A metalcore színtéren viszonylag "újnak" számító kanadai Spiritbox friss kiadvánnyal örvendeztette meg a stílus szerelmeseit a november 3-án megjelent The Fear of Fear címet viselő EP-vel, ami a korábban már bemutatott önálló kislemezdal a The Void mellett öt új számot tartalmaz.

Jó hír a rajongóknak, hogy a bandával élőben is találkozhatnak az Architects és a Loathe társaságában. Az EP megjelenésével egy időben jelentették be a 9 állomást magába foglaló, 2024. januárjában kezdődő európai turnét. Magyarország ezúttal kimarad, de aki kíváncsi rájuk élőben is, hozzánk legközelebb Prágában február 4-én zúzzák majd le a színpadot.

A zenekar első teljes hosszúságú albuma az Eternal Blue 2021-ben jelent meg, amit a közönség és a média egyaránt elismeréssel fogadott. Aztán ott volt a rövid, de igencsak tömör három számos Rotoscope a tavalyi évből, amely már sejtette, hogy a Spiritbox tartogat még ezt-azt a tarsolyában és szolgálhat meglepetésekkel a metal világában.

A The Fear of Fear közelebb áll az Eternal Blue stílusához, mint ahhoz, amit a határokat feszegető Rotoscope képviselt, de semmi kétség ne legyen, LaPlante kisasszony továbbra sem finomkodik és rögtön a nyitányban ránk rúgja az ajtót. A Cellar Door gyors és kegyetlen riffekkel, pincemélyre hangolt gitárok, és a háttérben vészjósló szintivel megáldott szerzemény potenciálisan talán az egyik legsúlyosabb dal, amit eddig tőlük hallottam. Innen egy könnyed átvezetéssel máris a dallamosabb gitár centrikus Jaded és az érzelmektől túláradó, progresszív Too Close/Too Late ad ízelítőt Courtney LaPlante gyönyörű, tiszta énekéből. A laza, rádiókompatibilis szekciót letudva, újra vadabb üzemmódba kapcsolva az Angel Eyes követeli meg a figyelmet. Következik három perc tömény djent, dühödt, agresszív ipari hangulat. Valószínű a Cellar Door mellett az élő koncertek kedvenc mosh-ba hívó himnusza lesz. Semmi kétség nem maradt, hogy van itt még némi spiritusz.

A könnyed szintivel induló dinamikus, vibráló The Void volt az EP első kislemeze, nekem abszolút kedvencem lett. Technikás, komplex gitárjáték mellett a ritmusszekció és az okosan beépített szinti több rétegű hangzásvilággal áldja meg a hallgatóságot. Majd az egyszerre légies és mégis agresszív Ultraviolet zárja ezt a közel 30 percet, tökéletesen példázva, hogy Courtney LaPlante által vezetett Spiritbox zeneileg igencsak sokoldalú csapat.

A kanadai kvartett összes eddigi munkája olyan, mint egy hullámvasút, néha súlyos és ütős, a következő pillanatban érzelmes és dallamos. Lazán mozognak a gyilkos és lélekölő metalcore és a dallamos rock közötti széles zenei palettán. A megjelenő elektronikus elemek beépítése is izgalmas és dinamikus hangzásvilágot eredményez, amihez hozzájárul LaPlante zseniális, sokszínű előadásmódja.

Ez az album talán nem olyan kísérletező, mint a Rotoscope, de ez semmit nem von le az értékéből. Minden dal más érzelmet mutat be, hol dühöt, vagy elszántságot, de önbizalomhiányt is. Mindenki megtalálhatja benne a kedvére valót...