Vajon mi történik, ha a lázadás és a zenei forradalom a 80-as években találkozik? A válasz egyszerű: olyan zenekarok születnek, mint a New Model Army. Az ikonikus bradfordi sereget Justin Sullivan indította hódító útjára, hogy zenéjükkel egy jobb világ megteremtésének reményét hirdesse. Bár a pályatársak közül már nagyon sokan lemorzsolódtak az idők folyamán, a New Model Army töretlenül folytatja küldetését. Zenéjük széleskörű hatásokra épül, de alapvetően a fő mozgatórugó a punk-rock és Northern Soul iránti szenvedélyük. Nem idegen tőlük a folk-elemek, az akusztikus gitár, vagy akár a hegedű beépítése egy-egy szám erejéig.

A zenekar megalakulása óta saját útját járja és nem szolgáltatja ki magát a zeneipar folyton változó hóbortjainak. Dalszövegeikben és fellépéseikben nyíltan felvállalják politikai nézeteiket vagy fogalmaznak meg társadalomkritikát. Az elmúlt 40 év a folyamatos tagcserékkel hozta azt, hogy mára már az egyetlen állandó tag Justin Sullivan és persze ne feledkezzünk meg Joolz Denby költőnőről sem, aki a művészi munkák mellett állandó támaszt nyújt számukra a mai napig is.

Személyes és töretlen rajongásom a banda iránt nagyjából a 90-es évek közepén kezdődött, amikor először találkoztam a zenéjükkel. Az 1990-es Impurity című album ágyazott meg az örök szerelemnek, így talán elnézi az olvasó, ha a lelkesedésem kissé elragadtathat...

A New Model Army mindig is zeneileg sokoldalú lemezeket adott ki, anélkül, hogy elveszítették volna a gyökereikhez való kötődésüket. Az Unbroken 11 dalt tartalmaz és függetlenül attól, hogy éppen melyik számot pörgeted, minden egyes darabban ott van a zenekar védjegye; dinamikus, de bonyolult és finom gitárok, hangsúlyos basszus és dob, amit Justin Sullivan néhol nyugodt, kísérteties, vagy éppen agresszív énekhangja tesz teljessé

A First Summer After indítja útjára az albumot, és nincs vita, klasszikus NMA-t kapunk és nem okoz csalódást. Sorban haladva, a témák és a hangulatok változatos számok gyűjteményét adják. A zenei kontraszt megteremtése érdekében az albumon helyet kap a forrongó punk nyers és féktelen szellemiségét idéző Reload, a lendületes Coming or Going, a sokoldalú Do You Really Want to Go There?.

Ugyanakkor a sötét hangulatú, szolid groove-s Language, vagy a megható Cold Wind is jól mutatja a zenekar kiváló képességét abban, ahogy zökkenőmentesen vegyíti az akusztikus és elektronikus témákat, miközben végig hű marad a meghatározó alapelemekhez.
A lágyabb, folkos dallamokkal megspékelt Idumea készíti elő a terepet az utolsó, dübörgő basszus vezérelt Deserters-nek, ami mesterien zárja le a zenekar 16. albumát.

Az Unbroken bátran vállalja fel a szerepét azzal a céllal, hogy felrázza a fotelforradalmárokat és változásra inspiráljon vagy akár önvizsgálatra késztessen bennünket. Justin Sullivan pedig továbbra is töretlen ambícióval és kreativitással szállítja az izgalmas zenei tartalmakat. Igaz még csak február van, de ez az album bizonyosan szerepelni fog az év végi top listámon.