a gondolataimnak. Fontos, hogy számíthassunk egymásra, és próbáljunk meg tenni valamit, akár csak annyiban, hogy posztolunk valamit az internetre. 

Hogyan működik nálatok a dalszerzés? Van valami koncepció amikor beléptek a stúdióba vagy csak “gyerünk csapassuk, majd meglátjuk mi lesz”?

Q: Tulajdonképpen ez az első albumunk, amin megpróbáltunk valamiféle koncepciót kialakítani. Először a Grisaille készült el, majd 2020 nyarán egy hét alatt megírtuk a többi nótát. Egy hétig együtt voltunk a szüleim házában, ami nagyon jó volt, mivel egy koncepciózusabb albumot szerettünk volna készíteni ahol olyan hatásokat keverednek, melyekre korábban nem is gondoltunk. Ezúttal nem a dalszövegek alapján neveztük el a nótákat, inkább a belepakolt hatásoknak megfelelően kereszteltük el őket és most itt tényleg nem csak a hardcore vagy hasonló típusú zenékről beszélek. De azért persze nem gondoltunk át mindent előre, inkább hagytuk, hogy a zene vezessen minket.

B: Mindent nagyon organikusan csinálunk, tehát csak bemegyünk a próbaterembe, elkezdünk játszani és a végén minden összeáll. Mivel sokat turnéztunk együtt, így zenészként jól ismerjük egymást. Számunkra az a legfontosabb, hogy élőben is elő tudjuk adni amit kitalálunk, ezért is könnyebb számunkra, hogy mindent összerakunk a próbateremben majd utána döntjük el, hogy jó e a nóta vagy sem. Ezután jöhet a színezés, készre formáljuk, majd megírjuk a szövegek, az alapján, hogy milyen érzéseket vált ki belőlünk az adott nóta, illetve hogy mi zajlik éppen körülöttünk. 

A mottótok, hogy nem a tagok, hanem a zenekar a lényeg, így gyakran rejtőzök a monogrammjaitok és homályos fotók mögé. Ennyi év után is tartjátok magatokat ehhez, továbbá ez egyszerre jelent demokráciát is a bandán belül? 

B: Soha nem akartuk, hogy csak egy dalszerző legyen, ennek nem is lenne értelme számunkra. Nálunk teljes a demokrácia, ahol mindenki mondhat véleményt a másik ötletéről és  ami szerintem nagyon jól működik, főleg mivel rengeteg különböző hatás ér bennünket.  Egyébként soha nem akartuk elrejteni az identitásunkat, ugyan akkor azt akartuk hogy az emberek megértsék, hogy mi zenekarként gondolunk magunkra, nem pedig egyénként. Szóval mi nem a Slipknot vagyunk, nem viselünk maszkot vagy ilyesmi (nevet). 

Amennyire tudom, mindig is egyfajta DIY zenekarként tekintettetek magatokra. Visszatekintve honnan indultatok, kellett-e kompromisszumokat kötni a mostani önmagatokhoz vezető úton?

B: Igazából már nem tekintem magunkat DIY zenekarnak, hiszen most vannak olyanok körülöttünk akik a turnékat intézik vagy a pólóinkat csinálják, szóval egyszerűen felnőtt a zenekar és sokkal messzebbre jutottunk, mint amire számítottunk. Például nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd a Cult of Lunaval turnézunk. Van, hogy elérsz egy bizonyos pontot és úgy döntesz, hogy nem fejlődsz tovább és jól érzed magad így, vagy úgy döntesz, ahogy mi és többre vágysz, több mindent akarsz csinálni. De persze még mindig megvannak azok az értékek amiket fontosnak tartunk, például azon kevés zenekarok közé tartozunk, akik kommunikálnak a színpadon. Beszélünk a közönséghez, mondunk néhány dolgot a dalokról, politikáról vagy bármi másról. Ez olyasmi, amit a punk színtérről hoztunk magunkkal.

Ha nem dumálsz a dalok között, akkor már nem is vagy igazi punk (nevet).Szóval ez a banda punk oldala, de persze határozottan tovább fejlődtünk és most már ott tartunk, hogy nagyjából meg tudunk élni a zenélésből, amit korábban mindig is elutasítottunk, de most úgy vagyunk vele, hogy "Oké, végül is teljesen logikus, hogy azzal keresek pénzt, amivel az időm nagy részét töltöm".

Bart, a borító a te munkád, amit nyugodtan nevezhetünk műalkotásnak. Beszélnél erről egy kicsit?

B: Mindig is foglalkoztatott a művészet (Bart privátban tetoválóművész - a szerk.), sok kiállításra járok  és magam is festek, szóval valahol magától értetődő volt, hogy egy festmény kerüljön a borítóra. Ami pedig a témát illeti, ahogy mondtam, a lemez a depresszióról és a szorongásról szól, de a depresszió és a szorongás önmagadra gyakorolt hatásairól is. A kép úgy van megszerkesztve, hogy a borítón szereplő karaktert maga a keret formája is nyomasztja, így próbál fényt vagy színeket találni egy virágcsokorban, ám a karakter arckifejezése alapján nem igazán tudod megmondani, hogy az illető ettől boldogabb e vagy sem. Szóval ez ismét egyfajta szimbolika…

Az utolsó kérdés “kis színes” jelleggel: egy elég torokgyilkos műfajban utaztok, hogy bírnak végig egy turnét a hangszálaitok?

B: Minél többet énekelsz, annál jobban megismered a hangodat, szóval ez nem valami tanult dolog. Nekem is vannak persze trükkjeim, hogy le tudjak nyomni 60 koncertet egymás után, de emellett nem bulizok, nem iszom, nem drogozok és próbálok annyit aludni, amennyit csak tudok.  Persze vannak esték, amikor nagyon jó formában érzed magad, így az énekléssel is a határaidat feszegeted máskor viszont kicsit csendesebb vagy és próbálod kímélni a hangszálaidat. Szóval azt hiszem, ez csak megszokás kérdése.

Q: Egyetértek, ez jön magától egy idő után. Az elején mindig fájdalmas, mikor próbálgatod, hogy miként használd a torkod, aztán a végén csak a kontrollt kell megtartani és arra figyelni mit mond a tested.