Az idei év számomra egyértelműen Olaszországról szól. Noha nem pizzát akarok állandóan enni, nem is a makaróni, amin pörgök, hanem sokkal inkább a folyamatosan szembe jövő zenekarok. Most éppen a Nautha varázsolt el legújabb albumával. 

A római trió viszonylag már régebb óta működik, ugyanis 2016 óta alkotnak együtt. A trióra számára a főmúzsa a pszichedelikus rock, a 70-es évek hatásai illetve meglepő módon a stoner-doom elemek. Ezen a második lemezükön elhagyják az anyanyelvüket és már angolul énekelnek, így sokkal inkább befogadható a srácok zenéje. Elmondásuk szerint ezek a dalok igen progresszív köntöst öltöttek az idő során, de ez nem is csoda, hiszen a számok a lélekvándorlásról szólnak. Számomra  ez az album tipikusan olyan anyag, amit egy fárasztó nap után szívesen beraksz a lejátszóba és végig hallgatod. Nem követeli meg a száz százalékos figyelmet, de mégis azon kapja magát az ember, hogy akaratlanul is csak a zenére kezd el figyelni. Remek levezetése egy keményebb napnak, így bátran ajánlom kisgyermekes zenerajongóknak. Estére tökéletes lesz utána vagy akár erre a zenére elaludni. Kellemesen megnyugtatja az idegeket. Nagyon tetszik, hogy pontosan érzik mikor mennyi ének kell. Nincs semmi túl erőltetve, ezek mellett pedig nagyon tudják, hogy melyik témából mennyit kell játszani, egy-egy hanghatást meddig lehet elnyújtani.