A svéd dallamos rock csapat újabb lépést tett előre a nemrég megjelent harmadik lemezével. Kezdik megtalálni a saját hangjukat, és kiemelkedni a sűrű mezőnyből. 

Andreas Gullstrand gitáros-zenekarvezető biztos kézzel kormányozza előre a Creye hajóját, ami mostanra elfoglalta stabil helyét a Frontiers-flottában. Már Ford Fairlane, a rock and roll detektív is megmondta, hogy szakosodni kell, mert erős a verseny - nos, a Creye a dallamos, popos, modern hangzású hard rock mellett tette le a voksát. Mostanra eljutottak oda, hogy egy random dalrészlet alapján fel lehet őket ismerni, amiben fontos szerepe van August Rauer énekesnek is. A másik alappillér a zenekar hangzása, ami a két gitár mellett a billentyűsöknek is jelentős teret enged. Ezt a III: Weightless albumon tovább gazdagították egy kis női háttérvokállal. Minderre a koronát a szólómunka teszi fel, ugyanis Andreas keze több dalban is elszabadul egy-egy klassz tekerés erejéig. 

A vasárnap délelőtti itthoni teszek-veszek alatt "úgy maradt" a lejátszó, és legalább négyszer leforgott a III: Weightless. Szóltam is a szebbik felemnek, hogy cserélhetünk, ha már unja, mire egy "dehogy is, tök jó ez" volt a válasz. Ez mindennél jobban jelzi a dalok minőségét, de ettől függetlenül is azt érzem, hogy most a dalszerzés-hangszerelés területén léptek előre a legnagyobbat. A slágerközpontú megközelítés helyett most inkább a fülhallgatós közönségnek kedveztek. Mire gondolok? Míg az előző albumon volt 2-3 azonnal dúdolható-fütyülhető téma, most kevesebb ilyen van, ugyanakkor ha odafigyelve hallgatjuk, egyik zenei csemegét kapjuk a másik után. 

Ha a konkrét dalokat nézzük, a Spreading Fire a lemez instant slágere, az Air és a Weightless a leginkább kifinomult, de még a lírai Stay is jól sikerült. Attól tartok, a dallamos soft rock sem itthon, sem a világpiacon nem mozgat meg túl nagy közönséget, ugyanakkor bízom benne, hogy legalább azokhoz a kevesekhez eljut a Creye híre. Talán a Journey és a Toto hozható fel zenei referenciaként, de saját jogon is méltók a figyelemre. Ennek a lemeznek ráadásul már van rendes címe is, és a borítója is szebb lett, mint az előzőé - mondtam én, hogy fejlődtek, hehe. Ha olvasnál még róluk, az előző nagylemez kritikáját ERRE találod. A pontszám egy nagyon izmos négyes, gyengébb pillanataimban a 4,5-en is elgondolkodtam.