Vannak albumok, amiknek annyira ronda a borítójuk, hogy na, de mégis ad nekik az ember egy esélyt, mert ki tudja, hogy mi van a tokon belül? Így alakult ez a veronai Mystic Majesty-vel is, akik olyat produkáltak, hogy arról még fogunk beszélni, ez egészen biztos.

Itt egy olasz trió, akik alapjáraton kellemes stonert tolnak. Mondhatni hasonlót, mint a Mastodon stílusilag, megközelítésileg. Annyi a különbség, hogy ők sokkal könnyedebbre veszik a figurát, nincs meg az a depresszív súly  a zenéjükben, mint az őslényekében, DE! A lemez felénél tol az énekes egy olyat, amitől lehidaltam. Greg Puciatót idézik a lemezen, először azt hittem, hogy a Dilinger Escape Plane ex-énekese szerepel a lemezen, de nem. Egy az egyben hozza ugyanazt az ének sítlust, csak a tört ritmusok hiányoznak a háttérből. Ilyennel tényleg nem találkozunk minden nap, és ezt úgy hozzák össze, hogy a zenétől, a stílustól mégsem üt el az egész. Erre a zenekarra nagyon oda kell figyelni a jövőben, hiszen, ha jól keverik a kártyáikat még sokra vihetik!