A kilencvenes években megjelent a modern metal fogalma, ami azóta is pörög, bár soha nem értettem ezt a kifejezést. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Honnan jött ez az elnevezés? Ma is van modern metal? Akkor van trendi metal, meg elavult, régi metal? Erről majd később... Most inkább nézzük meg a Fear Factory harmadik, zseniális lemezét. Simogassuk meg az idén huszonöt éves Obsolete-et.

A Fear Factory-val mindig is érdekes volt a viszonyom. Ahogy az emlékeimben kapirgálok, nekem az ugrik be, hogy gyerekkorom óta jelen van. Valahogy a Replica klipje és a legendás "haaaa" olyan, mintha mindig is lett volna a számomra. Ettől függetlenül, egyáltalán nem mondanám azt, hogy ők a kedvenc zenekarom, sőt! Még a TOP 10-ben sincs benne, szerintem. De vannak időszakok amikor meg nagyon elkap az egész industrial hangulat. A hullámvölgyektől eltekintve, úgy gondolom, hogy egy rendkívül fontos és meghatározó zenekarról beszélünk, akik akkor mentek igazán nagyot, amikor a grunge éppen kinyírta a metal világot (ha-ha, ilyen nem volt). 

A zenekarok életében a harmadik album valahogy mindig komoly jelentőséggel bír. Ha előtte sikeres voltál, akkor kiderül, hogy jön-e a pofára esés, ha meg eddig nem ment, akkor arra vetül fény, hogy van-e értelme folytatni. természetesen ez a tézis nincs kőbe vésve, még csak azt se tudom mondani, hogy atom szilárd lábakon áll, de abban ki lehet egyezni, hogy tényleg fontos dolog a harmadik lemez. Egy Demanufacture után pedig négy évvel nem hozakodhatsz elő egy akármilyen albummal. Ezt pontosan tudta Dino Cazares és Raymond Herrera is, akik a félelemgyár zenei atyja(i). Ezt bizonyítja az is, hogy az album mindösszesen HÁROM hónap alatt született. Dino erről úgy mesélt egy interjúban, hogy olyan volt az egész dalírásnak a folyamata, mintha bennük lettek volna a témák, csak le kellett mennie Raymonddal a próbaterembe és a többi jött magától. Igen, ebben az időben még a zenekar összejárt, hogy dalokat írjanak, Dino erről is mesélt, hogy ekkoriban még busszal járt próbára. A termük tőle harminc-negyven percnyi buszozásra volt és általában totál idiótának nézték őt a buszon. Miért? Mert ha eszébe jutott egy téma, akkor azt próbálta memorizálni, ellenben ekkor még nem volt mobil, hogy ripsz ropsz felvegyen egy ötlet, sőt még diktafonja se volt így nem volt más választása, mint a terem felé zötykölődve léggitározott. Ezt hetente többször is, úgy négyszer-ötször gyakorolta, de csak azért ennyiszer, mert hétvégén meg koncertek voltak. 

Az album elkészítése során igyekeztek az eddigieknél is sokkal több sávot használni, hogy a hangzás még keményebb, még egységesebb legyen, de mindeközben arra is törekedtek, hogy organikus, de egyben feszesebb is legyen ez a hangzása az Obsolete-nek, mint a korábbi anyagaiknak volt. A lemeznek vannak még különlegességei, az egyik például az, hogy Dino itt hangolt először A-ra, ami ebben a 90-es években nem volt annyira megszokott, noha a nu-metal úttörői már csináltak hasonlót. Az albumot Rhys Fulberrel és Greg Reely-vel rögzítette a zenekar. Egyszer úgy esett a dolog, hogy a néhai Vinnie Paul (tudjuk, hogy a PanterA és a Hellyeah legendás dobosa) hallott egy-két dalt a lemezről és azt mondta, hogy srácok.... Ti átveritek az embereket, ez biztos, hogy dobgép, erre Raymond nem lehet képes. Aztán egy-két közös buli után, amikor is a Fear Factory játszott egy-két Pantera dalt is, Vinnie minden állítását visszavonta a lemezről. Érdekes lehetett miközben a világ egyik legjobb dobosa azt mondja, hogy olyan tökéletes a játékod, mint egy dobgépnek. Azért ez Herrerának biztos, hogy jólesett és ösztönzőleg hatott. 

Az album pontosan ott kezdődik, ahol a Demanufacture véget ért, így senkit sem lep meg, hogy egy koncept albumról beszélünk, ami 2076-ban játszódik. Az album az emberiség jövőjéről szól és arról, hogyan vették át a gépek a hatalmat (lényegében ebben a korszakban élünk) A zenekar azon meggyőződése ihlette, hogy az emberiség túlságosan függővé vált a technológiától (mondom, hogy ebben élünk).

"Ahhoz a ponthoz értünk a történetben, ahol az ember elavult. Az ember azért hozta létre ezeket a gépeket, hogy megkönnyítse életét, de hosszú távon ez elavulttá tette őt, magát. Az ember által létrehozott gépek most tönkreteszik őt. Már nem az ember az elsődleges élőlény a földön! "

Mesélte anno Burton, mikor az album koncepciójáról mesélt korábban. Azonban lehet mégis van megoldás, hiszen egy Edgecrusher nevű hős elindul, hogy elpusztítsa a gépeket és megmentse az emberiséget. Az Obsolete történetét olyan könyvek ihlették, mint a The Boys from Brazil, a Brave New World és az 1984. A booklet egy narratívát tartalmaz, amely részletezi, az emberiség és a technológia közötti konfliktus egy fejezetét. Ennek az illusztrálását Dace McKean végezte el, aki híres képregényes alkotásairól. A történet összesen három felvonásban mutatja meg, hogy mi is történt pontosan. Ahhoz, hogy megismerjük a dalokat és megértsük, hogy pontosan mi is történt meg kell ismernünk a fő karaktereket.

 A főszereplőt Edgecrushernek nevezték el, akinek a nézőpontját a nyitó Shock című dalban, a Hi_Tech Hate-ben és Resurrection dalokban ismerhetjük meg. Ezek a dalok az ő szemszögéből készültek. Ezek mellett a Timelessness is róla szól, ahogy Securitron elkapja őt a történet végén. Ez a dal a félelemről és a kétségbeesésről szóló szavait (vagy gondolatait) örökíti meg, miközben börtönben van, vagy esetleg kivégzésre vár éppen.

A Securitron az antagonisták a történetben tűnik fel. A Securitron egy olyan szervezet, amely megtestesíti a történetben felállított gépi irányítású társadalom rendfenntartását. Róla szól többek közt a Securition - Police State 2000.  Úgy tűnik, a világ minden táján jelen vannak, és biztosítják, hogy a bűnözés ne maradjon láthatatlan előttük. Emiatt nagy monitorokat helyeztek el különböző helyeken, hogy szemük előtt tartsák az emberiséget, akárcsak a nagy testvér, aki mindent lát..... Nyilvánvaló, hogy a történetben egy gép által vezérelt világállam van érvényben, de hogy a Securitron maga a világállam, nem tudni.  Valószínűleg ők maguk is kiborgok, de ez pontosan nem derül ki. Győztesen lépnek ki Edgecrusher ellen, mivel az album végén elfogják és bebörtönzik őt.

A Smasher/Devourer a másodlagos antagonista a történetben, és egyben egy dal neve is az albumon. Az album füzetében található leírás szerint a Smasher/Devourer egy nagy robot, "tojásszerű vázzal" és "karjai tulajdonképpen védelmi fegyverek": nem közölnek további információt a kialakításáról és arról, hogy a gép mire képes. A kinézete az emberi képzeletre van bízva, de a leírás a RoboCop filmek ED-209 dizájnját idézi. Eredetileg az emberiség hozta létre, hogy rendfenntartóként szolgáljon, de a Securitron újraprogramozta saját magát. A gépet utoljára a Descent című dal füzetének oldalán említik, és az utána lévő állapota nem egyértelmű.

A történetet pedig a dalokon keresztül fogjuk megismerni. Már az első másodperctől kiderül, hogy a Fear Factory egy olyan anyagot rakott le az asztalra, ami méltó utódja az előző albumnak, de még az is meglehet, hogy sokkal jobb annál. Viszonylag ritkábban hallgatom a zenekar munkásságát, de most a cikk miatt iszonyatosan rá kattantam. Azon kaptam magam, hogy nem csak a lemez első fele, hanem a vége is hatalmasat tud szólni, ha olyan helyzetben hallgatom. 

Az album Shockkal kezdődik, ami nagyjából olyan, mint az Edgecrusher szándékainak nyilatkozata. Egy félhomályos, wolframfényű szoba közepén van, emberekkel körülvéve azzal a szándékkal, hogy hallják, amit mond. Alapvetően arról beszél, hogy ő fogja vezetni az ellenzéket, ennek a totalitárius rendszernek a megrontóit, és célja a jelenlegi rendszer lerombolása és jobbá alakítása "Shock to the system", ahogy a dalszövegekben mondják), tehát kiváltója lesz ennek a forradalomnak. Imádom, ahogy elindul a dal. Ahogy a gitár és a dob együtt lélegeznek, együtt lüktetnek. Aztán pedig bejön a szaggatás után Burton hangja és a sampler, amitől annyira erős, és kerek egész lesz a hangzás, hogy az ledönt egyből a lábamról. Imádom a refrént is, mert ezeket még nem énekelte túl Burton, bár aztán franc se tudja, hogy mennyit csiszoltak ezen a stúdióban (sokat). Amúgy Cazares egy mester, iszonyatosan érződik, hogy Raymonddal mennyit gyakoroltak együtt, mennyire együtt lélegeznek. Imádom ezt a dalt, ha minden album ilyen erős nyitánnyal kezdődne, akkor nem is tudom, hogy mihez kezdenék. Remekül építették fel , hiszen a közel öt perces szerzemény nem válik unalmassá, és a lezárása is tökéletes. Ezt az ordítást még Corey Taylor is megirigyelné. De már kanyarodunk is tovább a következő dalra. A forgatókönyvben egy híradóból megtudjuk, hogy az előző esemény az MSC (Maxi-Security Containment) Facility nevű börtönben történt.. A riporter elmondja, hogy a jogsértést a frakció kezdeményezte, de az Edgecrusher belülről okozta a tényleges zavargást. Azt is közölték velünk, hogy közrendzavarásért és infrastrukturális szabotázsért töltötte a büntetését; majd bemutatnak egy klipet a betörésről, ami maga a dal, amely leírja a rabok lázadását. A dal egyik érdekessége a számomra, hogy az elektronika itt nagyon előtérbe kerül és jobban megjelenik a scratchelés, amit később az Ektomorf Felüvöltök Az Égbe lemezén is hallhattunk. A srácok remekül elkapták a refrént, hiszen fülbemászó és ott is ragad. Tele van energiával és mindenkit arra buzdít, hogy megmozduljon a koncerten. A "Smasher/Devourer" előtt a riporter részletezi az Edgecrusher által okozott károkat és haláleseteket (nagy ereje lehetett, hogy megölje az összes őrt egyedül, vagy esetleg cellatársai segítettek neki), majd ezt követően bemutatjuk a Smasher/ Devourer karakter, amelyet a booklet a következőképpen ír le: A monitoron egy szilárdnak és mechanikusnak tűnő kép jelenik meg. Karoknatűnő  védelmi fegyverrel van felszerelve. Az élő közvetítés azt mutatja be, ahogy a robot Edgecrushert keresi és társaságát, miközben a dal valójában a gép parancsa az ellenséges gyülekezetnek (Én vagyok az út, készülj az üdvösségre)

Szaggatott Fear Factory riffeket kapjuk hatalmas dózisban. Raymond és Dino továbbra is együtt lélegzik. Nem csak játszik, tényleg együtt lélegeznek. Érdemes oda figyelni a különböző hanghatásokra, amiktől nagyon érdekes hangulata lesz a dalnak. Azonban itt előjönnek már Burton alűrjei, hogy ő szeretne énekelni, és a Salvation, megváltás szót az unásig ismételgeti különböző képen. Ha felhangosítják a zenét és ki emelítek a basszust, akkor meghallhatjátok, hogy Herrera milyen elképesztő lábmunkát végez ebben a dalban (is) A "Securitron (Police State 2000)" az első felvonás utolsó dala, és a következő entitás, amely elkezdi üldözni az Edgecrushert.  Edgecrushert folyamatosan figyelik a Securitron monitorai, így leereszkedik a föld alá, az utcaszint alatti árnyékokba, ahol látszólag a szemét van, de tudja, hogy biztonságban van. A zenekar azt akarta kifejezni, hogy a rendőrség mennyire jelen van mindenhol, folyamatosan figyelik az embereket. A dal önmagában is erős és brutális. A szaggatott részeket megint csak a refrén és a dallamos ének töri meg, amire nem biztos, hogy szükség volt, de mégis megcsinálta a zenekar. A második felvonás a Descent dallal kezdődik, ami az album egyik legkönnyedebb tétele. Kíváncsi lettem volna egy ősrajongó arcára, amikor meghallotta ezt a dalt. Edgecrusher, töpreng, megéri-e küldetése, elgondolkodik az életén, és az valójában mit is jelent ez az egész. A dal szövegét mondogatja a főhős, ahogy ráébred arra, hogy mégis megéri harcolni még akkor is, ha néha elcsügged az ember. Nem győzhetnek a gépek. Ennek a reményteljességnek is köszönhető, hogy ez a dal egy sokkal könnyedebb, befogadhatóbb anyag lett. Érdekes, hogy a második felvonás csak ezt az egy szerzeményt tartalmazza. A Hi-Tech Hate Különböző nézeteltérésekkel küzdő frakciók háborúellenes tiltakozását ábrázolja, és ezzel meg is érkezünk az utolsó, harmadik felvonáshoz. A dalszöveg egy férfi szavai, aki előbukkan, és megafonon keresztül beszél a tömeghez. A dal alapvetően a Dino Cazares háború-, atomenergia-ellenes kiáltványa akart lenni annak idején. Ha a szereplő helyébe képzeljük magunkat érthető is, hogy ez a dal sokkal intenzívebb, tele érzelemmel, energiával. A pergődob is hatalmas szerephez jut a dalban, nem is értem, hogy lehet ilyen tempónál, ennyire pontosan és jól dobolni. Ahogy a férfi befejezi, a Securitron végrehajtói bevonulnak a tömegbe. Ebből a helyzetből nem lát kiutat: az igazi szabadság nem valósulhat meg egy átvizsgált társadalomban. Fog egy kannát a benzinből és magára önti azt. Ahogy a gyufával áll a kezében a Freedom Or Fire dalszövegének utolsó szavait mormolja. Számomra ez az egyik legizgalmasabb dal, hiszen egészen más stílusban közelítik meg az egész dalt, mint azt korábban tették. Sokkal inkább keverik a DnB-s dobot a saját stílusukkal, amit egy kiemelkedően jó dal született. Ezek mellett az elektronikai színezések és a leegyszerűsített riffek tökéletes elegyet alkotnak egymással. Nem ez a legagyasabb dal a lemezen, de az egyik legizgalmasabb. Kimondottan imádom azokat a tört részeket, amiktől megakad egy kicsit a dal, majd rájön a Pantera hangulatú ride-os kíséret. Egy Securitron megszerzi a megafont és elmondja, hogy az ember egyszerűen elavult. És így kezdődik a lemez címadó dala, ami a legagresszívabb, leggyorsabb, legkegyetlenebb, milyen jelzőt használják még? Szóval, egy igazán gyilok nóta, ami totál kizökkent a kényelmes kis fejrázásból. Miért? Annyira meg vannak facsarva a riffek, hogy az hihetetlen. Nem is értem ezt, hogy tudták anno lejátszani. Azt meg eldönteni, hogy ez a tört hangulat jó vagy rossz az mindenkinek a saját feladata. Az biztos, hogy a refrén az egyik legjobb része a lemeznek! Miután szemtanúja volt e három dal eseményeinek, Edgecrusher azon kezd gondolkodni, hogyan tűnt el emberségünk a sötétben, mennyire gépiessé vált minden. Ahogy elkerüli a végrehajtókat, bemegy egy templomba, és ott találja Jézus Krisztus szobrát. Látta már ezt a képet. Láthatóan sok emléket idéz fel a szobor láttán, és kinyújtja a karját, hogy megérintse az arcát. A Resurrection című dalban Edgecrusher megesküszik, hogy folytatja küldetését az emberiség megmentését. Securitron erők végül elfogják Edgecrushert. Ez az utolsó dal nagyon melankolikus hangulatot árasztanak, hiszen az elfogott Edgecrusher utolsó szavai, vagy nagy valószínűséggel a gondolatai a börtönből. Elvesztettük a harcot a gépek ellen.....

Ennyi év távlatából nagyon furcsa, amit ez a zenekar megfogalmazott és talán nem is tévednek, de ez még a jövő zenéje. Az biztos, hogy a The Obselete nem egy elavult album. Kiállta az idők próbáját és az egyik legjobb Fear Factory anyag lett.

Béke, Szeretet, Metal