Annyi megkeresést kapunk, mind mailen keresztül, mind pedig a Facebookon, hogy gyakran komoly feladat mindet megválaszolni. Azért, ahogy tőlünk telik mindenkinek írunk pár sort az automata üzeneten kívül is. Urachel is úgy döntött, hogy felkeres minket és idedob egy black metal lemezt, hogy ugyan hallgassuk már meg, hátha tetszik. Nos, engedtem a démoni kísértésnek és közel zéró black metal tapasztalattal nekimentem a Pseudomonaachia Daemonium lemeznek.

Oké, a zéró tapasztalat az azért túlzás, mert ismerem valamilyen szinten a Mayhemet és tudom mi az a B betűs zenekar, akinek soha nem írjuk le a nevét, mert egyből tilt minden közösségi média. Képben vagyok a Behemoth-al, tudom…tudom, hogy divat black metal, de engem az utolsó albumjukkal akkor is megfogtak! Na, de a magyar vonallal?! Így meg aztán tényleg érdekes dolog volt neki menni ennek a lemeznek, de miért ne? Van egy szabad estém, lepörög párszor az anyag és megnézzük, hogy mi a helyzet. 

A Pseudomonaachia Daemoniumon az introval együtt tizenegy dalt találunk, ami azért rohadt sok. Miközben a világ folyamatosan tömörít és jönnek ki sorra a húsz-harminc perces lemezek, úgy ide vágni egy ilyet, bátor dolog. Axafan azaz Márkó Zoltán mégis megcsinálta, aminek örülök. Az egyszemélyes project megéri, hogy az ember egy kis időt szenteljen neki. Engem arra sarkalt, hogy neki menjek az anyagnak az a hirdető plakátja az anyagnak. Valamiért  az a stílus, amiben elkészült ez a rajz vonzza a tekintetemet. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a kép jobban tetszik, mint maga a borító, pedig az is eléggé menő lett, ahhoz képest, hogy mostanában miket látok.

Visszatérve a muzsikára, bár számomra az art work is legalább olyan fontos, mint a zene. A rövid intro tényleg olyan, mintha egy démon suttogna a fülembe. Talán úgy lehetett volna megbolondítani kicsit jobban, ha csak az egyik oldalon szól az egyik hang, de ez már csak ilyen kis extra, teljesen jó intro, amit manapság nem igazán hallok. Az Azazel már hozza a tipikus black metal jegyeket. Gusztustalanul gyors és sűrű lábdob, női operaének és ez a gégéből jövő ordítás, hörgés, sikítás, hogy hívjuk ezt? De ezek mellett mégis jön egy olyan átvezető, refrén, amivel tudok azonosulni és nem az az érzés kerít hatalmába, hogy ez mi a franc?

A szövegvilág kimondottan black metalos, Belphegort is megismerjük, rögtön a lemez elején. Amúgy ami feltűnt egyből, hogy a gitárok nagyon jól szólnak. Nincs meg bennük az a visító, magas frekvencia, amitől megfájdul az ember feje. Ez egy marha nagy előnye ennek az anyagnak, Zoltántól nagyon sokan tanulhatnának mixing-masteringet, mert ez a lemez remekül szól! Ezt nem csak erre a műfajra értem, hanem úgy ámblokk, tehetségesnek tartom. Az egyik kedvencem a lemezen a BaalZebub mert talán ez az a tétel, ami egyáltalán nem sűrű és több, más stílus jegyeit is magán viseli. Egy összetett szerzemény, amiben van egy kis halloween hangulat nekem a samplertől. A Frucissiare(Necromancy)-t pontosan nem tudom meghatározni, de a lehető legjobbkor érkezik az albumra, mert megtöri azt a vonalat, ami eddig ment. Talán a főriff miatt, amit sokkal inkább mondanék egy heavy metal stílusú ötletnek. Mellette pedig a szépen kibontakozó lágyabb gitárra is felkapja az ember a fejét. Innentől kezdve az album már sok újdonsággal nem szolgál, hozza azokat a tételeket, amik kötelezőek. Illetve a lemezre felkerült egy feldolgozás dal is. Az Immortal Blashyrkh (Mighty Ravendark) szerzeménye zárja az albumot. Mondhatjuk azt is, hogy ez amolyan bónusz track. 

Összességében az album erőssége még úgyis, hogy megtudja szólítani az olyan arcokat is, mint én és, akinek köze nincs ehhez a szubkultúrához, illetve nem válik unalmassá. harmadik hallgatásra is azt vettem észre, hogy könnyen, gördülékenyen végigmegy az album. Nem fogja a világot megváltani, de azért büszkén rakhatjuk fel a polcra, hogy ez is hazánkból származik!